A BBC forrása szerint Humza Yousaf skót első miniszter még nem hozta meg végleges döntését a lemondásról, az ország első muszlim vallású vezetőjének távozása azonban valós lehetőséggé vált. A Skót Nemzeti Párt (SNP) élén álló Yousaf múlt pénteken még úgy nyilatkozott: teljesen biztos, hogy ő fogja vezetni a pártot a következő választások idején is, a jövőben pedig kisebbségben kormányozna.
Múlt csütörtökön az SNP-vel 2021 óta koalícióban lévő Zöld Párttal
AZUTÁN BONTOTTA FEL yousaf A KOALÍCIÓS ALKUT, HOGY A ZÖLDEK ELLENEZTÉK A KORMÁNYA TÖBB LÉPÉSÉT IS,
köztük a 2030-as klímacélok eltörlését, és azt, hogy felfüggesztették a 18 év alatti, nemet váltani szándékozó fiatalok pubertásblokkolókkal való ellátását.
Yousaf a híresztelések szerint kizárta, hogy a korábban az SNP-t vezető volt első miniszter, Alex Salmond új pártjával, az Albával kössön alkut annak érdekében, hogy meglegyen a többsége a héten benyújtott bizalmatlansági voksoláson. Bár Yousaf megpróbált egyezkedni a zöldekkel is, ők szintén kizárták, hogy támogatnák a kormányon maradását.
Az SNP-nek egy plusz szavazatra van szüksége az első miniszter túléléséhez,
az Alba Párt egyetlen képviselője pedig a tőlük dezertáló Ash Regan, akit Yousaf 2023-ban megvert a pártelnöki pozícióért zajló versenyben. Regan úgy nyilatkozott, hogy akkor támogatná volt riválisát, ha a skót függetlenség ügyét ismét prioritásként kezelné, és megvédené a "nők és gyermekek méltóságát, biztonságát és jogait." Regan itt az SNP által megkönnyíteni szándékozott jogi nemváltás körüli vitára utalt, ami miatt ő elhagyta a pártot.
Bár az akár már szerdán parlament elé vihető, első miniszter ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány nem kötelező erejű, nehéz elképzelni, hogy Yousaf ne mondjon le, ha elveszítené azt. Ha az egész kormánya elleni szavazáson bukna el, akkor a képviselőknek 28 napjuk lenne arra, hogy új miniszterelnököt válasszanak, vagy skót parlamenti választásokat írjanak ki.
Címlapkép forrása: Getty Images