Könnyebb eladni a "sötét lyukakat" a kánikulában

Bizonyos típusú - például északi fekvésű, napfénytől védett, hűvös - lakásokat pont emiatt akár könnyebben is lehet értékesíteni nyáron, mint más időszakban, hiszen jobban kidomborodnak a hőségben az előnyeik, fogékonyabbak ilyenkor rájuk az emberek. Elmondható, hogy a nyáron élénkül az érdeklődés a Balaton, a Tisza-tó, és az egyéb közkedvelt üdülőhelyek környékén található lakások iránt. Ennek az az oka, hogy ilyentájt sokan pihennek errefelé, így többekben fordul meg a gondolat, hogy szeretnének hasonló környezetben élni, vagy rendszeresen itt üdülni. Lehet, hogy a nyaralás alatt csak az ötlet születik meg, és maga a vásárlás akár évekkel később realizálódik, amikor összegyűlik a vételár vagy önerő.
A válság előtti években igencsak erős volt az ingatlanpiaci kereslet szezonalitása, ami abban is megmutatkozott, hogy a szabadságolásokkal teletűzdelt nyári hónapokban érezhetően visszaesett az érdeklődők száma. Az elmúlt években azonban ez az ingadozás ellaposodott, széthúzódott, így kisebb az eltérés a nyári időszak, illetve a többi hónapok kereslete között.
Rutai Gábor, Duna House PR és elemzési vezetője

Az ingatlan rezsiköltségére (főleg fűtési szezonban) hatással lévő egyéb műszaki állag, így a szigetelés, nyílászárók, kazán, stb. már fontosabb szempont, hiszen ezek vaskosabb kiadások, tehát ezek megléte már inkább ez irányba képes billenteni a vásárlókat, bérlőket. Az elmúlt években egyébként - az energiaárak növekedésével - egyre fontosabb szempont a fenntartás költsége, amely nem csak a műszaki állapot, vagy felszereltség alaposabb szemrevételezésében merül ki, de láthatóan a kisebb alapterületű lakások felé terelte a vásárlókat. Nagy könnyebbség lesz így az egyre szigorodó és hamarosan a hirdetésekben is kötelezően feltüntetendő energetikai besorolás rendszere, amellyel feltehetően látványosan az egyik legfontosabb döntési szempontok közé kerül majd ez is. Jelenleg, az esetek döntő százalékában a tanúsítványt már csak akkor készítik el, ha már az adásvételi szerződés előtt állnak a felek és mivel kötelező elindítják a minősítést.
A nyár e szakaszában egyébként a nyaralóingatlanok mellett a diáklakások szezonja robban be. Egyedül, vagy többen összeállva keresik a lehetőleg mindenki számára saját (fél)szobával rendelkező lakásokat, amelyeket bérbe vehetnek, vagy nem ritka esetben megvásárolhatnak. Gyakori ugyanis, hogy jobb módú szülő, vagy szülők összeállva az egyetemi évekre inkább megveszik a (főleg kisméretű) lakást, akár azzal a gondolattal is, hogy már a későbbi munkába állásnak is háttere lehessen. Ezek legtöbbször 6-8 milliós lakások, de bőven e fölött is költöttek már, ahogy a lehetőségek engedik.
Érdekes idei sajátosság, hogy mind a fentiek, mind az elmúlt évek trendjével, nyári szezonalitásával szemben az idei nyáron megnőtt a nagyobb méretű és/vagy összegű lakások iránti kereslet. Ez egy egyre erősödni látszó idei folyamat, ami arra enged következtetni, hogy az elmúlt években várakozók, akik az ingatlanárak mélypontjára vártak csak, most jelentek meg a piacon. A sejtésükben lehet is igazság, hiszen a saját ingatlanár indexünk is az elmúlt két negyedévben 1-1 százalékpontos emelkedést mutatott.
Déry Attila, Otthon Centrum vezető elemzője

A lakáskeresési igényeken nem változtat jelentősen a meleg. A vevők tisztában vannak vele, hogy a döntésük hosszú távra szól, és új ingatlanuknak nem csak az aktuális kánikulától kell megvédeni őket, hiszen a lakást nem csak a nyár végéig veszik. Az ingatlannak egy jóval szélesebb, már korábban kialakított - vagy éppen kialakuló - szempontrendszernek kell megfelelni, ami gazdaságossági, fenntarthatósági megfontolásokat éppúgy tartalmaz, mint életminőségbeli elvárásokat, aminek akár része lehet a klimatizáltság is, de nem feltétlenül. Amíg egy ilyen rekkenő hőség elegendő, hogy valaki impulzív módon klímát szereltessen lakásába, amit esetleg évente csak pár hétig használ, a lakásvásárlás jóval nagyobb horderejű dolog, mind időtávját, mind költségeit tekintve, ezért ez a fajta impulzív igényváltozás nem jellemző a lakáspiacon. A klíma megléte természetesen értéknövelő lehet egy lakásban, de nem ritka az olyan vásárló sem, aki nem szeretne az otthonába klímát, így esetükben a klimatizáltság nem tesz hozzá a lakás értékéhez, még ilyen melegben sem. Természetesen fontos a lakás szigetelése, de ez nem csak a meleg, hanem a hideg ellen is véd, tehát ez már egy olyan szempont, ami a kánikulától függetlenül szerepelhet a fent említett szempontrendszerben.
Összefoglalóan a kánikulai meleg, illetve az ez elleni védelem csak egy kis része annak a szempontrendszernek, aminek a vevők által keresett lakásoknak meg kell felelni, így a meleg felerősödése nem befolyásolja a vevői igényeket, maximum kicsit késlelteti a tökéletes lakás megtalálását.
JD Vance: Nem állunk háborúban Iránnal!
Az éjszakai csapást követően nyilatkozott az alelnök.
Plázastop: amit a Covid nem tett tönkre, azt most sikerülhet
Rugalmatlanabb, kiszámíthatatlanabb, bonyolultabb lesz minden?
Kiderült, mikor határozta el Trump, hogy megtámadják Iránt
Sajtótájékoztatót tartott a Pentagon.
Elképesztő szintet ért el Európa technológiai hanyatlása
Az EU digitális átalakulásához szükséges technológiák, szolgáltatások 80%-át nem az EU-ban állítják elő.
A magyar autósok is megérezhetik Amerika brutális csapását
Nagy emelkedéssel indulhat a hét az olajpiacon.
Megszólalt XIV. Leó pápa az amerikai támadást követően
Hangsúlyozta a diplomácia fontosságát.
Ember: küzdj....vagy lépj le!
\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?...
The post Ember: k
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th


- Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Bármelyik pillanatban háborúra indulhat Amerika: egyetlen oka van a radikális lépésnek
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Ügyvédek
A legjobb ügyvédek egy helyen
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?