Bejelentették: Amerika a nukleáris világégést is túlélő katonai repülőgépet épít
Globál

Bejelentették: Amerika a nukleáris világégést is túlélő katonai repülőgépet épít

Portfolio
Az amerikai légierő pénteken közölte, hogy 13 milliárd dolláros szerződést kötött a Sierra Nevada nevű céggel az E-4B repülőgép, vagy becenevén "világvége repülőgép" utódjának kifejlesztésére, amely az ígéret szerint egy nukleáris háborút is képes túlélni.  

A Survivable Airborne Operations Center (SAOC) projekt célja az 1970-es évekből származó, elöregedett repülőgépek leváltása, amelyek közelednek az élettartamuk végéhez - közölte a légierő szóvivője egy nyilatkozatban. Az SAOC munkálatai Coloradóban, Nevadában és Ohióban fognak zajlani, és várhatóan 2036-ban fejeződnek be - tette hozzá a légierő.

A hadműveleti követelmények teljesítése érdekében a fegyverrendszer egy katonai követelményekhez igazított és módosított sugárhajtású repülőgép lesz. A Reuters decemberben arról számolt be, hogy az amerikai légierő kizárta a Boeinget az E-4B Nightwatch utódjának kifejlesztésére kiírt versenyből.

Az E-4B-t, amelyet jellemzően az amerikai védelmi miniszter szállítására használnak, olyan mobil parancsnoki állomásra tervezték, amely képes ellenállni a nukleáris robbanásoknak és az elektromágneses hatásoknak, lehetővé téve az amerikai vezetők számára, hogy nemzeti vészhelyzet esetén parancsokat adjanak a hadseregnek. Az E-4B képes légi utántöltésre is, valamint konferencia- és eligazítóhelyiségekkel és fejlett kommunikációs berendezésekkel rendelkezik.

A légierő jelenleg négy E-4B repülőgépet üzemeltet, amelyek közül legalább egy mindig készenlétben áll. A nagymértékben átalakított Boeing 747-200-as Jumbo repülőgépekből álló flotta karbantartása egyre nehezebbé és drágábbá vált, mivel az alkatrészek elavulnak. Az E-4B várhatóan a 2030-as évek elején éri el élettartamának végét.

Címlapkép forrása: USAF via Getty Images

Kasza Elliott-tal

The Home Depot, Inc. - elemzés

A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézegettem, és a chartja is tetszik, lehet benne pár hónapon belül egy jó beszálló.CégismertetőA

Kiszámoló

Raiffeisen Gold 2.0 vége?

Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak az elvárt bejövő utalás lett lényegesen több, de az utalások ingyenessége is limitált l

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának

Szenior treasury és kontrolling munkatárs

Szenior treasury és kontrolling munkatárs
Financial IT 2024
2024. június 11.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Automotive Business in CEE Region Conference 2024
2024. június 5.
Hitelezés 2024
2024. május 14.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Ez is érdekelhet
Grúzia Tbiliszi tüntetés