Gazdaság

Már nem olyan erős a magyar-német kapocs

A régiós országok nem egyforma mértékben tudtak profitálni a német lokomotív elmúlt évben mutatott húzóerejéből, de igaz ez tulajdonképpen az elmúlt 20 évre is. Például a Magyarországról érkező behozatal részesedése a teljes német importon belül a rendszerváltást követő 0,6%-ról 2002-re 2,3%-ra bővült, ami lényegében az elmúlt évtizedben nem változott, sőt némileg (0,2 százalékponttal) még mérséklődött is - állapítja meg a Magyar Fejlesztési Bank egy külkereskedelmi folyamatokat elemző írásában. Ez azt jelenti, hogy a magyar exportszektor kimaradt az EU-csatlakozást követő második "boom"-ból, ami különösen Lengyelországban és Csehországban volt jelentős (előbbi 1,2, míg utóbbi 1,1 százalékponttal növelte öt év alatt a német importon belüli részesedését).

Írásos garanciákat kérnek a görög vezetőktől

Írásos garanciát kért hétfőn a 17 tagú Eurócsoport a görög kormánypárt és ellenzékének vezetőitől arról, hogy elfogadják és végrehajtják az október 27-i eurócsúcson elfogadott megállapodást. Ha a most alakuló új nemzeti egységkormány is kötelezettséget vállal, akár novemberben is lehívhatja Athén a hatodik kölcsönt - írja a Bruxinfo.

Tovább szűkülhet az önkormányzatok mozgástere

A megújuló önkormányzati rendszer költségtakarékos és feladatközpontú lesz, továbbá szigorúbb kereteket szab az önkormányzati autonómiának az országgyűlés honlapján közzétett új Önkormányzati törvény (Ötv.) javaslata szerint, írja az MTI.

Felminősítette az S&P Kazahsztánt

A befektetői szinten egy fokozattal tovább javította Kazahsztán hosszú és rövid távú szuverén küladósi besorolását hétfőn a Standard&Poor's hitelminősítő: ezzel a közép-ázsiai gazdasági hatalom "BBB plusz" minősítést kapott az eddigi "BBB" helyett. Az új besorolás kilátása stabil, írja az MTI.

Szerdán dől el az eva sorsa

A Fidesz frakció három lehetőséget lát az egyszerűsített vállalkozási adó (eva) módosítására, egyelőre tehát nem biztos, hogy az adót megszüntetnék, írja az MTI.

A görögök tartani fogják vállalásaikat

Görögország gyakorlatba fogja iktatni a pénzügyi konszolidációra vonatkozó vállalásait - erősítette meg Evangélosz Venizelosz görög pénzügyminiszter hétfőn Brüsszelben, írja az MTI.

Plusz 200 milliárd: a nyugdíjvagyon menti a költségvetést (2.)

Októberben 242,7 milliárd forintos többlettel zárt a központi költségvetés, amelyben nagy szerepe volt annak, hogy a Nyugdíjreform Alapból - a nyugdíjpénztáraktól átkerült vagyonelemek értékesítéséből - 200 milliárd forintos bevétel érkezett - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium legfrissebb államháztartási gyorstájékoztatójából.

Orbán Viktor elszánt: eltörölné az evát (2.)

Orbán Viktor miniszterelnök határozott és kemény volt a Fidesz-KDNP hétfői frakcióülésén abban, hogy meg kell szüntetni az egyszerűsített vállalkozói adót, az evát; a kormánypárti frakció azonban arra kéri a kabinetet, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy jövőre emeljék meg az eva kulcsát 35 százalékra, és csak 2013-tól szűnjön meg - közölte Lázár János budapesti sajtótájékoztatóján. Rogán Antal arról beszélt, elképzelhető, hogy jelentősen csökken a gépjárművek után fizetendő regisztrációs adó.

Olasz finanszírozási problémától félnek a piacok

Jelentõsen emelkedtek péntek óta az olasz állampapír hozamok amellett is, hogy az Európai Központi Bank igyekezett csillapítani a folyamatot. A befektetõk az olasz belpolitikai válság, annak a költségvetési kiigazításra gyakorolt negatív hatása, illetve az Európai Központi Bank felőli negatív hétvégi megjegyzés miatt aggódnak. Az sem nyugtató, hogy egyelõre nem tudni: hogyan növelnék meg az eurózóna vezetõi a pénzügyi stabilitási mentõkeret (EFSF) tûzerejét. Ma este a pénzügyminiszterek errõl is egyeztetnek.

Fontosabb részletek

  • Az IMF szerint (is) hiteltelen az olasz költségvetési kiigazító és reformcsomag
  • Nõ a nyomás Berlusconira, hogy mondjon le, de õ hétvégi közleménye és mai jelzése alapján nem hajlandó erre
  • Holnap kulcsfontosságú szavazás lesz az olasz parlament alsóházában (a 2010-es büdzsé "zárszámadásáról"), kiderül majd, hogy van-e még többsége a kormánynak
  • A folyamatok az elõrehozott választások felé mutatnak
  • Az EKB egyik kormányzója szerint besokallhat a jegybank az olasz kötvényvásárlásokkal
  • Az olasz hozamok jelentõsen tovább emelkedtek, történelmi csúcson az olasz-német hozamkülönbség
  • A befektetők egyre jobban tartanak attól, hogy az olasz állam a következő években korlátokba ütközik a piaci alapú államadósság-finanszírozásban

Mit vegyen még meg az állam? - Szavazz!

Hétfőn eldőlt, hogy az állam megveszi a Rábát, miután vételi ajánlatot tett a társaság részvényeire. Ezek után adódik a kérdés: melyik cég legyen a következő?

Végre piros pontot gyűjtött a kormány a londoni elemzőknél

Úgy tűnik, hogy kedvezően értékelik és fontos változásnak tartják londoni elemzők a kormányzati kommunikációban múlt héten bekövetkezett 180 fokos fordulatot. Megítélésük szerint ugyanis Matolcsy György szavai megnyitják annak a lehetőségét, hogy a bankok és a kormány közös megoldást dolgozzanak ki a devizahitelesek problémájára. A következő kérdés, hogy vajon az IMF-fel is javul-e a viszony. Erre korai lenne még válaszolni, a Valutaalap küldöttsége mindenesetre szerdán megkezdi a helyszíni felülvizsgálatokat.

Újabb csúcsra ugrik a gázolaj ára

Bruttó 3, illetve 6 forinttal emeli a MOL a 95-ös benzin, valamint a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán - értesült az MTI. Ezzel a gázolaj ára újabb csúcsra ugrik.

18 év után nyerhet tagságot Oroszország

1993-ban adta be tagsági kérelmét Oroszország a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO), és a napokban kötött megállapodás Grúziával megnyitja az utat, hogy jövőre Oroszország a világ nagy gazdaságai közül utolsóként a WTO tagjává váljon.

A görögök maradnának, a franciák ellenségesek

Péntek éjszaka még megnyerte a bizalmi szavazást a parlamentben Jeórijosz Papandreu, vasárnap estére viszont eldõlt: új, átmeneti kormány alakul, amit már nem õ fog vezetni. Az ellenzék ugyanis hajthatatlan volt: lemondását követelte. Csütörtökön akár már fel is állhat az új kormány, errõl hétfõn egyeztetnek a politikusok.

Nagyot estek Magyarország nemzetközi tartalékai (2.)

Közel 2 milliárd euróval 36,87 milliárd euróra estek október végére az előzetes adatok szerint Magyarország nemzetközi tartalékai - ezt közölte ma reggel a Magyar Nemzeti Bank.

Eva-búcsú: így jön ki a plusz 50 milliárd

A kormány adóegyszerűsítési politikájába beleillik az egyszerűsített vállalkozói adó megszüntetése - fejtette ki az MTV Ma Reggel című műsorában Giró-Szász András. A kormányszóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy eddig az evás cégek nem fizettek osztalékadót, az eva eltörlésével viszont ebből is származna költségvetési bevétel, a Nemzetgazdasági Minisztériumban erre vonatkozóan vannak háttérszámítások.

Kimondták: széteshet az euróövezet

Az euróövezet tagállamai egyre kevésbé tartják vonzónak az euró használatát, ha megvalósul a Németország által szorgalmazott költségvetési integráció - jelentette ki a Goldman Sachs Asset Management első embere, Jim O'Neill a Sunday Telegraph című brit lapnak adott interjújában.

Folytatódik a görög huzavona

A görög miniszterelnök "túlélte" a bizalmi szavazást, mégsem marad kormányfő, ami tovább bonyolítja a helyzetet. Szinte biztos, hogy az eurózónás pénzügyminiszterek mai találkozóján is Görögország lesz a központi téma. Arról viszont, hogy az Európai Bizottság hogyan látja az egyes tagországok gazdasági folyamatait, csak csütörtökön tudhatunk meg többet, akkor látnak ugyanis napvilágot a friss gazdasági prognózisok.

Távozik Papandreu

Jeórjiosz Papandreu, görög kormányfő és Antonisz Samarasz, ellenzéki vezető megállapodott: átmeneti kormányt alakítanak. Papandreunak távoznia kell, utódjáról még folynak a tárgyalások.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.