Két napig nem fogad szülő nőket a Honvédkórház: itt a magyarázat, miért

Két napig nem fogad szülő nőket a Honvédkórház: itt a magyarázat, miért

Augusztus 18. 11 óra és augusztus 20. 12 óra között nem fogad szülő nőket a fővárosi Honvédkórház - írta meg az atv.hu. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ által kiadott határozat szerint az ellátást az intézmény orvosigazgatója, dr. Vendrei Gábor mondta le kapacitáshiányra hivatkozva.

Gyorsan fogy a magyar népesség

Gyorsan fogy a magyar népesség

A Központi Statisztikai Hivatal 2023. júniusi népmozgalmi gyorsjelentése szerint  továbbra is jóval kevesebb gyermek született Magyarországon, mint ahányan meghaltak. A természetes fogyás így majdnem 2000 fő volt. A koronavírus-járvány utáni tavalyi házassági boom is kifújt, majdnem harmadával csökkent a házasságkötések száma idén.

A koraszülötteket érintő fontos lépést szorgalmaz az ENSZ

A koraszülötteket érintő fontos lépést szorgalmaz az ENSZ

A koraszülöttek ellátásának javítását szorgalmazza az ENSZ felhívva a figyelmet arra, hogy a világon minden tizedik gyerek korábban születik a kelleténél, és a koraszülöttek közül majdnem minden tizenharmadik hal meg a születéskor.

11 éve nem született ilyen kevés gyerek Magyarországon

11 éve nem született ilyen kevés gyerek Magyarországon

A koronavírus-járványból való kilábalás és a csökkenő gyerekvállalási kedv határozta meg a tavaly évet demográfiai szempontból. Ennek megfelelően a születésszám 2011 óta nem látott alacsony szintre esett, viszont a halálozás szintén csökkent, megközelítve a Covid előtti időszak számait.

Végre megugrott a születésszám Magyarországon

Végre megugrott a születésszám Magyarországon

Az előzetes adatok szerint 2022 májusában 7581 gyermek született, 6%-kal több, mint egy évvel korábban - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. A növekedést mutató adat négy igen gyenge számokat hozó hónap után érkezett. Ez megerősíti azt a vélekedést, hogy a visszaesés mögött a koronavírus-vakcina miatt óvatosságból elhalasztott gyerekvállalás állhatott. Egyelőre azonban ez még mindig inkább hipotézis, érdemes lesz megvárni még néhány hónap adatát, hogy biztosat mondhassunk. Annál is inkább, mert azért még a májusi születésszám sem mondható nagyon magasnak.

A klímaváltozás miatt csökkenhet az újszülöttek súlya

A klímaváltozás miatt csökkenhet az újszülöttek súlya

A klímaváltozás, illetve a magzati korban történő magas hőmérsékletnek való kitettség hatására az átlagos születési súly csökkenése és az alacsony születési súlyú újszülöttek arányának emelkedése várható a 21. század közepére - hangzott el a Magyar Éghajlatváltozási Tudományos Testület (HUPCC) Első Országos Interdiszciplináris Éghajlatváltozási Tudományos Konferenciáján.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.