nav

2015. október 13. 10:43 | MTI

Így szállítottak 5 milliárd forintnyi bűnös pénzt

Bűnszervezetben elkövetett pénzmosás és orgazdaság miatt folyik nyomozás a NAV Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóságán, miután egy országos akcióban letartóztatták egy külföldiek irányította bűnözői csoport 20 tagját, akik illegális cigarettakereskedelemmel és Európában elkövetett bűncselekményekből származó euró szállításával foglalkoztak.

2015. október 07. 14:25 | Portfolio

Helyetted is a NAV készítheti el az adóbevallásod!

Nagyjából minden harmadik adózó helyett az adóhatóság készítheti el a személyijövedelemadó-bevallást már 2016-ban, a 2015-ben szerzett jövedelmekre vonatkozóan - közölte az MTI érdeklődésére a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.

2015. október 02. 13:10 | Portfolio

12 kamion áfacsalás

Az eddigi adatok szerint tejjel, cukorral és étolajjal kereskedve több mint 700 millió forint áfát csaltak el egy cégláncolat tagjai; a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai két telephelyen több mint 1600 hektoliter tejet és több mint 200 tonna cukrot foglaltak le - közölte az adóhatóság pénteken az MTI-vel.

2015. szeptember 29. 21:15 | Portfolio

Varga: leépítések lesznek a NAV-nál

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal túl nagy létszámmal dolgozik, ezért átcsoportosítások és leépítés is várható a szervezetnél - mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.

2015. szeptember 29. 08:21 | Portfolio

Így alakul át az adóhivatal

A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkársága lesz a jövőben az adóhivatal, az élén az adóügyi államtitkár lesz - fejtette ki a Magyar Időknek Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter tájékoztatása szerint január elsejétől jön az új világ a NAV életében.

2015. szeptember 22. 22:49 | MTI, Portfolio

Ő vállalná a NAV felügyeletét

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára igent mondana, ha felkérnék, hogy államtitkárként felügyelje az adóhivatalt.

2015. szeptember 17. 08:32 | Portfolio

Két románra csapott le a NAV

Postacsomagok közé rejtett mintegy 800 doboz magyar adójegy nélküli cigarettát, valamint 700 liter ismeretlen eredetű, magyar zárjegy nélküli alkoholterméket foglaltak le a pénzügyőrök az M7-es autópályán - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél- dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtófelelőse az MTI-vel csütörtökön.

2015. szeptember 16. 12:45 | Portfolio

A híres magyar milliárdos mellé állhat a bíróság a NAV ellen

Az Európai Bíróság főtanácsnokának indítványa szerint a Docler-csoportba tartozó WebMindLicenses és a portugál Lalib cégekközött a livejasmin.com weboldalhoz kapcsolódó know‐how hasznosításával összefüggésben kötött licencszerződés célja nem az adóelkerülés volt - olvasható a bíróság szerdai közleményében. Ugyan ezzel még nem adtak igazat Gattyán György milliárdosnak a NAV ellenében, de az esetek többségében el szokták fogadni a főtanácsnoki indítványt.

2015. szeptember 16. 11:11 | MTI

7,6 százalékkal kerestünk többet tavaly

Tavaly 7,6 százalékkal, mintegy 9430 milliárd forintra nőtt a magánszemélyek jövedelme 2013-hoz képest a személyi jövedelemadó (szja) bevallások adatai alapján - mondta Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

2015. szeptember 16. 09:49 | Portfolio

Gyerekeken és állatokon segítenek leginkább a magyar adózók

Ismét Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány kapta a legtöbb felajánlást a személyi jövedelamadó egy százalékából a 2014-es adóév után - derül ki a NAV szerdán közölt toplistájából. A második helyen a Bátor Tábor Alapítvány, a harmadikon pedig a Szent Márton Gyermek Mentőszolgálat Közhasznú Alapítvány végzett.

2015. szeptember 03. 09:50 | Portfolio

A készleteket is látja majd a NAV

Az adóigazgatás reformjának részeként jövő évtől bevezetnék az áruházak online készletnyilvántartásának NAV-hoz való bekötését - értesült a Figyelő. A lap szerint a belügyi tárcánál már folynak is az ezzel kapcsolatos munkálatok.

2015. szeptember 02. 10:26 | MTI

Több száz kamion akadt fenn az ekáer "hálóján"

Nem sikerült az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert (ekáer) kijátszani az áfa-csaló bűnszövetségnek, amely különféle élelmiszereket hozott Magyarországra az általános forgalmi adó (áfa) megfizetése nélkül, az irányító és három társa előzetes letartóztatásban van - közölte szerdán az adóhatóság szerdán az MTI-vel.

2015. augusztus 29. 11:49 | MTI

Elárulta Varga, hová kerülhetnek az adóügyek

Önálló adóügyi államtitkárság létrehozásáról "folyik gondolkodás" a Nemzetgazdasági Minisztériumban (NGM) - válaszolta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jövőjét firtató kérdésre szombaton sajtótájékoztatón.

2015. augusztus 28. 07:38 | MTI

Kiderült, mire készül a kormány a NAV-val

Államtitkársággá alakulhat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV); a hatóság valamelyik minisztérium egyik egységeként működhet a jövőben - értesült a Napi Gazdaság.

2015. augusztus 27. 09:44 | Portfolio

Önálló minisztérium lesz az adóhatóságból?

Tállai András neve egyértelműen felvetődött a NAV élére - értesült a Figyelő. A lap szerint az is elképzelhető, hogy önálló tárca lesz az adóigazgatásból.

2015. augusztus 19. 09:49 | Portfolio

Mégis mit kezdene a NAV a számlázó programok adataival?

A NAV sok esetben még a most begyűjtött adatokat sem feltétlenül használja fel, emiatt az online számlázó programok NAV-hoz "bekötése" kapcsán csak akkor lenne célszerű további adatszolgáltatást kérnie az NGM-nek, ha a felsorolt szűrések, ellenőrzések már hibátlanul működnek - hangsúlyozta a Portfolio-nak küldött kommentárjában Ruszin Zsolt. A Magyar Könyvelők Országos Egyesületének (MKOE) alelnöke a minap felforrósodott téma, a számlázó programok bekötése kapcsán emlékeztetett az egyesület álláspontjára, illetve azt is megjegyezte: az alábbi felsorolt bevallási hibákat az adóhatóság szúrópróbaszerűen észleli, és brutális bírságolással torolja meg, bonyolult egyedi ellenőrzése során, ahelyett, hogy az adózókat rendszeres és pontos értesítésekkel tájékoztatná a problémáról a hiba, tévedés kijavítása érdekében.

2015. augusztus 18. 11:55 | Portfolio

Nem kellenek majd könyvelők?

A kormány újabb eszközt készül bevetni az adóelkerülés ellen, a számlázó programok bekötését az adóhatósághoz. Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke cikkében részletesen kifejti az intézkedés buktatóit.

2015. augusztus 18. 10:38 | Weinhardt Attila

Hatalmas fegyvert kapna a kezébe a magyar kormány

Óriási előnyökkel járna a gazdaságpolitikai tervezés során, ha a friss kormányzati jelzések alapján valóban elkezdődik az online számlázó programok összekötése a NAV rendszereivel, és egyúttal nagyon nagy fegyver is lenne egy ilyen rendszer az adónyomozók kezében az ellenőrzések során - mutat rá a terv két fontos előnyére a Portfolionak adott interjúban Szebeni Dávid. A Budapesti Corvinus Egyetem gazdaságpolitika oktatója és az Enrawell Kft. stratégiai igazgatója azonban két jelentős kockázatra is felhívja a figyelmet: egyrészt egy ilyen keretben valós időben lehetne látni, hogy ki kinek az ügyfele és miért fizet, így a jogtalan adatfelhasználással komoly üzleti hátrányokat is el lehetne érni, emiatt tehát erős adatvédelmi garanciákat javasol. Másrészt meglátása szerint az is kérdéses, hogy a magyar gazdaság és társadalom valóban fel van-e készülve arra a nagyfokú adóellenőrzési hatékonyság javulásra, amit egy ilyen rendszer ki tud váltani. Éppen emiatt szerinte csak az adórendszer átfogó egyszerűsítésével, bizonyos adók csökkentésével párhuzamosan lenne célszerű a számlázó programok NAV-hoz bekötése. Újra javasolja azt is, hogy a NAV ennek keretében a saját oldalán is hozzon létre az induló, illetve kis cégeknek egy ingyenes, egyszerű számlázó programot, ami a sok előny mellett erősítené a szolgáltató magyar állam képét is.

2015. augusztus 14. 13:37 | MTI

A taxisokat is ellenőrzi a NAV - A bevándorlókat is figyelik

Nyári akciósorozatának részeként a taxisokat is ellenőrzi az adóhatóság, főleg a személyszállítók kedvelt gyűjtőterületein, a pénzügyőrök pedig az úton lévő gépjárműveket is megállíthatják, és ha az ellenőrzés során migránsok szállítására utaló körülményt észlelnek, a hatóság büntető feljelentést kezdeményez - közölte a Nemzeti Adó - és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.

Részletes keresés