A HUN-REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont blogja.
A bérhányad a munkajövedelemnek az összes hazai jövedelemhez viszonyított aránya. Látszólagos egyszerűsége és könnyű elérhetősége miatt a mutatót gyakran használják egy ország jövedelemelosztási viszonyainak a szemléltetésére, különösen Piketty híres, az egyenlőtlenségek okait elemző, 2013-ban kiadott könyvének megjelenése óta. Az alacsony bérhányadot olykor úgy értelmezik, hogy a munka alkupozíciója a tőkéhez képest rossz, és utóbbi „kizsákmányolja” az előbbit.
Ebben az írásban a magyar bérhányad időbeli alakulását mutatjuk be, összehasonlítva a többi európai, illetve visegrádi gazdasággal. Megmutatjuk a bérhányad számításának néhány buktatóját, illetve azt, hogy jóléti mutatóként való értelmezésnél nem csak a bérek, hanem az árarányok országok közötti különbségeit is érdemes figyelembe venni. Arra is kitérünk, hogy az elmúlt években a hazai bérhányad alakulását számottevően befolyásolta a munkáltatói járulékbefizetés csökkenése, ebből azonban nem adódnak a bérből élők jólétének alakulására vonatkozó közvetlen következtetések.
Bérhányad mutatók
A bérhányadot a nemzeti számlák jövedelmi oldali statisztikáiból számoljuk. A hazai jövedelem elsődleges elosztásának négy fő kategóriáját különböztethetjük meg:
- Munkavállalói jövedelem („bér”)
- Bruttó működési eredmény („profit”)
- Vegyes jövedelem („vegyes”)
- Termelési és importadók és -támogatások egyenlege („adó”)
Az első kategóriában az alkalmazottak „szuperbruttó” béreit (a bruttó bérek és a munkáltatói járulékok összegét) találjuk, a másodikban a vállalati profitot, a harmadikban az önfoglalkoztatottak (kisvállalkozók) jövedelmét, a negyedikben pedig az állam által beszedett nettó termelési adókat. Az első három tétel összege az úgynevezett tényezőköltségen mért bruttó hozzáadott érték (GVAfc),
a négy tétel pedig együttesen adja ki a piaci áron mért GDP-t.
Amint az írás alapjául szolgáló cikkeinkben (lásd itt és itt) kifejtjük, jövedelemelosztási kérdésekhez – mint a bérhányad számítása – a GVAfc-hoz érdemes viszonyítani, hiszen a GDP-nek ez a része kerül a munkához és a tőkéhez, mint fő jövedelem tulajdonoshoz. A számláló esetében ennél némileg bonyolultabb a helyzet.
Az úgynevezett nyers bérhányad a munkavállalói jövedelmet osztja el a hozzáadott értékkel. Ezzel az a probléma, hogy az önfoglalkoztatottak jövedelme egyszerre tartalmaz bér és profit jellegű kompenzációt. Vegyünk például egy asztalost, aki egy műhelyben végzi munkáját. Bevételei nyilván egyszerre kompenzálják a befektetett munkát, illetve a műhely és az eszközök (explicit vagy implicit) bérleti díját. Ha tehát a bérhányad számlálójában csak a bér szerepel, a nevezőben viszont a bér, profit és vegyes jövedelmek összege, akkor az így számolt mutató lefelé lesz torzított. A torzítás mértéke attól függ, hogy (i) mekkora a vegyes jövedelmek aránya a GVAfc-n belül, és (ii) a vegyes jövedelem mekkora része tekinthető implicit bérjövedelemnek.
Sajnos a (ii) kérdésre a statisztika nem ad választ, ilyen felbontás a vegyes jövedelmen belül nem létezik. A bérhányad számításánál tehát feltevéssel kell élnünk: a leggyakoribb az, hogy az önfoglalkoztatottak esetében is az alkalmazottak átlagbérét vesszük irányadónak.
Ezt használva kapjuk a kiigazított bérhányadot (adjusted labor share).
A kiigazított bérhányadot úgy kapjuk meg a nyers mutatóból, hogy az utóbbit megszorozzuk az összes foglalkoztatott és alkalmazotti létszámarányával (a kettő különbsége az önfoglalkoztatottak száma). Magyarországon 2019-ben 4145100 alkalmazott, valamint 494300 önfoglalkoztatott dolgozott, tehát a kiigazított bérhányad nagyjából 10%-kal magasabb a nyers számnál.
Bérhányad időben és térben
Első ábránkon a kiigazított bérhányad alakulását mutatjuk meg a négy visegrádi országban és 12 fejlett EU ország átlagában.[1] A magyar mutató értéke a teljes időszakban az EU12 értéke alatt volt, a különbség az időszak végére körülbelül 10 százalékpont. Míg az EU12 átlagos bérhányada végig stabil, addig a magyar bérhányad összességében nagyjából 5 százalékpontot csökkent. Ugyanakkor a hazai szint egyáltalán nem kirívó a visegrádi országokhoz viszonyítva. Tulajdonképpen azt látjuk, hogy a régiós bérhányadok egymáshoz erőteljesen közelítettek: a magyar és a lengyel felülről, a cseh és szlovák pedig alulról.
A mezőgazdaság szerepe
A magyar (és régiós) bérhányadok alacsony szintje mögött több ok is meghúzódhat. Egyik ilyen ok lehet a mezőgazdaságban megfigyelhető mérési problémák hatása. Mivel ebben a szektorban jellemzően magas az önfoglalkoztatottak aránya, a kiigazított bérhányad számításának alapfeltevése – az önfoglalkoztatottak implicit bére megegyezik az alkalmazotti átlaggal – nagy torzítást okozhat. Ezért megnéztük a kiigazított bérhányadot a mezőgazdaság nélkül is (2. ábra).
Az ábra érdemben módosítja a magyar bérhányad szintjét, mérsékelten hazánk relatív pozícióját, és kevéssé a bérhányad dinamikáját. A magyar mezőgazdasági bérhányad – a régió többi országától eltérően – kifejezetten alacsony, ezért a szektor nélkül számolt a magyar bérhányad feljebb tolódik. A régiós mezőgazdaság nélküli bérhányadok is konvergáltak a mintaidőszakban, és jelentősen elmaradnak az EU 13 átlagától. Magyarország esetében az időszak egészében a jelentős csökkenés mezőgazdaság nélkül is megmarad.
Relatív bérek, relatív árak
A magyar és régiós bérhányadok lemaradása mögötti másik ok a relatív árakhoz kapcsolódik. Közismert tény, hogy a gazdasági fejlettség és az árszintek szorosan összefüggenek, vagyis a gazdagabb országokban – piaci valutaárfolyamokat használva az átváltáshoz – az átlagos árszínvonal magasabb. Így van ez Európa országaiban is. Talán kevésbé ismert, hogy eltérő fejlettségű országok között a fogyasztásra használt termékek és szolgáltatások esetében az árkülönbségek jellemzően nagyobbak, mint a beruházási termékeknél. Ebből egyenesen következik az, hogy a fogyasztás GDP-hez viszonyított relatív ára a szegényebb országokban alacsonyabb, hiszen a GDP tartalmaz a fogyasztás mellett beruházási javakat is.
Hogyan kapcsolódik ez a bérhányad méréséhez? Vegyük észre, hogy a bérhányad számításánál a munkajövedelmet a tényezőköltségen mért GDP-hez (GVA) viszonyítjuk, ezzel pedig implicit módon GDP egységben mérjük a bérhányadot. Ha azonban „jóléti” mutatóként tekintünk a bérhányadra, helyesebb lehet fogyasztási egységre vetíteni a munkajövedelmet. Ehhez arra van szükség, hogy a kiigazított mutatót tovább korrigáljuk, mégpedig úgy, hogy elosztjuk a fogyasztásnak a GDP-hez viszonyított relatív árával. Az ily módon kapott indikátort korrigált (kiigazított) bérhányadnak nevezzük.
Harmadik ábránk a visegrádi országok és az EU12 korrigált bérhányadát mutatja, mezőgazdaság nélkül. A korrigált bérhányadok alapján lényegesen kisebb a visegrádi országok bérhányadának az EU12 átlagához viszonyított lemaradása, mint amit a korrigálatlan mutató jelez. Amíg az utóbbi alapján 2019-ben 7,3 százalékpontnyi volt a lemaradás (mezőgazdaság nélkül), a korrigált mutató szerint a különbség 3,8 pontra szűkül. Ha Szlovákia nélkül nézzük az átlagot (az utóbbi országra vonatkozó fogyasztási PPP 2016 óta megbízhatatlanná vált, lásd itt), az EU12-höz viszonyított eltérés mindössze 3,2 százalékpont marad. Ebből az a következtetés szűrhető le, hogy az a jelenség, amelyet gyakran nagyobb fokú „kizsákmányolásként” értelmeznek, jórészt megmagyarázható az árarányoknak a fejlettséggel összefüggő különbségeivel.
Magyarország abszolút (EU12-höz mért) pozíciója is javul a korrekcióval, de a bérhányad dinamikája megegyezik a korábbi ábrákon látottakkal. A magyar bérhányad régiós összevetésben nem alacsony, de a korábbi kifejezetten magas szinthez képest jelentősen csökkent. Két korrekciónk – a mezőgazdaság kivétele és a relatív árakkal történő korrekció – árnyalja, de érdemben nem változtatja meg ezt a képet.
Bérek és járulékok
A magyar bérhányad csökkenése mögött számos ok húzódhat meg. Ezek közül egyet mutatunk be: a vállalatok által fizetett társadalombiztosítási járulék (amelynek elnevezése 2012 óta – nem véletlenül – szociális hozzájárulási adó) 2012 és 2019 között 27-ről 17,5 százalékra történt csökkentése. A fentebb említett szuperbruttó béreket felbonthatjuk bruttó bérekre és munkáltatói járulékokra, és így a bruttó bérek alapján is számolhatunk bérhányadot. Ennek eredményét mutatja a 2. ábra, a visegrádi országokban és az EU12-ben. Az összehasonlíthatóság kedvéért visszatérünk az eredeti, 1. ábrán bemutatott nemzetgazdasági szintű mutatóhoz.
Az 1. ábrával összevetve a szintek értelemszerűen alacsonyabbak, hiszen a számlálóból – a teljes bértömegből – kivettük a vállalatok által fizetett járulékokat. Míg a többi ország esetében ez egy szintbeli eltolást jelent, Magyarországon a bérhányad dinamikája is megváltozik, és a korábban látható csökkenés helyett stagnálást láthatunk. A különbség statisztikai oka nyilvánvaló: a vállalati járulék kulcs jelentős csökkentése. Az a tény, hogy a járulékok nélküli bérhányad nem nőtt, ugyanakkor azt is jelenti, hogy a járulékok csökkentését a vállalatok „lenyelték”, vagyis a járulékok csökkenését a profithányad növekedése ellentételezte.
Ha a teljes bérhányad azért csökken, mert a vállalatok járulékbefizetései befizetései csökkennek, az előbb-utóbb az ehhez köthető ellátások szintjének és minőségének csökkenéséhez vezethet. Azonban ez a csökkenés nem automatikus, hiszen a munkáltatói járulékok nincsenek közvetlen kapcsolatban kifizetésekkel, a munkáltatói befizetések GDP-arányos csökkenését a kormányzat elvben más bevételi vagy kiadási tételekkel is ellentételezheti. 2012 óta a bérekhez kapcsolódó munkáltatói befizetés elnevezése is adó, nem pedig járulék. A közvetlen bérhányad tehát szintén nem ideális mutatója a munkavállalók jólétének, ráadásul az „igazi” nettó bérhányadhoz a többi munkavállalói és vállalati adót is figyelembe kellene venni.
Arra azonban rávilágít, hogy a bruttó bérhányad alakulásából – különösen rövidtávon – félrevezető lehet jóléti következtetéseket levonni.
[1] A 13 ország az úgynevezett EU15 (a 2004-es keleti bővítés előtt tagállamok), Írország, Luxemburg és az Egyesült Királyság nélkül. A két előbbi ország GDP statisztikája annyira kilóg a többi tagállam közül, hogy nagyon eltorzítaná a többi ország átlagát. Az Egyesült Királyságot pedig a hiányzó 2019-es adatai miatt hagytuk ki.
Kónya István a Corvinus Egyetem és a KRTK Közgazdaságtudományi Intézetének (KTI),
Krekó Judit a (KRTK KTI és a Budapest Intézet,
Oblath Gábor a KRTK KTI munkatársa
Címlapkép: Getty Images
