Folytatódik a sor - Újra történelmi mélypont a lakásárakban

A 2011-es 92 ezer darab tranzakció alig harmada a lakáspiaci forgalom 2003. évi csúcsértéknek. Az FHB becslései és a KSH előzetes adatai szerint a végtörlesztés okozta forgalomnövekedés nélkül 2011-ben az elmúlt 3 év minimuma realizálódott volna. Az adásvételek száma mélypontját mutatja, a piac hibernált állapotban vár a fordulatra.
Az első negyedév eddig beérkezett adatai egyelőre megerősítik azon várakozásokat, miszerint az idén se áll vissza korábbi szintjére a lakáspiaci aktivitás, a forgalmi adatokra az állami beavatkozások (ld. kényszerértékesítési kvóta bevezetése, Nemzeti Eszközkezelő újraszabása, támogatott lakáshitelezés és szocpol bevezetése) hatása pedig elhúzódó és késleltetett lesz.

A lakásépítés soha nem látott gödörben van. Tavaly 12 655 új lakást adtak át Magyarországon, Budapesten mindössze 3192-et. 2012 első negyedévében további 22%-os visszaesés volt tapasztalható. A 2011 első negyedévi 3141 átadott lakáshoz képest mindössze 2444 új lakást adtak át.
Mivel a kiadott építési engedélyek nagyon jól előrejelzik a háromnegyed év múlva használatbavételi engedélyt kapó lakások számát, nagy biztonsággal állítható, hogy a lakásépítés negyedéves teljesítménye lényegesen már nem süllyedhet tovább, valószínűleg a válság alatti autonóm kínálat elérte negyedéves mélypontját. Ugyanakkor az engedélyek lassuló csökkenése azt is jelzi, hogy az új lakások átadásában 2013 első negyedéve előtt nem várható fordulat.

Megszólalt XIV. Leó pápa az amerikai támadást követően
Hangsúlyozta a diplomácia fontosságát.
Hatalmas emelkedéssel reagált az izraeli tőzsde Trump lépésére
Azonnal reagálnak a befektetők a fejleményekre.
Legyél óvatos, ha most a dollár ellen fogadnál
Egy jól vizsgázott keretrendszerrel operálunk.
Kimondta az iráni külügyminiszter: bezárult a diplomácia ajtaja, a fegyvereké a szó
Abbász Aragcsi szerint az Irán elleni támadással Trump a saját szavazóit is becsapta.
Ember: küzdj....vagy lépj le!
\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?...
The post Ember: k
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th


- Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Bármelyik pillanatban háborúra indulhat Amerika: egyetlen oka van a radikális lépésnek
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.