A török versenyhatóság bejelentette, hogy napi bírságot szab ki a Google-re, mivel a cég nem hajtotta végre azokat az intézkedéseket, amelyekkel a helyi keresőszolgáltatások terén felmerült aggályokat - különösen a szállodai keresések területén - kellett volna orvosolnia.
Németországban 51 százalékkal több menedékkérelmet regisztráltak tavaly az előző évhez képest, a benyújtott kérelmek száma meghaladta a 351 ezret - derül ki a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) hétfői közléséből.
Őrizetbe vettek a török hatóságok 15 embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban állnak az izraeli Moszad hírszerző szolgálattal, és palesztin civilek elleni támadásokat irányítanak az országban.
A török légierő a Szíria északkeleti részén lévő Haszaka tartomány energetikai létesítményei ellen hajtott végre légicsapásokat - jelentette vasárnap reggel a szíriai állami média.
A török központi bank december 21-én 250 bázisponttal, 42,5 százalékra emelte elsődleges kamatlábát. A piac ezt a lépést várta. A bank bejelentette, hogy ez az agresszív szigorítási ciklus "a lehető leghamarabb" befejeződik, válaszul az évek óta eszkalálódó inflációra.
A Politicónak adott exkluzív interjújában Ersin Tatar ciprusi török vezető csalódottságának adott hangot az Európai Unió ciprusi kérdéssel kapcsolatos diplomáciai megközelítése miatt, és a kétállami megoldás felé való elmozdulást sürgette. Tatar bírálta, hogy az EU ismételten a szövetségi rendszerben működő országról szóló, egyesítési terveket erőlteti, és kijelentette, hogy ezek a viták 50 éve tartanak kézzelfogható előrelépés nélkül.
Elküldte végső jóváhagyásra a török törvényhozásnak Recep Tayyip Erdogan Svédország NATO-csatlakozási kérelmének ügyét – írja a Reuters.
Átfogó támadást hajtott végre Törökország a főleg kurd milíciákból álló Szíriai Demokratikus Erők (SDF) infrastrukturális központjai, katonai támaszpontjai ellen a hétvégén.
Oroszország a tengeri hadviselés egyik elemeként számtalan aknát telepített a Fekete-tengerre. Az eszközök azonban máshol is veszélyt jelentenek, mivel az áramlások következtében elsodorja őket a víz. Most Románia partjainál találkozott egy ilyen fegyverrel egy teherhajó - írja a Reuters.
Török médiajelentések szerint robbanás történt a török fővárosban, Ankarában a parlament és a miniszteri épületek közelében - írja a Reuters. Az első hírek szerint egy terrorista felrobbantotta magát.
Esélyét sem látja jelenleg Recep Tayyip Erdogan török elnök annak, hogy sikerüljön lezárni az ukrajnai háborút – jelentette ki ezt a politikus a török sajtónak, miután Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozott.
Az MVM 275 millió m3 földgáz vásárlásáról állapodott meg a török földgáz nagykereskedővel és szállítórendszer üzemeltetővel.
Legalább 10 ember megsérült hétfőn, amikor robbanás rázta meg a gabonasilókat a a nyugat-törökországi Derince kikötőjében. Seddar Yavuz, Kocaeli tartomány kormányzója kijelentette, kivizsgálják a robbanás okait.
Recep Tayyip Erdogan elnök igyekszik kapcsolatban maradni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy megoldódjon a gabonamegállapodás körül kialakult helyzet, miközben az EU és Németország elítélte Oroszország kilépését az egyezményből.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteken Tayyip Erdogan török elnökkel találkozik, hogy a fekete-tengeri gabonamegállapodásról és az Ukrajnában zajló háborúról egyeztessenek.
Törökországnak „biztonsági aggályai” vannak Svédország esetleges NATO-csatlakozásával kapcsolatosan, még nem látszik, hogy a katonai szövetségnek előnye vagy hátránya származik-e a skandináv ország tagságából – jelentette ki Hakan Fidan, Törökország külügyminisztere a CNN tudósítása szerint.
Nagy tervekkel álltak elő.
Van olyan forgatókönyv, hogy egyikőjük sem nyer egyértelműen.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Úgy beszél, mintha nyert volna az államban.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.