A NAV a honlapján közleményben tudatta, hogy 2014. január 24-én az online pénztárgép rendelési felületén felszabadította a két visszavont forgalmazási engedélyű pénztárgépre leadott megrendeléshez felhasznált üzembe helyezési kódokat.
Az online pénztárgépekre való átállást segítő munkabizottság javaslatait figyelembe véve döntött a Nemzetgazdasági Minisztérium a támogatás igénybevételének véghatáridejéről - olvasható a tárca közleményében. Fő szabály szerint január 31-ig jár a támogatás, de vannak kivételek.
Vámos György, az OKSZ főtitkára szerint túl korai az NGM által ma javasolt határidő, amely az állami támogatás igénybe vételére vonatkozna. Szerinte január 31-éig nem lesz annyi pénztárgép Magyarországon, hogy minden arra jogosult igénybe tudja venni a támogatást - írja az MTI.
A Nemzetgazdasági Minisztérium az online pénztárgépekre való átállás megfelelő ütemének biztosítása érekében javaslatot tesz a pénztárgép-cserét figyelemmel kísérő Munkabizottságnak arra, hogy az 50.000 forintos állami támogatás végső igénybe vételi határideje 2014. január 31. legyen - olvasható az NGM közleményében.
Csalás gyanújával nyomozást indított a BRFK ismeretlen tettesek ellen a Patkós-Cassa Kft. pénztárgépbeszerzéseivel kapcsolatban - írja a Népszabadság. A céggel szerződött vállalkozások ugyanis befizették az előleget az online kasszákra, a gépeket azonban nem kapták meg, ugyanis a Patkós-Cassa nem gyártója, és nem is importőre a kasszáknak, és már be is szüntette tevékenységét. Pedig a NAV pénztárgépgyártókról vezetett listáján is szerepelt a cég.
Immár meghaladja a tízezret az online adatkapcsolatra képes pénztárgépek száma - derül ki a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) közleményéből. Az adóhatóság egyébként arra helyezi a hangsúlyt, hogy a gazdálkodók döntő többsége már megrendelte az új típusú pénztárgépet, de a fő probléma eddig sem ezzel volt, hanem azzal, hogy az igényekhez különböző okokból nem társult elég kínálat. Mindenesetre egy héttel (két-három munkanappal) az év vége előtt az üzembe helyezett pénztárgépek száma már nagyjából a regisztrálók 5%-ára nőtt. A szédületes bővülés mellett sem valószínű azonban, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium által keményen kikötött határidőre a gépek bekötve álljanak az üzletekben. Januártól valószínűleg egy nagyon furcsa állapot veszi majd a kezdetét, ahol vagy a boltok nem nyitnak ki a büntetéstől félve, vagy a kormánynak kell bizonygatnia meggyőzően, hogy ugyan a szigorú határidő lejárt, és ellenőrizni is fognak, de valamiért mégsem lesz belőle büntetés.
Két évre szóló, 3,8 milliárd forintos szerződést nyert el az ANY Biztonsági Nyomda, a Pénzjegynyomda Zrt.-vel közös konzorciumban. Ennek értelmében a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak szállít le m több százmillió zár-, és adójegyet.
Az adóhatóság honlapján nemrég megjelent tájékoztató szerint akár bírság és bezárás nélkül is megúszhatják az ellenőrzéseket azok a nagykasszások, akik mindent megtettek annak érdekében, hogy időben beszerezzék az új kasszákat, de nem sikerült nekik. Ugyanakkor az elektronikus naplókat addig is meg kell őrizniük, és el kell küldeniük az adóhatóságnak.
Az átállás január elsejei határidejéhez közeledve kezd engedékenyebbé válni a Nemzeti Adó és Vámhivatal a pénztárgépek online bekötése terén. A NAV informatikai elnökhelyettese a Magyar Nemzetnek arról beszélt ugyanis, hogy nemigen zárnak majd be boltokat, ha nem üzemel még új kassza.
Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese szerint nincs megoldás az áfacsalások felszámolására, az áfarendszerben mindig lesznek csalók.
Majdnem egymillió doboz, azaz több mint 18 millió szál, 728 millió forint értékű magyar és közösségi adójegy nélküli cigarettát foglaltak le a NAV pénzügyi nyomozói egy dunaharaszti raktárban.
Az új típusú pénztárgépekre feladott megrendelések száma elmarad az adóhatóság által kiadott regisztrációs kódok számától, ezért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) célirányos ellenőrzést indít azoknál a vállalkozásoknál, amelyeknél hiányosságot tapasztal - közölte az adóhatóság szerdán a honlapján.
Horváth András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) volt munkatársának feljelentése nyomán hivatali visszaélés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen elrendelte a nyomozást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata szerdán az MTI megkeresésére.
Az aktuális állapot szerint 2146 online pénztárgépet helyeztek üzembe - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a Portfolio.hu-val. Ez a teljes állomány 1%-a. A késlekedés miatt nem véletlen, hogy a plusz bevételre vonatkozó kormányzati várakozás jócskán összement. A kereskedők eközben bezárt boltokat vizionálnak januárra.
A NAV weboldalán már PC-s pénztárgépeket is lehet rendelni - hívja fel a figyelmet a Laurel Számítástechnikai Kft., és azt is megjegyzi: a nagykasszák piacán sok a kérdőjel, egyelőre csak a december 31-i átállási határidő irányadó, a kereskedők, üzletláncok felkészültsége pedig piaci információk szerint nagyon eltérő.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) fordult hivatalos állásfoglalásért az egyik elektronikus számlázási szolgáltató, amely szerint nem kizárt, hogy a számlázással kapcsolatos törvényi könnyítést félreértelmezik, és emiatt komoly bírságokat kockáztatnak az elektronikus számlákat kezelő, kiállító és befogadó vállalkozások.
Lakást béreltek és házhoz hívták a szolgáltatókat a NAV revizorai a fővárosban, hogy kiderítsék, kapnak-e számlát a kifizetett munkadíjról. Az ellenőrzések elgondolkodtató és az adóhivatalt további lépésekre ösztönző eredménnyel zárultak, mert a szerelőktől kezdve a szőnyegtisztítón át az ételszállítókig szinte valamennyi szolgáltató zsebre dolgozott - olvasható az adóhatóság közleményében.
A NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága befejezte a nyomozást egy tatabányai cégcsoport ügyében, mely őrzés-védelemmel, valamint munkaerő-közvetítéssel foglalkozva összesen 3,7 milliárd forint adót és egyéb járulékot csalt el az államkasszából - mondta el a szervezet sajtóreferense csütörtökön az MTI-nek.