Bank

Takarék néven folytatja az FHB, beindult a növekedés

Portfolio
Bővülő hitelállomány, növekvő kamatjövedelem, töredékére eső kockázati költség és enyhén csökkenő működési költség mellett 8,2 milliárd forintos konszolidált tárgyévi veszteséggel zárta 2017-et az FHB Jelzálogbank. Ez a mínusz közel fele az egy évvel korábbinak, és tartalmaz egy jelentős, informatikai átalakításhoz kapcsolódó céltartalékot, ami nélkül jóval kedvezőbb lett volna az eredmény.
Csütörtökön késő este közzétette április 27-én (10 órától a fővárosi Danubius Hotel Gellértben) tartandó évi rendes közgyűlésének előterjesztéseit az FHB Jelzálogbank. A napirendi pontok között szerepel az FHB Jelzálogbank cégnevének a módosítása, és a dokumentumból az is kiderült, hogy február 13-án a társaság leánybankja, az FHB Kereskedelmi Bank átnevezéséről és arculatváltásáról is döntöttek. Mindez várhatóan 2018 első félévében történik meg.

Az FHB Jelzálogbank cégneve Takarék Jelzálogbank Nyilvánosan Működő Részvénytársaság, rövidített cégneve Takarék Nyrt., az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. új neve pedig Takarék Kereskedelmi Bank Zrt. lesz.

A magyar mellett közzétette IFRS szerinti konszolidált pénzügyi beszámolóját is a társaság, a főbb eredményadatokat az alábbi táblázatban foglaltuk össze.

Takarék néven folytatja az FHB, beindult a növekedés
Pozitívum a jelentésben, hogy
  • bővült a hitelállomány (a saját 5,5%-kal, a refinanszírozott több mint duplájára),
  • növekedett a kamatjövedelem (több mint 9%-kal),
  • töredékére esett a kockázati költség (ötödére)
  • minimálisan csökkentek a működési költségek
a jelzálogbanknál. Rontotta viszont a képet, hogy az egyéb működési ráfordítás 3,8 milliárd forinttal nőtt, ezt a növekedést a tárgyévi céltartalék képzés magyarázza, aminek jó része a bankcsoport egységes informatikai rendszerhez történő csatlakozásával függ össze.

Takarék néven folytatja az FHB, beindult a növekedés
A kamatjövedelem növekedése elsősorban az értékpapírok kamatráfordításának csökkenéséből adódik, ugyanis az alacsony kamatkörnyezet következtében lehetőség nyílt a lejáró kötvények helyett olcsóbb finanszírozó források bevonására. Jó hír a bank tulajdonosainak, hogy a mérlegfőösszegre vetített éves nettó kamatmarzs 2017 év végén 3 bázispontos növekedést mutat az előző évihez képest.

A nettó díj- és jutalékbevételek 8,1%-os csökkenésének fő oka, hogy tavaly került elszámolásra az AXA Bank refinanszírozott hitelének előtörlesztéséhez kapcsolódó egyszeri bevétel elszámolása. A bankszámla és kártyaszolgáltatások díjbevételei, valamint az alapkezelési díjak például viszont nőttek.

A pénzügyi műveleteken tavaly 1,921 milliárd forintos nyereséget számoltak el, ami kevesebb mint fele az egy évvel korábbinak, főleg az értékpapír műveletek profitjának csökkenése miatt. A bank költség/bevétel aránya a működési költségek stagnálása (pontosabban 0,1%-os csökkenése mellett) tavaly 86,6%-ról 79,6%-ra javult.

A saját hitelek állománya az év végén 8,9 milliárd forint növekedést mutatott az előző évi állományhoz képest. A refinanszírozott hitelek állománya 12 hónap alatt 143,8%-kal, 76,6 milliárd forintra növekedett.

Gőzerővel folytatódott a portfoliótisztítás a banknál, ennek eredményeként 2017 végére a problémás hitelek volumene az év végén 26,8%-kal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az NPL-ráta a 2016 végi 10,8%-ról 7,2%-ra csökkent, amelyben már az új hitelkihelyezések növekvő volumene is szerepet játszott. 2017 végére Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) előírta az FHB Csoport számára, hogy a 90 napnál nagyobb lejárt kinnlevőségű teljes hitelállomány átlagos értékvesztés fedezettsége érje el a 65%-ot.

2017 végén a betétállomány 329,3 milliárd forintot tett ki, ezzel éves szinten 10,8%-kal növekedett az állomány. A betétek aránya a kamatozó forrásokon belül a 2016. évi 56,4%-ról 60,2%-ra növekedett. A jelzáloglevelek állománya tavaly 28,0%-kal növekedett, ami 36,8 milliárd forintos bővülést jelent.

Takarék néven folytatja az FHB, beindult a növekedés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hitelezés 2024
2024. május 14.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Ez is érdekelhet
Nagy Márton 2023 Hitelezés