A kínai XPeng elektromos járműgyártó nyilvános repülésen mutatta be a jövő taxijának szánt, könnycsepp alakú autóját, a Xpeng X2-t Dubaiban. A nagyratörő terveket dédelgető és jól finanszírozott cég további, ambiciózus fejlesztéseket jelentett be a repülő autók körében - írta meg a New Atlas.
Összefog a Porsche és a Boeing annak érdekében, hogy a jövőben közösen fejlesszenek olyan repülő autókat, amelyek részt vehetnek a városi légiközlekedésben.
Az autók fejlesztése terén az utóbbi időkben az elektromos autók megjelenése és várható elterjedésük volt az egyik sláger téma. Meglepő módon azonban az év végével és az új év kezdetével újra megszaporodtak a hírek a repülő autók (és rokonaik) fejlesztéseiről és már már kereskedelmi üzembe állításukról. Nem véletlenül a hírekben megjelenő fejlesztő cégek szinte minden esetben valamilyen induló vállalkozáshoz (startup) kapcsolódtak, és csak nagyon ritkán klasszikus, hagyományos autógyártókhoz. Cikkünkben bemutatjuk az új bejelentések mögötti fejlesztéseket.
Teljesítette első útját Németországban egy elektromos repülő autó, amely azt ígéri, nemcsak gyorsabbá, hanem olcsóbbá is teszi az utazást - számol be a Telegraph.
Összehívta nemzetbiztonsági csapatát a műveleti központban az amerikai elnök.
Nem kell messze menni.
A közel-keleti konfliktusra figyel a piac.
404 fölé ment az euró-forint árfolyama.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Egyre inkább háttérbe szorul a dollár.
Fontos fejlemények az öt napja tartó iráni-izraeli háborúról.
Szalóki Katalinnal, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatójával beszélgettünk.
A válasz nem az, amit elsőre gondolnánk!