Megemelték a megújuló villamosenergia termelők ún. barna prémiumának mértékét a legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent rendeletben.
Rekord mennyiségű, több mint 400 MW új fotovoltaikus naperőmű kapacitást telepítettek Magyarországon 2018-ban. A telepítések mintegy 80 százaléka a kötelező megújuló energia átvételi rendszerben valósult meg, míg a fennmaradó körülbelül 90 MW-ot az 50 kW alatti kiserőművek teszik ki. Idén és jövőre további mintegy 400-600 MW új kapacitás települhet.
Jobban hasznosulhatnának a források, és az eddiginél több napelemes projekt valósulhatna meg a megújuló energia támogatási rendszer átalakításával az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyért és klímapolitikáért felelős államtitkára szerint. Kaderják Péter a KÁT mielőbbi lezárását sürgette, és azt javasolta, hogy a meg nem valósult projektek kerüljenek át a METÁR keretébe. Állítása szerint a KÁT kivezetéséből megtakarított évi több mint 10 milliárd forint a METÁR támogatási rendszerébe jutva jóval több napelemes projektet valósíthatna meg.
Januártól jelentősen csökken a kötelező átvételi, valamint a prémium típusú támogatás időtartama az újonnan megállapítandó támogatási jogosultságú hazai napelemes beruházások esetében.
Az illikvid piacokon akár komoly kilengésekre számíthatunk.
A gazdasági miniszter nyilvánosan ismerte el, gyökeréig megmérgezték az orosz gazdaságot a szankciók.
Fókuszban az olajpiac.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
Baj van a hitelezéssel.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.