
A vállalati csapatépítő bizonyos dolgozók számára áldás, mások szerint viszont átok. Van, aki minden évben nagyon várja, hogy a munkahelyen kívül tölthessen el némi időt a munkatársaival, mások viszont ódzkodnak az egésztől.
Egy csapatépítésnek akkor van értelme, ha az önmagában olyan élményt ad a csapatnak, ami az utána következő hónapok nehézségeit vagy a munka okozta stresszt feledteti, túllendíti a csapatot ezen
– mondta a Portfolio-nak Szűts Ildikó, az Országos Humánmenedzsment Egyesület (OHE) elnöke, aki szerint a jó csapatépítő nem csak a szórakozásról, kötetlen beszélgetésről, iszogatásról szól, hanem van lehetőség átbeszélni a kollégákat érintő kérdéseket, közös célokat meghatározni. Szűts szerint egy jó csapatépítőnek munkaerő-megtartó hatása is lehet, hiszen segíti a munkatársak közötti kommunikációt, akár lehetőséget teremthet bizonyos munkahelyi konfliktusok megbeszélésére is, növelheti a teljesítményt és a munkahely iránti elkötelezettséget is. A szakember szerint azonban nagyon fontos, hogy a vezetők, HR-esek nagyon tudatosan készüljenek a programokkal.
"Mindenképpen kell egy külső facilitátor. Hogy ez egy tréner, egy coach vagy akár egy saját vezető kolléga, aki ebben profi, ez a cégtől függ. Érdemes a csapatépítő előtt felmérni, mit várnak a közös programtól a kollégák, egyáltalán milyen elfoglaltságra lennének nyitottak, így elkerülhetők a kényelmetlen szituációk" – javasolja Szűts Ildikó. Fontos ugyanis, hogy tényleg mindenki jól érezze magát, hogy az együttműködést és kommunikációt tudatosan fejlesszék.
Azt szoktam mondani, hogy ez egy áldozat a résztvevők részéről. A cég anyagiakat áldoz azért, hogy megteremtse a csapatépítés keretrendszerét, a munkavállaló pedig a saját szabadidejét áldozza fel. Ha ezt az egyensúlyt meg lehet teremteni és közös értékeket építeni, az jó
– jegyezte meg, hozzátéve, egyre több cég szervezi a csapatépítőt hotelekbe, ahol több programlehetőség is van. Viszont önmagában a korlátlan wellness, mint elfoglaltság, véleménye szerint nem elég.
Milyen programokat keresnek a cégek?
A Greenfield Hotel Golf & Spa rendszeresen ad helyt céges csapatépítőknek.
"Eddig átlagosan évente kb. 80 és 100 közötti rendezvény kerül megrendezésre, melyek között megtalálható a kis létszámú vezetői tréningektől a 250 fős konferenciákig minden a palettán" – írták megkeresésünkre, hozzátéve,
a csapatépítés esetén a cégek rendszerint kombinálják a szakmai programot a szálloda nyújtotta lehetőségekkel.
Tapasztalatuk szerint népszerű program a golf, egyrészt, mert kezdőknek és haladóknak egyaránt szóba jöhet, másrészt csoportosan is lehet játszani.
"Óriási előny önmagában is a szállodát körülölelő óriási zöldterület, ami nagyon sok lehetőséget kínál az outdoor programokhoz" – írták.
Egy csapatépítőn óhatatlanul előfordulhat, hogy néhány embernek nincs kedve valamelyik programhoz. A Greenfield megkeresésünkre közölte, ők ezzel ritkán találkoznak, tapasztalatuk szerint a jól megszervezett, összetett programokból ritkán akar kimaradni valaki.
"Azért ezekre a lehetőségekre is fel vagyunk készülve. Szállodánk SPA világa, a számtalan gyógy- és kényeztető kezelés széles palettája várja a vendégeket, de arra is van lehetőség, hogy a csapatépítő program levezetéseként részt vegyenek egy közös szaunaszeánszon is" – írta a hotel, hozzátéve, sok cég él az egyedi "soft all inclusive" ellátás lehetőségével, amely lehetővé teszi az esti órákban korlátlan alkoholos italfogyasztást, valamint egész nap ásványvíz, kávé, tea és gyümölcslé is fogyasztható a háromszori főétkezés mellett.
Ez az ellátásforma a szervezőknek is könnyedséget jelent az előre kiszámítható és tervezhető költségek miatt
– jegyzeték meg. Elárulták, hogy gyakoriak a cégek részéről az extrémebb kérések, náluk például volt már lovaspóló program is, de nagyon keresik a különböző lövészprogramok is. Ezen kívül volt már tutajépítés és evezős program is a szálloda mögötti kis tóban.
A Greenfield Hotel azt javasolja, hogy a tavaszi és őszi, vagyis a kiemelt konferencia időszak előtt a cégek már hónapokkal előbb foglalják le a szállást.
Ahhoz, hogy a céges rendezvény esetén ne kelljen kompromisszumot kötni az esetleges kapacitáshiány miatt, fontos, hogy a vezetők időben lépjenek
– jegyezték meg.
Címlapkép forrása: Getty Images
A cikk megjelenését a Greenfield Hotel Golf & Spa támogatta.
Bejelentették: megszületett a várva várt tűzszünet
Thaiföld és Kambodzsa lezárják a határvillongásokat.
Mélyponton az USA lakáspiaca: 13 éve nem láttak ilyet az ingatlanközvetítők
Nagyon gyenge volt az idei tavasz.
Mindenki üljön le a helyére, mondana valamit a dollár
Új fejlemények és új lehetőségek vannak.
Digitális támadás alatt Oroszország: a Néma Varjú lecsapott az Aeroflotra
Közel ötven járatot törölni kellett.
Stratégiai igazolás a MET-nél: új üzletágvezető érkezik a TotalEnergies-től
Cél az európai vezető pozíció.
Itt a meglepő bejelentés: megtartják a választásokat a polgárháborúból éppen kilábaló országban
Minden szem Damaszkuszon.
Még néhány óra és záródnak az early bird ajtók az ősz vezető fenntarthatósági konferenciájára
Most még nem késő lecsapni a kedvezményes jegyekre!
Összeadás, kivonás, rombolás
A mesterséges intelligencia útán egy kis természetes intelligencia. Avagy Összeadás, kivonás, rombolás. Öt bekezdés a számokról címmel friss írásom olvasható az individualista blogon. Kös
Szegény ország, több ima
A szegény országokban többet imádkoznak - akár ez is lehetne az e heti grafikonunk megállapítása. Minél nehezebb az élet, minél kisebb a társadalmi hátszél, annál... The post Szegény orszá
Mennyit költs egyetem alatt?
A napokban Redditen egy apuka segítséget kért, hogy mennyi zsebpénzt adjon az egyetemista gyermekének. Nem olyan régen csináltam arról videót, hogy a pénzügyi tudatossággal kapcsolatban meglep
Kolnai, utópia, ChatGPT
Egy irányított "csevegés" a ChatGPT és köztem Kolnai Aurél utópiafelfogásáról, ami egy kis esszével végződik. A ChatGPT-nek az esszéíráshoz elég volt három idézet és négy általam te
Globális minimumadó (GloBE) - gyakori kérdések és gyakorlati válaszok
A globális minimumadó (GloBE) szabályozása 2024-től érdemben érinti a multinacionális vállalatcsoportok magyarországi tagjait is. A szabály célja, hogy minden, 750 millió eurót meghaladó ár
Katasztrófaövezetből virágzó ökoszisztéma: így lett újra a halaké és az úszóké a Szajna
A Szajna valaha egy Párizs szívében húzódó ökológiai katasztrófaövezet volt, de az elmúlt 50 év során a szinte halott csatorna fokozatosan virágzó ökoszisztémává
New York, te kommunista...
Világvége, összeomlás, Szovjetunió - ez vár New Yorkra a republikánusok szerint, ha a demokrata Zohran Mamdani lenne a város polgármestere. De tényleg bibliai méretű pusztulás... The post New
Az erdőtüzek és a hőstressz visszaveti a magzatok fejlődését
A globális felmelegedés hatására egyre gyakoribbá és intenzívebbé válnak a szélsőséges időjárási jeleségek, amelyek hatással vannak a várandós nőkre.

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
A platformok harca – melyiken érdemes kereskedni?
Online előadásunkon bemutatjuk a különböző kereskedési felületeket, megmutatjuk, melyik mire jó, milyen költségekkel számolhatsz, és milyen funkciók segítenek a hatékony befektetésben.
Hatástalanítja a kormány csodafegyverét az árrobbanás?
Milyen áremelkedést bír el az Otthon Start?
Szembejött a kormánnyal a valóság – Mikor jön a beismerés?
Mennyi lesz a 2025-ös növekedés?
Tényleg túl hosszú az élelmiszer útja? Kiderült, ki mennyit kaszál a magyarok pénzén
Lehetne spórolni a rövidebb az élelmiszerlánccal?
