Reagált a MÁV a sztrájkfenyegetésre
A MÁV-START cáfolja a VDSZSZ hétvégén megjelent állításait.
A MÁV-START cáfolja a VDSZSZ hétvégén megjelent állításait.
A mai, augusztus 20-i állami ünnep miatt a vasúti közlekedési rend nem változik, de a fővonalakon több kocsival közlekednek egyes vonatok. A tűzijáték után mentesítő vonat is indul Budapestről Győrbe és Szegedre.
Februárban öt nap alatt, a Budapest-Szob és a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalak 170 elővárosi vonatán tartott fokozott jegyellenőrzést a MÁV-START. A jegybevétel mindkét vasútvonal esetében 35 százalékkal emelkedett 2015 azonos időszakához képest - olvasható a társaság csütörtöki közleményében. Tavaly összesen 68 ezer esetben szabott ki utólag befizetendő büntetést a cég, van olyan utas, aki már kétmillió forinttal tartozik.
A MÁV szerint a vállalat vezetése teljesítette a kollektív munkaügyi vitában részt vevő 7 szakszervezetnek azt a követélését, hogy minél magasabb legyen az alapbérfejlesztés mértéke, ezért emelte meg átlagosan 3 százalékra ajánlatát a korábbi 2,2 százalékról - közölte a vasúttársaság az MTI-vel pénteken.
Amennyiben február 20-ig a vasutas szakszervezetek és a MÁV nem tud megállapodni az idei évi bérfejlesztésről, a szakszervezetek március első hetében országos sztrájkot hirdetnek - jelentette be a VDSZSZ Szolidaritás elnöke a bértárgyalásokban résztvevő másik hat szakszervezeti vezetővel közösen tartott budapesti sajtótájékoztatón.
Amit a tőzsdéről mindeknek tudnia kell.
Cikkünk folyamatosan frissül az iráni-izraeli konfliktus legfontosabb híreivel.
Állítása szerint ellenőrzésük alá vonták az iráni légteret.
De a kormány nem tervezi a törvények módosítását.
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!