Mit lát, milyen trendek, változások zajlanak most a globális építészeti szoftverfejlesztési piacon?
Azt gondolom, hogy a globális piac átvészelte a világjárványt, és meglátta a BIMcloud, illetve a valós idejű, egyetlen modellben történő munkavégzés előnyeit. A Graphisoft fejlesztőcsapatai továbbra is a BIM-re vonatkozó ígéretek beváltására összpontosítanak. Egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy a valódi integrált tervezés – az Archicad jelenleg támogatott koncepciója – egy kifejezetten széles körnek, még a nem BIM-felhasználóknak is előnyös tud lenni. Egyértelmű, hogy az egyes szakterületek egymáshoz való szorosabb kapcsolódása, gondolkodásbeli változást is eredményez. Ez az integrált tervezési folyamat azért kiemelten fontos, mert a kivitelezés előtti problémák koordinálását, valamint megoldásukat segíti még azelőtt, hogy a probléma ténylegesen bekövetkezne.
A Graphisoft több kontinens országaiban is jelen van. Milyen különbségeket lát az európai és az amerikai építőipar között?
A két kontinens építési szabályzatában drasztikus különbségek vannak mind a szabványok, mind ezek végrehajtását illetően. Az USA-ban és Kanadában is léteznek nemzeti szabályok, előbbiben az úgynevezett Nemzetközi Építési Szabályzatot (IBC) a Nemzetközi Építésszabályozási Tanács (ICC) dolgozta ki, és az Egyesült Államok legtöbb joghatósága elfogadja alapszabványként. Kanadában hasonló szerepet tölt be a Nemzeti Kutatási Tanács (NRC) által kiadott, valamint a Kanadai Építési és Tűzvédelmi Szabályzati Bizottság által kidolgozott Nemzeti Építési Szabályzat. Minden kanadai joghatóság az építésügyi osztályhoz benyújtandó PDF rajzokra támaszkodik. A tulajdonosok és a fejlesztők azok, akik előírhatnak bizonyos szoftver- és BIM-követelményeket, illetve egyes ajánlattételi felhívásoknál is vannak a benyújtási formátumra vonatkozó egyéb követelmények. Európában a szabályok abból a szempontból is mások, hogy az Európai Unió minden tagállamra vonatkozóan szabályozási keretet alkalmaz, beleértve a műszaki szabványokat, az egészségügyi és a biztonsági előírásokat, valamint a munkavállalók és az építési termékek szabad mozgásának jogát. Ezeket a szabványokat minden tagállamnak el kell fogadnia, azonban minden országnak más-más szabályozása is lehet, amelyeknek a keretrendszerbe illeszkedve kell működnie.
Mely országokban és miért erősebb a digitális átállás? Ön szerint mit kellene tennie a magyar építőiparnak a digitális megoldások gyorsabb bevezetése érdekében?
A digitalizáció és az innovatív technológiák egyre nagyobb mértékű elterjedését látjuk világszerte. Magyarországon prioritás lenne, hogy ösztönözzék a fejlett eszközök és szoftverek építőiparon belüli használatát, bemutatva, hogy ezek hogyan támogatják a jövedelmező növekedést. Ezután lehet csak elvárni az építőipari szereplőktől, hogy elfogadják ezt a megközelítést.
Magyarországon jelenleg nincs olyan szabályozás, ami rákényszerítené az építőipart a BIM és a tervezőszoftverek használatára. Az Egyesült Államokban van ilyen jellegű mesterséges ösztönző?
Az Egyesült Államokban jelenleg nincsenek nemzeti szintű BIM-követelmények az építőipar számára. Azonban egyre több államban és helyi ügynökségnél látjuk, hogy irányelveket és szabványokat hoznak létre, amelyek megkövetelik az építészmérnöki szolgáltatóktól a tervezési, pályázati, építési folyamatoknál a BIM és 3D-s szoftverek használatát. A kezdeti tervektől kezdve, az ajánlattételi dokumentáción át, egészen a projekt lezárásáig.
Milyen különbségeket lát az amerikai és az európai vásárlói igények, a mentalitás, vagy az elvárások között, ha az építészeti szoftverek piacánál maradunk?
Az amerikai felhasználók jobban kedvelik az előfizetéses licencmodelleket, valamint az e-kereskedelmi platformokon keresztül történő online vásárlást.
Milyen előnye van az Archicadnek a szoftverpiacon? Árazásban felveszi a versenyt?
Az építészek az Archicadet részesítik előnyben, robusztusabb, rugalmasabb és könnyebben használható programként tekintenek rá. Ne feledjük, hogy az Archicadet építészek tervezték építészek számára. A Graphisoft feladata, hogy gondoskodjon arról, hogy az árazása mindig valamivel vonzóbb legyen, mint a vetélytársaié. A cégek igényeire és költségvetési kereteire reagálva többféle lehetőséget is kínálunk, létezik örökös licenc, illetve előfizetés is a szoftvert illetően.
Globális vezetőként mi a legfontosabb szakmai célja a Graphisoftnál közép- és hosszú távon?
Segíteni szeretném a vállalatot abban, hogy globális céggé alakulhasson, valamint, hogy a növekedési céljait is elérje, ami jelenleg a bevétel 2025-ig történő megduplázását jelenti.
Milyen lehetőség rejlik az Archicadben az Egyesült Államokban, az egyik legfejlettebb és legversenyképesebb piacon?
A Graphisoft 2021-ben jelentős, kétszámjegyű növekedést ért el az Államokban, a hangsúlyt a kis- és középméretű épülettervezési cégekre helyeztük, kifejezetten az építészekre összpontosítva. Pozitív kezdeti eredményeket értünk el, ahogy haladtunk a piacon felfelé, azáltal, hogy segítettünk az ügyfeleknek elfogadni és használni terméket. Az Archicadben dolgozó építészek és statikusok egy közös modellben tevékenykedhetnek, amikor például az épületek teherhordó szerkezetét tervezik. A Nemetschek csoporton belüli statikai elemző partnerek és testvérvállalatok, mint például a RISA, SCIA és FRILO biztosítják a munkafolyamatok integrációját. A szoftverünk ezen szemlélete és tulajdonsága, a felhasználók és vállalatunk számára is sikeressé teszi a nyílt formátumú megoldásokat és az alkalmazásprogramozási felületeket (application programming interface, API).
Az építészek az Archicadre támaszkodva ki tudják használni a rendelkezésre álló technológiákat és gyakorlatias megoldásokat hozhatnak létre az ügyfeleik számára, akár az adatok kezelése, vagy a tervezési ötletek bemutatására során. Azt gondolom, hogy a tervezőkkel és építőipari csapatokkal való együttműködés során az Archicad a legjobb elérhető BIM eszköz, hiszen lehetővé teszi az építészek számára, hogy olyan módon fedezzék fel a virtuális és a kiterjesztett valóságot, amiről alig öt évvel ezelőtt még csak álmodtunk. Az épületek tervezésekor olyan technológiára van szükség, amely segíti az építészt a hatékony és nyereséges munkavégzésben. Az olyan projektek, mint például a Duke Ellington School of the Arts, tudják igazán bemutatni, hogy a szoftverünk miként támogatja az építészek, statikusok és építésvezetők szakértő csapatát, és hogyan lehet ikonikus és díjnyertes eredményt elérni a tervezés és az együttműködés terén.
Az elmúlt néhány év és a jelenlegi tapasztalatokat összegyűjtve, milyen várakozásokkal tekintenek a jövőbe?
A 2020-as utólagos visszatekintéseket alapul véve, akár reményteliség, de akár szkepticizmus is jellemezhetné a jövőt illető várakozásainkat. Igyekszünk mindig előre tekinteni, és az innováció iránti elkötelezettségre támaszkodva folyamatosan fejleszteni a ma elérhető legrugalmasabb és leginkább tervezőbarát BIM (épületinformációs modellezés) alapú megoldásokat. A globális építészeti piacon, az összetett éves növekedési rátának megfelelő százalékú (CAGR, Compound Annual Growth Rate) bővülés várható 2022 és 2027 között, amelynek a gyorsan növő ingatlanpiac, ezen belül is a délkelet-ázsiai lakóépületi szegmens lehet a motorja. A feltörekvő gazdaságokban, például a Közel-Keleten, vagy Délkelet-Ázsiában a magán-, illetve állami partnerségekkel és finanszírozásokkal támogatott infrastruktúra-fejlesztések kulcsfontosságú növekedési hajtóerők lesznek, csakúgy, mint a városi lakosok számának gyors emelkedése. A tervezési szegmens várhatóan ebben az időszakban realizálja majd a leggyorsabb összetett éves növekedési rátát.
A cikk megjelenését a Graphisoft támogatta.
Címlapkép forrása: Graphisoft
Döntöttek a magyarok: itt a friss mobilbanki rangsor, komoly visszaesést és nagy menetelést is láthattunk
1,5 csillagos szárnyalásra is volt példa.
Megszólalt a pénzügyminiszter és a jegybankelnök: nagy változást akarnak a magyarok megtakarításainál
Kiderültek a kormány céljai a hazai tőkepiaccal kapcsolatban.
Elképesztő látvány: olyan alacsony a vízállás a Dráván, hogy lazán átsétálhatsz rajta
Történelmi mélypont közelébe apadt a Dráva.
Teljesen szétverik az orosz árnyékflottát Magyar madarai
Már 159-nél tart a semlegesített hajók száma.
Hszi Csin-ping drámai figyelmeztetése: elveszíthetjük az ellenőrzést a mesterséges intelligencia felett
Csaknem harminc ország csatlakozott egy olyan új szövetséghez.
Energiaköltség: ideje ránézni a számokra
Már nem elég rutinból az energiabeszerzésről dönteni.
Itt csukott szemmel is lehetett 19 százalékot kaszálni – Mutatjuk a legsikeresebb magyar befektetéseket
A legjobbak több mint 60 százalékot rakétáztak!
Mit tanulhatunk Dánia nukleáris fordulatából?
Az elmúlt időszak energetikai vitái Európában nem villamosenergia-rendszerekről, sokkal inkább világnézeti kérdésekről szóltak. Atom vagy megújuló? Állami nagyberuház
Nem spórolsz eleget - és észre sem veszed!
A pénzügyekkel foglalkozók egyik első leckéje, hogy a készpénzforgalom és a költség sokszor elválik egymástól. Ezért van az, hogy csődbe mehet olyan vállalat, ami minden évben rekorderedm
Forint vs. euró: rövid távon nyerő, hosszú távon kérdéses
Az első félév forinterősödése nagyon érzékenyen érintette azokat, akik a korábbi árfolyamgyengítő jegybanki politika ellen védekezve euróban takarítottak meg. A forint vs. euró kérdésben
A talán legfontosabb gazdasági mutató nem is gazdasági - várható élettartam a régiónkban
Harminc év alatt majdnem egy évtizeddel hosszabb lett az élet a BB tengely országaiban - de nem mindenhol ugyanúgy. Miközben Észtország történelmi felzárkózást hajtott végre,... The post A ta
Hiába drágultak tovább a lakások, öt nagyvárosban mégis könnyebb lett a vásárlás
A lakások 2026-ban sem lettek olcsóbbak, az országos nettó átlagkereset azonban olyan ütemben emelkedett, hogy a vizsgált hat nagyvárosból ötben kevesebbet kell dolgozni, hogy lehessen megvásár
10 tény az SAP bérszámfejtés kiszervezéséről - mikor éri meg külső partnerre bízni?
Az SAP bérszámfejtés sok vállalatnál nem egyszerű háttérfolyamat, hanem az egyik legérzékenyebb üzleti működési terület. Összekapcsolódik a HR-rel, a pénzüggyel, a munkaidő-nyilvántart
Top 10 osztalék részvény - 2026. július
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hón
Több orvos jut egy lakosra Magyarországon, a régió mégis elhúzott mellettünk
A magyar egészségügyről szóló vitákban gyakran halljuk, hogy kevés az orvos. A statisztika ennél árnyaltabb képet mutat: húsz év alatt valóban nőtt az orvosok száma,... The post Több orvos
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Energiaköltség: ideje ránézni a számokra
Már nem elég rutinból az energiabeszerzésről dönteni.
Ez az igazi vén Európa: elkezdődött a legsúlyosabb demográfiai válság
Kényszerpályára kerülhet a kontinens.
Döntött a dán kormány: drasztikusan átírják a termelés szabályait
Komolyan veszik a zöldítést.


