Keresett kifejezés: hernádi zsolt | Találatok száma: 1048 Új keresés

Mégis beszállnának az amerikaiak az INA-ba?

Az Egyesült Államok ösztönzésére beszállhat egy amerikai energiacég a horvát INA-ba, méghozzá úgy, hogy a MOL is tulajdonos marad. A Népszabadság értesülései szerint ez annak a következménye lehet, hogy Zágráb után ma és holnap Budapesten tárgyal a washingtoni energiaügyi államtitkárhelyettes.

Közel lehet a megállapodás a MOL-INA-ügyben

Az utóbbi napokban érdekes fejlemények érkeztek a MOL-INA-ügyben, ezek között Hernádi Zsoltnak az Interpol körözési listájáról való lekerülése, valamint az oroszok esetleges horvátországi bevásárlásának feltételezhető meghiúsulása a legfontosabb. Mindezek alapján úgy véljük, hogy most ismét valószínűbbé vált az INA megtartása, mint forgatókönyv, ami megítélésünk szerint egyébként részvényesi szempontból pozitív lenne, az INA gázüzletágának legutóbbi átalakításával együtt is. Az INA sorsáról való döntés vélhetően közel van már.

Lekerült Hernádi az Interpol körözési listájáról (3.)

Nem szerepel már Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója az Interpol körözési listáján, ahová hónapokkal ezelőtt került fel, a kiemelten körözött személyek közé. Az Interpol tájékoztatása szerint Felülvizsgálat miatt került le Hernádi Zsolt neve a körözési listáról. A mostani, valamint a legutóbbi fejlemények tükrében körvonalazódni látszik valamiféle megállapodás, bár a MOL-INA-ügy végkimenetele még így is bizonytalan.

Jelentett a MOL - Mennyire számít most ez?

Közzétette negyedéves jelentését a MOL, mely az elemzői várakozások fényében összességében felemás képet mutatott, pozitív azonban, hogy az iparágban meghatározónak számító üzemi profitmutató alapján felülteljesítés látszik. Ugyancsak kedvező, hogy a fajsúlyosnak számító kutatás-termelés eredménye jobb lett a vártnál. Azt is érdemes megjegyezni, hogy az egyszeri tételektől megtisztított nettó eredmény több mint háromszorosa lett a konszenzusban szereplő értéknek.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

Az egyszeri tételektől és készletátértékeléstől megtisztított EBITDA több mint 10%-kal csökkent, ami az alacsonyabb kitermeléssel és a csökkenő árakkal magyarázható;
- a kitermelés fajlagos költsége rekordmagasságba emelkedett, ami szintén nem kedvezett a szegmensnek;
- a finomítás és kereskedelem az igen kedvezőtlen külső környezet terheit nyögte, itt az elemzői várakozásoknál is rosszabb lett az eredmény;
- a gáz szegmensnél az INA gázkereskedelmi cégének vesztesége volt a fő nehezék, az FGSZ üzemi eredménye enyhén emelkedett;
- a riportált üzemi eredmény 40 milliárdos veszteség lett, amit a pénzügyi sor tovább erodált;
- a 12 havi gördülő egy részvényre jutó eredmény évek óta nem látott alacsony szintre esett;
- az év egészét tekintve a MOL sem EPS, sem EBITDA szinten nem tudta teljesíteni az elemzői várakozásokat;
- a készpénzállomány jelentős növekedése miatt a nettó eladósodottság 20% alá csökkent.

A MOL a gyorsjelentés mellett publikálta legfrissebb kitermelési riportját és prezentációját is, az utóbbi tartalmazza az elkövetkező évekre vonatkozó főbb várakozásokat. A MOL a kitermelés tekintetében meglehetősen ambiciózus, 2018-ra 30%-os növekedést kíván elérni. A társaság az elkövetkező 3 évben akár 2 milliárd dollárt is költhet éves szinten beruházásokra a kitermelés növekedésének biztosítása érdekében. A finomítás-kereskedelem szegmensben folytatódik a hatékonyságnövelés, idén újabb 100 millió dolláros költségmegtakarítás jöhet.

Véleményünk szerint a mostani gyorsjelentés összességében pozitívan értékelhető, persze nem szabad elfelejteni, hogy rövid távon a vállalat komoly kihívásokkal szembesül szinte valamennyi fő szegmensben. Emellett ott van az INA körüli bizonytalanság is, mely vélhetően jobban érdekli a piaci szereplőket, mint az aktuális eredményszámok.

Miért lehet jó, ha kiszáll a MOL az INA-ból?

Egyre valószínűbb, hogy a MOL és a horvátok közti csata a hazai olajtársaság INA-ból való kiszállását eredményezi, így elérkezettnek láttuk az időt, hogy áttekintsük az előnyöket és hátrányokat, melyek az esetleges értékesítéshez kapcsolódnak. Negatívum lenne többek között a MOL-nak a kitermelés és a profit jelentős visszaesése, az adriai-tengeri közvetlen kapcsolat elvesztése és a csökkenő vállalati méret, ugyanakkor érdemes hangsúlyozni, hogy egy ilyen tranzakció lehetőséget is rejt magában. Ez utóbbiak között kiemelhető a politikai kockázat csökkenése, a pénzügyi rugalmasság növekedése és annak lehetősége, hogy a társaság újra tudja majd építeni növekedési sztoriját.

Már az INA eladásával számolnak a profik

Elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy ismét megkérdezzük a MOL-t szorosan követő alapkezelőket és elemzőket az INA-val kapcsolatos kilátásokról, a legutóbbi fejlemények alapján ugyanis úgy látjuk, megnőtt az esélye a kiszállásnak. A megkérdezett szakértők véleményéből is ez derült ki: a profik nagy többsége most már 50% feletti valószínűséget tulajdonít az INA eladásának. Ebben az esetben viszont a nagy kérdés a vételár, a szakértők 2,5 milliárd dollár feletti összeget értékelnének pozitívan, míg 2,4 milliárdnál alacsonyabb vételár negatív megítélést kapna.

Egyre valószínűbb, hogy szakít a MOL a horvátokkal

Az utóbbi hetekben megjelent hírek alapján egyre nagyobb az esélye annak, hogy a MOL nem tud megegyezésre jutni a horvátokkal az INA-t érintő stratégiai kérdésekről, így kénytelen lesz megválni részesedésétől. Egy ilyen esetben részvényesi szempontból a legfontosabb kérdés, hogy mennyiért tudja majd eladni a 49%-os részvénycsomagot. Számításaink szerint nagyságrendileg 2 milliárd dollár felett érné meg a MOL-nak a kiszállás, így a horvát lapértesülésekben legutóbb megjelent 2,5 milliárd dolláros összeg akár jó kiindulópont is lehet a tárgyalásoknál. Az INA-részesedés értékének meghatározása azért igen nehéz, mert ez nagyban függ a vevőtől (vagyis attól, hogy milyen jogokat tud kiharcolni a horvátoknál). Ha sor is kerül az eladásra, az is fontos kérdés, hogy mit kezd a pénzzel a MOL. Meglátásunk szerint az akvizíciók kerülhetnek ilyenkor fókuszba, a MOL vélhetően minden erővel azon lesz, hogy pótolja az INA kutatás-termeléshez való hozzájárulásának kiesését.

Érdeklődnek az oroszok az INA iránt

A Figyelő értesülései szerint az atomerőmő bővítésről szóló magyar-orosz tárgyalásokon egy másik lényeges téma is szóba került, mégpedig a MOL INA-ban meglévő tulajdonrésze. A lap úgy tudja, az oroszok érdeklődnek az INA iránt.

Mosonyi: évek óta hiányzik a növekedési sztori a MOL-nál

A Forbes idei januári számában interjú jelent meg Mosonyi Györggyel, a MOL felügyelőbizottságának elnökével. Az olajiparban elismert szakembernek számító Mosonyi György kifejtette, a legfontosabb, hogy a MOL visszakapja a növekedési sztoriját, ami két éve hiányzik.

Az Interpol körözési listáján Hernádi (TOP 10 sztori - 3.)

Rendkívüli izgalmak voltak az idei évben a MOL-nál, a horvátok az EU-csatlakozást követően rögtön döntöttek a Hernádi Zsolt elleni nyomozás újraindításáról és megkeresést is küldtek az illetékes magyar szerveknek. A horvát megkeresést a magyar ügyészség elutasította, mire válaszul európai elfogatóparancsot adtak ki a MOL-vezér ellen, aki emellett az Interpol körözési listájára is felkerült. Az alábbiakban összefoglaltuk, hogy a MOL és a horvátok közti konfliktushelyzet néhány hónapok leforgása alatt hogyan mérgesedett el és vezetett oda, hogy az ügy Magyarországon is politikai szintre emelkedett.


Rengeteg izgalom a hazai tőzsdén - Íme, az év legnagyobb eseményei!

Meglehetősen izgalmas volt az idei év a hazai tőkepiacon, egymást értéke a fontosabb események, melyek az érintett papírok árfolyamában jelentős elmozdulásokat eredményeztek. Ezek között külön is kiemelendő Csányi Sándor OTP-vezér kitárazása, a MOL és a horvátok közti ellentétek fokozódása, az Egis-felvásárlás, valamint az MSCI-sztori, mely az év második felében meghatározta a Richter és a Magyar Telekom teljesítményét.

Ez aztán a pörgés: döntött a Fed, az MNB és a Kúria is

Annak ellenére, hogy már csak alig egy hét választotta el a befektetőket karácsonytól, igen zsúfolt napokat tudhatnak maguk mögött a piaci szereplők. Bár számos makroadat érkezett a Fed ülését fokozott várakozás előzte meg. A jegybank sokak meglepetésére már most csökkentette a pénznyomtatás ütemét. A nemzetközi hírek mellett itthon is igen izgalmas volt a hét, ugyanis jogegységi határozatot hozott a Kúria, sőt a hazai monetáris tanács is összeült, mely során tovább vágták az irányadó rátát. A Fed váratlan lépését örömmel fogadták a befektetők, így a meghatározó nyugati indexek raliztak a héten. A kedvező nemzetközi hangulatból a hazai börze nem tudott meríteni, a Magyar Telekom kivételével az összes blue chip lejjebb került. A távközlési részvények egyébként rendkívül sikeres hetet tudhatnak maguk mögött, ugyanis több mint 8 százalékkal ugrottak feljebb.

MOL-részvényeket vett Hernádi

A MOL bejelentette, hogy a társaság elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt tegnap 10 340 darabot vásárolt a cég részvényeiből a BÉT-en. A bennfentes tranzakciókat általában kiemelten követi a piac, pláne, ha azok a top menedzsmenthez kötődnek.

A Gazprom kezébe kerülhet a MOL INA-részesedése?

A horvát Poslovni Dnevnik információi szerint Orbán Viktor és a Gazprom-vezér, Alekszej Miller találkozóján a MOL tulajdonában lévő INA-részesedés is szóba került, mely iránt érdeklődik az orosz vállalat.

MOL-INA-ügy: 10 napon belül újra tárgyalnának a horvátok

A horvát gazdasági miniszter megerősítette, hogy nem a médián keresztül szeretne üzengetni a MOL-nak, hanem a tárgyalásokat akarja folytatni. A miniszter ma Zágrábban újságíróknak azt mondta, abban bízik, hogy a következő tíz napban újabb tárgyalási forduló lesz a horvát kormány és a MOL között.

Ezekkel vádolja Hernádit a MOL korábbi dolgozója

Vesztegetés nemzetközi kapcsolatban, jelentős kárt okozó csalás, valamint különösen jelentős vagyoni hátrány okozása miatt indított pótmagánvádlóként büntető eljárást Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója ellen egy magyar magánszemély, az első tárgyalást pénteken tartották a Fővárosi Törvényszéken.

Nyugaton a biztosra mentek - Itthon sem volt ez másképp

Egyáltalán nem unatkoztak a héten a piaci szereplők: egyrészt több fontos amerikai makroadatot tettek közzé, másrészt ülésezett az EKB, harmadrészt több hazai vállalati hír is érkezett, melyek közül a Magyar Telekom osztalékfizetésének felfüggesztése bírt a legnagyobb jelentőséggel. Az utóbbi öt napban érkezett kedvező makrostatisztikák miatt újra előtérbe került a Fed eszközvásárlásainak lassítása, ami szerepet játszhatott abban, hogy több meghatározó nyugati index is gyengén teljesített. A BUX sem tudta magát függetleníteni a nemzetközi hangulattól, így szintén az előző pénteki záróértéke alatt fejezte be a hetet.

Eljárást indított Hernádi ellen a MOL korábbi dolgozója

A MOL bejelentette, hogy pótmagánvádas eljárás indult a MOL elnök-vezérigazgatója, Hernádi Zsolt ellen. A vádat egy korábbi MOL alkalmazott és kisrészvényes terjesztette elő. A vádló azt állítja, a MOL tisztességtelen és törvénytelen módon szerezte meg az INA irányításai jogait, ami a papírok jelentős árfolyam esését okozta.

Csányi szavait kritizálták a horvátok

A MOL megsértette az illendőség szabályait a horvát kormánnyal folytatott kommunikációban - mondta Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter tegnap. A gazdasági miniszter Csányi Sándor szavaira reagált.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.