Brutális lakásdrágulás jöhet! - Vége lehet az 5%-os áfának
A lépés hatásait még nem tudjuk teljesen felmérni, de az biztosnak tűnik, hogy
a közel 25%-os drágulás komoly hatást fog gyakorolni a 2020 januárja után kifizetett új lakások részleteire, az építésekre, és nem utolsó sorban az újabb fejlesztésekre.
Az árak - sok egyéb szempont miatt sem - nem fognak mérséklődni, de a mostani nagy építési bumm véget érhet. Maradnak megint csak a legnagyobbak a piacon. Ha visszaáll a 27%-os áfa, akkor egy 50 milliós lakás áfája 2,5 millió forint helyett 13,5 millió forint lesz. Vagyis a végösszeg, akár befektető az ember, akár külföldi vásárló, akár fészekrakó család, 52,5 millió helyett 63,5 millió lesz. Nem mindegy.Mit is mondott Varga?
Varga Mihály az Infórádió Aréna című műsorában beszélt a piac felpörgetésére szolgáló csökkentett lakásáfa várható jövőjéről, aminek a meghosszabbítását a lakáspiaci szereplők már hónapok óta várják. Az üzenet szinte egyértelmű: "Nem gondolkodik a kormány hosszabbításon".Majd így folytatta: "Szeretném rögzíteni, hogy 2016-tól 2019-ig egy adókedvezményt indítottunk el, ezt a Parlament elfogadta, ez törvényben nyugszik. Mi erre a 3 évre vállaltuk azt, hogy lemondunk egy jelentős adóbevételről, és összekötjük a demográfiai kérdéseinket a lakásépítéssel. Ennek érdekében adott a kormány egy adókedvezményt. Nem tervezünk hosszabbítást, 2019. december 31-ig van ez az adókedvezmény.
Arra biztatok mindenkit, hogy aki tudja, eddig az időpontig vegye igénybe ezt az adókedvezményt!
Az a tisztességes, hogyha a kormány egy ilyen kedvezményt egy átmeneti időszakra elindít, akkor azt nem piszkálja folyamatosan, mert akkor senki nem fogja komolyan venni a kormányt. - szögezte le Varga.A beszélgetés nem ért véget ennél a pontnál. Arra a kérdésre, hogy milyen hatással lehet ez a lakáspiacra, nem fognak-e eltűnni a fejlesztők, Varga úgy reagált, hogy: "Ez is egy szempont, de vannak más szempontok is. Például, hogy Budapesten az eladott új lakások 10%-át külföldiek veszik meg, másfelől pedig ingatlanbefektetők célpontja lett ez a kedvezmény, vagyis második, vagy harmadik lakásukat vásárlóké, ami nem volt célja a kormánynak. Mi ezt nem kívánjuk támogatni. Alapvetően az volt a cél, hogy a népességfogyás lassuljon, forduljon meg, demográfiai változás legyen, amit a lakások építésével kössünk össze."
Majd harmadik szempontként felmerült a már a Portfolio Ingatlanon is sokat emlegetett kapacitások kérdése. Varga meglátása szerint a magyar építőipar nem rendelkezik elegendő kapacitással arra, hogy végrehajtsa ezeket a fejlesztéseket. Erre a csúszásokkal kapcsolatos híreinkben mi is többször kitértünk. Varga megjegyezte, hogy a jelenségre az építőipari szereplők nem az általa elvárt bővítéssel, hanem áremeléssel reagáltak. Bár azt hozzá kell tennünk, hogy nehéz elvárni tudatos kapacitásbővítést a kivitelezőktől, amikor 2-3 éves távon bizonytalan a megrendelési állományuk (ha nő az áfa, ki fog lakást venni?), illetve mindeközben hozzáférhetetlen a minőségi és hozzáértő munkaerő, mivel az vagy külföldön van, vagy a nagy állami beruházások lekötik. Ez jelenleg sajnos ténykérdés.
A CSOK viszont marad, hiszen bevált, ahogy arra korábban is tettek utalásokat. 2019 első felében pedig felülvizsgálatra kerül a rendszer, és még az is lehet, hogy tovább bővítik. Ráadásul úgy, hogy az esetleg az új építést is támogassa.
9:55-15:38 között hallhatóak a részletek
-20180627-20180704.jpg)
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Amerika megtámadta Iránt - Így reagál az olaj, a tőzsdék és a forint
Máris lépnek a befektetők.
Netanjahu: Izrael már nagyon közel áll ahhoz, hogy elérje céljait Iránban
Nem kívánják folytatni a harcokat "a szükségesnél tovább".
Hivatalos: a jemeni húszik belépnek az Izrael-Irán háborúba
Bejelentést tett az iszlám fegyveres csoport.
Orbán Viktor szerint három nagy veszéllyel fenyeget a Közel-Keleten eszkalálódó háború
Videóban üzent a miniszterelnök.
Öngyilkos merénylő végzett 20 emberrel Damaszkuszban
Az Iszlám Állam vállalat magára a támadást.
Felszólította Kínát az amerikai külügyminiszter: beszélniük kellene Iránnal
Súlyos következményei lennének Irán lépésének.
Ember: küzdj....vagy lépj le!
\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?...
The post Ember: k
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
8 működő stratégia a saját ingatlanhoz
Mivel nagyon sokaknak célja, álma, hogy saját ingatlanban lakhassanak, összeszedtem pár tipikus módszert, amivel próbálkozni lehet. Arról már sokat írtam, hogy minden egyéb híreszteléssel ell
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th


- Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Bármelyik pillanatban háborúra indulhat Amerika: egyetlen oka van a radikális lépésnek
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.