Egy új tanulmány szerint durván elszállna a következő több mint 20 évben az amerikai államadósság, ha Donald Trump tervezett intézkedései valósulnának meg, míg Hillary Clinton irányítása alatt egy hajszállal javulni tudna a jelenleg előre jelzett adósságpálya.
Letette hivatali esküjét Mariano Rajoy, spanyol miniszterelnök VI. Fülöp, spanyol király jelenlétében a madridi Zarzuela palotában hétfőn. Ezzel véget ért a tavaly december óta fennálló bizonytalan helyzet a spanyol parlamentben, legalábbis egy időre.
Az eurózóna gazdasága ugyanolyan lassú ütemű növekedést tudhatott maga mögött a harmadik negyedévben, mint a másodikban, a maginfláció pedig mérséklődött októberben. Mindez felerősíti a várakozásokat, hogy az Európai Központi Bank decemberben meghosszabbítja jelenlegi eszközvásárlási programját.
A legújabb hírek szerint Mark Carney brit jegybankelnök már 2018-ban lemondhat posztjáról. Korábban a jegybankvezér azt nyilatkozta, hogy év végéig nyilvánosságra hozza személyes döntését, miszerint 2021-ig marad-e posztján, ezzel kitöltve a nyolc évre szóló mandátumát, vagy lemond az ötéves szolgálati idő lejártával - írja a Financial Times.
A korábbi két felminősítés után meglepő lenne, ha a héten a Moody's nem minősítené fel Magyarországot - mondta Barcza György, az ÁKK vezérigazgatója a Magyar Hírlapnak adott interjújában. Szerinte a devizakötvényekben való eladósodottság olcsóbb lehet az államnak, de kockázatosabb is, ezért továbbra is kiemelt szerepet kapnak a forint alapú állampapírok az államadósság finanszírozásában.
Ugyan a hét első két napja Magyarországon munkaszüneti nap, ami miatt a pénz- és tőkepiacok is zárva tartanak, külföldön nem áll le az élet. Japánban kamatdöntés lesz, és több fontos konjunktúra-mutató is érkezik. Európában vasárnap egy órával visszatekertük az időt, így a héten átmenetileg csak 5 óra időeltolódás van Washington és Közép-Európa között.
Az eddig rendre pesszimista Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) a héten kiadott jelentésében szépen megemelte a megújulók növekedésére vonatkozó várakozásait. Az alábbiakban azt szedtük össze, miből jön majd ez a növekedés, mely megújuló energiatípusokban várhatjuk elsősorban a felfutást. Azt, hogy a megújulók szerepe mennyire fontos, jól érzékelteti, hogy az áramtermelő kapacitások itt már magasabbak, mint a szénnél.
Skócia örökölhetné Nagy-Britannia tagságát az Európai Unióban, ha a brit kilépés időpontjáig függetlenné válna - mondta vasárnap az egyik legtekintélyesebb brit politikatudományi szakértő.
Aláírta a Kanada és az Európai Unió között létrejött szabadkereskedelmi és partnerségi megállapodást (CETA) Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, Robert Fico, az unió soros elnökségét betöltő Szlovákia kormányfője és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök Brüsszelben vasárnap.
Egy éve voltak a lengyel parlamenti választások, melyek a Jog és Igazságosság (PiS) nevű párt győzelmét hozták. Ezt követően lépett hatalomra Beata Szydlo kormánya, mely egy sor intézkedéssel másolta a 2010 utáni magyar gazdaságpolitikát, ezzel pedig több nemzetközi szervezet rosszallását is kivívta. Az Európai Bizottság jelenleg is vizsgálja a lengyel jogállamiság helyzetét, most pedig a Bloomberg egy cikkben szedte össze, hogyan romlott a Lengyelországgal kapcsolatos befektetői hangulat az elmúlt 12 hónapban.
Egy széles és stabil középosztály megléte elemi érdeke egy országnak, mind gazdasági, mind társadalmi stabilitási szempontból, Magyarországon azonban a rendszerváltás óta épp ellentétes irányba haladtak a folyamatok - derül ki a Tárki "Társadalmi Riport 2016" című kiadványából. A hazai társadalom emellett erősen torzult, a jövedelmi középrétegbe való tartozás ugyanis nem garantálja, hogy az illető szociológiai értelemben is beletartozik a középosztályba, vagyis megfelel bizonyos életkörülményekkel kapcsolatos kritériumoknak. Relatív értelemben nem kiemelkedően szűk a magyar jövedelmi középréteg az európai átlaghoz képest, az abszolút - vásárlóerő-paritáson alapuló - jövedelmi viszonyokat nézve azonban elszomorító a magyar helyzet.
A Közgáz 283-as szobájából kikerült a kanapé meg a fotel, a szépreményű, de életük egy részét rettegésben töltő pénzügy szakos diákoknak nem kell felniük attól, hogy stresszhelyzetben elfelejtik a pénzláb definícióját. Bánfi Tamás szobájában pár hete már az egyetemi tanár magángyűjteményéből létrejött Széchenyi István kiállítást lehet megtekinteni.
A kormány kész mérsékelni a járulékokat, ha a vállalkozások megtartják a minőségi munkaerőt és bért emelnek - mondta a Magyar Időknek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
Rövid, de annál fontosabb módosítást rejtett el a kormány a pénteken benyújtott 2017-es adócsomagba. Ezek alapján azt mondhatjuk, hogy jó hírt kaptak a gyógyszergyártók.
A kormány döntése értelmében a gyógyszertámogatás, a gyógyászatisegédeszköz-támogatás, valamint az összevont szakellátás idei év végi finanszírozásához megemelik a támogatási összegeket.
November 6-tól 225-ről 250 forintra, azaz 11,1%-kal drágul az Ötös- és a Hatoslottó, a Skandináv lottó, a Joker és a Puttó lottófajták alapára Magyarországon - tudta meg az InfoRádió. A Szerencsejáték Zrt. megerősítette az értesülést.
Bár az utóbbi hetek brit makroadatai biztatók a borongós piaci várakozásokhoz képest, ez mégsem "hatotta meg" a Standard & Poor's hitelminősítőt, amely megtartott a júniusi két fokozatú leminősítéshez rendelt negatív kilátást. Ez azt jelenti, hogy továbbra is benne maradt a levegőben az újabb brit leminősítés esélye.
A tisztességesebb e-kereskedelem érdekében megfogalmazott törvénymódosítási javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter pénteken. Ma számos fontos jogszabály kapcsán kezdeményezett változtatásokat a kormány, ezekről bővebben:
Lemond a posztjáról Krisztalina Georgieva uniós költségvetési biztos, hogy vezető tisztséget vállaljon el a Világbanknál - jelentette be pénteken Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.