Kisebb pluszban nyit a magyar tőzsde
Felemás teljesítményt láthatunk a hazai blue chipektől.
Felemás teljesítményt láthatunk a hazai blue chipektől.
Újabb fejezetéhez érkezett egy egyre nehezebben követhető és magyarázható eljárássorozat, aminek központjában egy közel 10 éves vád áll, miszerint a Mol korrupció révén szerezte meg a horvát olajipari társaság, az INA irányítását. A legfrissebb fejlemények tükrében a horvát alkotmánybíróság elutasította Hernádi Zsolt keresetét a régóta húzódó ügyben, amit a Mol-vezér az "eljárások során tapasztalt súlyos igazságtalanságok" miatt kezdeményezett.
Kisebb esést láthattunk ma Európa vezető tőzsdéin, a befektetők többek között a vártnál rosszabbul alakuló brit inflációs adatot emésztették. Ami a hazai befektetői hangulatot illeti, megütötték a forintot Virág Barnabás reggel megjelent interjúja után, az MNB alelnöke ugyanis elmondta, hogy a jövő héten sor kerülhet a kamatfolyosó felső szélének csökkentésére. A forint gyengülése mellett a tőzsde is rosszul teljesített, több mint egy százalékos eséssel zárt a BUX. Eközben az amerikai befektetői hangulatot elsősorban a felemásan alakuló első negyedéves gyorsjelentési szezon határozza ma meg, a tőzsdék pedig minimális elmozdulással zártak.
Nemzetközi összehasonlításban gyengén szerepelt ma a magyar tőzsde, bár a fókuszban leginkább a forint volt a mai nap folyamán, miután Virág Barnabás MNB-alelnök reggel megjelent interjújában elmondta, hogy a jövő héten sor kerülhet a kamatfolyosó felső szélének csökkentésére. A forint gyengülése mellett a tőzsde is rosszul teljesített, jelenleg több mint egy százalékos esésben zárt a BUX.
A kereskedési idő felénél mind a négy hazai blue chip árfolyama mínuszban van, legnagyobb mértékben a Richter részvényei estek.
A nyitást követően stagnál a Mol és az OTP, mínuszban van a Magyar Telekom és a Richter.
Európában kedező hangulatban telik a kereskedés a vezető börzéken, Amerikában azonban vegyesen teljesítenek a tőzsdék a nyitást követően. Nagyobb piacmozgató eseményre sem idehaza, sem pedig a nemzetközi piacokon nem lehet számítani, a tengerentúlon azonban folytatódik az első negyedéves gyorsjelentési szezon.
A hazai blue chipek közül egyedüliként a Magyar Telekom részvényei zártak pluszban.
A kereskedési idő felénél mind a négy hazai blue chip árfolyama pluszban van, legnagyobb mértékben az OTP részvényei emelkedtek.
A nyitást követően a hazai blue chipek közül egyedüliként a Richter részvényei vannak minimális esésben.
A pluszos magyar zárást vegyes európai zárás követte, az amerikai tőzsdéken pedig alig volt mozgás ma. A három vezető index zárásig kis mínuszban volt, az utolsó pillanatban viszont megjöttek a vevők, és mindhárom index 0,3%-os pluszban zárt. A befektetőket a negyedéves jelentések izgatják most, fontos makrogazdasági adatközlés nem volt.
A hazai blue chipek közül a Richter teljesített a legjobban.
Az Európai Bizottság Belső Piaci Főigazgatósága az autópálya- és hulladékkoncesszió mellett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bútorvásárlásait is vizsgálja. Mind a három ügyben a Transparency International tett bejelentést.
A kedvező nemzetközi hangulat ellenére jócskán alulteljesített a magyar tőzsde az elmúlt napokban, miután a befektetői bizalomra kedvezőtlen hatással voltak az Egyesült Államok által kivetett szankciók. A múlt hét végére azonban érezhetően javult a hangulat a hazai piacon, és hétfőn is szép pluszban van a BUX, miután a hazai blue chipek fontos szintekről fordultak. De milyenek a kilátások? Valóban még csak most kezdődhet a vezető nemzetközi tőzsdéken látottakhoz hasonló rali a magyar tőzsdén?
Mind a négy hazai blue chip emelkedik.
A hazai blue chipek közül az OTP teljesített a legjobban.
Az európai részvényindexek a BUX vezetésével emelkedtek pénteken, Amerikában azonban estek a tőzsdék, miután Christopher Waller, a Federal Reserve kormányzótanácsának tagja további kamatemelést sürgetett, azt követően, hogy a maginflációs mutatók továbbra is rendkívül magasak.
Kiváló hangulatban telt a hét utolsó kereskedési napja a magyar tőzsdén, a hazai blue chipek közül egyedüliként a Richter részvényei zártak mínuszban, az emelkedést a Mol vezette.
Egy százalék feletti emelkedésben áll a BUX index a kereskedési idő felénél, a blue chipek közül a Mol és az OTP húzza a leginkább felfelé a magyar tőzsdét.
A tegnapi esést követően felfelé korrigál ma a magyar tőzsde a kedvezőre forduló nemzetközi hangulat közepette.
Egyszerre két fontos szintet is letört a magyar fizetőeszköz.
Az MNB alelnöke videós interjút adott a Portfolio-nak.
Két városban mértek emelkedést.
Izrael továbbra se mondott le Rafah elfoglalásáról.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?