Ezt bizonyítja, hogy a fővárosban a családi házak négyzetmétere olcsóbb lett (-1,1%), míg a többlakásos épületekben 5,9%-kal emelkedtek az árak. Hasonló jelenséget regisztráltak a budapesti agglomerációban is, ahol a családi házaknál 2,6% volt az átlagos egységárcsökkenés, míg a többlakásosoknál 5,3% lett a drágulás.
A MNB friss, 2023. IV. negyedévi jelentése azért is nagyon érdekes, mert a visszaesés során éppen egy évvel korábban ért lokális mélypontra – 506,4 százalékos értékkel – a nominális aggregált lakásárindex. Egy esztendővel később – egyetlen kivétellel – valamennyi vizsgált településtípus, illetve régió saját árindexe meghaladta a 2022 október-decemberében regisztráltat. Sőt, Nyugat-Dunántúl városainak mutatója a múlt év végére történelmi csúcsot is döntött.
Az egyetlen kivételt Közép-Magyarország, azaz Pest vármegye korábban igen felkapott városai jelentették, melyeknél a 2023 végi árszint még mindig a 2022 közepére jellemzőt idézte
- emelte ki a szakember, rámutatva, hogy az előző negyedévhez képest a múlt év végén Budapesten átlagosan 2 százalékkal nőttek az árak, míg vidéken inkább esést regisztráltak: a városokban 1,2, a községekben 1,1 százaléknyit. Ez országos összegzésben 0,7 százalékos árcsökkenést tett ki. A tavalyi utolsó negyedévet tekintve az országos éves drágulás 5,8 százalékot tesz ki, ami Budapest esetében 3,4 százalékos, a vidéki városoknál 5,7 százalékos, míg a községeknél 7,5 százalékos drágulást takar.
Ezúttal jelentősebbek a régiós különbségek is. Míg a már említett Pest vármegyei városok veszítettek (-0,7%), addig volt, ahol a 8-10 százalékot is elérte az átlagos éves drágulás, így a Dél-Dunántúlon (+10,9%), az Észak-Alföldön (+8,6%), valamint Észak-Magyarországon (+8%). Ahogy ennek kapcsán Valkó Dávid felhívta a figyelmet: a községekhez hasonlóan, a korábban háttérbe szoruló, illetve olcsóbb területek tudtak egy kicsit felzárkózni ebben az időszakban.
Az inflációt is figyelembe vevő reálárindexet tekintve is csak az utóbb említett három régió városai értek el növekedést (+0,3-2,9%) a múlt év során. A többi vizsgált terület kisebb-nagyobb reálveszteséggel zárt.
Mindebből az országos reálárindex egy éves változása -1,8 százalékra adódott, ami már erősen megközelíti az értékőrzést. Ez az adat különösen akkor látszik biztatónak, ha felidézzük mellé az egy-két negyedévvel korábbi mutatókat is. 2023. III. negyedévében az egy éves reálleértékelődés több mint ötször ekkora volt (-9,5%), míg a II. negyedévben még közel tízszeres (-16%).
Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ