makrogazdasag

Tagadja az MNB, hogy újabb kamatvágásra készülne

Az alapkamat módosítása jelenleg nincs az opciók között - mondta a Bloombergnek Virág Barnabás, az MNB monetáris politikáért, pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója. Kedden a jegybank monetáris tanácsának ülése után több elemző is úgy értékelte a közleményt, hogy ismét megnyithatják a lazítás felé az utat.

Lázár kimondta: nincs szükség a letelepedési kötvényre

Csütörtökön megtartotta szokásos heti sajtótájékoztatóját Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Kovács Zoltán kormányszóvivő. Elmondásuk szerint egy sor fontos ügyről tárgyaltak a kabinetek és a kormány, köztük több régóta várt gazdasági ügyben is elkezdtek egyeztetni.

Fontosabb részletek

  • Az idén eldőlhet a letelepedési kötvény sorsa, Lázár János szerint a felminősítések után nincs szükség az eszközre.
  • A kormány tárgyalt a járulékcsökkentés lehetőségéről, egyelőre a gazdasági mozgásteret vizsgálják.
  • Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a következő hetekben egyeztet majd a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletekkel a járulékcsökkentésről és a minimálbér-emelésről.
  • A kormány maximálisan támogatja a 3-as metró sikeres felújítását, 137 milliárd forintot szavaztak meg a célra.
  • Még az idén megtudhatjuk, hogyan döntött az Európai Bizottság a Paks-II. projekttel kapcsolatos fenntartásokról.
  • Elfogadhatatlan a Liszt Ferenc repülőtér és a belváros közlekedési kapcsolata, megvizsgálják a vasúti és a közúti kapcsolat fejlesztését is.
  • 1200 milliárd forintos vasútfejlesztésről döntött a stratégiai kabinet.
  • A kormány nem ért egyet Áder János államfővel és kisebb változtatásokkal újra benyújtja a szélerőművek tiltásáról szóló törvényjavaslatot.
  • A MÁV-on keresztül veszi át a HÉV-et az állam a fővárostól.
  • Döntött a kormány a kata módosításáról is, kiszélesíthetik a kedvezményeket.
  • Napokon belül benyújthatják a közbeszerzési törvény módosítására vonatkozó javaslatot.
  • Nem csak az új épületek, hanem a bővítések és ráépítések esetében sem lesz szükség előzetes építési engedélyre, csak bejelentésre.

Friss számok érkeztek a külföldön dolgozó magyarokról

2016 első félévében 118 ezer olyan magyar dolgozott külföldön, aki rendelkezik magyarországi lakcímmel. Ez persze alulbecsüli a külföldön foglalkoztatottakat, a tükörstatisztikák továbbvezetett adataira alapozhatóan legalább további 150-170 ezerre becsülhető a más uniós tagországokban dolgozó magyarok száma - derült ki a KSH legújabb munkaerő-piaci kiadványából.

Minőségi felsőoktatásra van szükség

A gazdaságpolitika irányítói a kutatás-fejlesztésre épülő fázisba akarják léptetni a magyar gazdaságot. Megnéztük ezért, hogy most hogy állunk a K+F terén és mi kellene ahhoz, hogy megvalósuljon a kormány célja. Látni fogjuk: a felsőoktatás minősége a legfontosabb.

Mégis lehet valami a Kanada-EU kereskedelmi egyezményből

Megállapodás született Belgiumban a Kanada és az Európai Unió közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) támogatásáról - jelentette csütörtök délben az RTBF francia nyelvű belga közszolgálati rádió és televízió honlapja.

A lakossági állampapírok negyedét a posta vagy a kincstár adja el

Élen jár Magyarország lakossági állampapír-programjával, ennek kockázataival kapcsolatban sem nemzetközi, sem hazai tapasztalatai nincsenek az ÁKK-nak, ezért óvatosan jár el - mondta Barcza György ÁKK-vezér a Portfolio Öngondoskodás 2016 konferenciáján. Szerinte az államadósság-kezelésben sikerült lezárni egy korszakot.

Nem küldte padlóra a népszavazás a brit gazdaságot

Negyedéves alapon 0,5%-kal bővült az Egyesült Királyság GDP-je a harmadik negyedévben - derült ki a brit statisztikai hivatal előzetes adataiból. Az éves növekedési ütem ezzel 2,3%-ra gyorsult: ilyen ütemre a tavalyi második negyedév óta nem volt példa. Az adat pozitív meglepetést okozott, az elemzők ugyanis arra számítottak, hogy a júniusi népszavazás eredménye miatt már rövid távon is durvábbat fékezhet a gazdaság, ez azonban egyelőre nem következett be.

Rendületlenül fogy tovább a szabad munkaerő

2016 harmadik negyedévében sem tört meg a munkaerő-piaci konjunktúra lendülete, a foglalkoztatottak száma - közmunkások nélkül - 55 ezer fővel volt magasabb, mint a második negyedévben. A munkanélküliségi ráta 4,9 százalékot tett ki, ez 0,2 százalékpontos csökkenést jelent április-júniushoz képest. A munkaerőhiány közepette tehát tovább csökkent a rendelkezésre álló szabad munkaerőtábor.

Szenteste is munkaszüneti nap lehet

Öt pontból álló javaslatcsomagot dolgoz ki a Fidesz-frakció a kiskereskedelemben alkalmazott munkavállalók helyzetének javítására, ebben szó sincs a vállalkozások nyitva tartásának korlátozásáról - jelentette ki a Magyar Idők csütörtöki száma által közölt interjúban Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő. Nagypéntek után szenteste is munkaszüneti nap lehet.

Olyan erőmű épül Magyarországon, ami a világon még sehol

Magyarországon épül fel a világ első, hálózati termelésre képes, úgynevezett áramból-gáz (power-to-gas) típusú erőműve az MVM Csoport és egy német startup cég, a megújuló energiával foglalkozó Electrochaea együttműködésében. A létesítmény a világon egyedülálló, biológiai metánfejlesztésen alapuló technológiát alkalmaz majd.

Így állnak a pártok a közvélemény-kutatóknál

Tágul a kormánypártok és a Jobbik közötti olló a pártpreferenciák tekintetében az elmúlt negyedévben, sőt az előző két év legmagasabb kormánypárti és legalacsonyabb Jobbik-támogatottságát mutatják az októberi adatok - közölte a Tárki a legfrissebb pártpreferencia-kutatásának eredményeit. A friss adatot is felhasználva összeraktuk a közvélemény-kutatók őszi számai alapján a pártok népszerűségét.

Kilenc új börtön épül Magyarországon

A kormány férőhelybővítési programjának köszönhetően 2018-ra korszerű és modern büntetés-végrehajtási rendszert működik majd - mondta Csóti András, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka az állampusztai börtön új fogvatartotti körletépületének átadóünnepségén Solton.

A migráció vagy a robotok mentik meg Európát?

Vajon az európai munkaerő-piacnak szüksége-e van a mostani migránsokra? Röviden: igen. Részletesebben: nincs. Nem ellentmondásos ez? Részben igen. Hosszabb távon megoldást kínál a jelenlegi európai politika a demográfiai helyzetre és a jövőbeni gazdasági kihívásokra? Nem.

Rangos elismerés a magyar statisztikának

A Nemzetközi Statisztikai Intézet (International Statistical Institute - ISI) Tanácsának tagjává választották Vukovich Gabriellát, a Központi Statisztikai Hivatal elnökét, tudatta a KSH. Az ISI az egyik legnagyobb múlttal rendelkező nemzetközi tudományos szervezet.

Bő hatéves csúcson a gyerekvállalási kedv Magyarországon

Augusztusban 8384 gyerek született Magyarországon. Ha az adatot szezonálisan igazítjuk, akkor azt látjuk, hogy utoljára 2010 tavaszán volt ennél jobb a helyzet. Óriási fordulatot kiáltani azért még korai lenne.

Nincs népszavazási veszély, újra jön a vasárnapi boltzár

Igaznak tűnnek azok a korábbi éresülések, amely szerint a kormányzat a népszavazás okafogyottá válása után újra nekifut a vasárnapi boltzár bevezetésének. A Magyar Idők értesülései szerint minden második vasárnap, praktikusan csak rövidített formában lehetnének nyitva a boltok.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.