Több mint egymillió orosz katona esett el vagy sebesült meg az ukrajnai háborúban
Az ukrán fegyveres erők vezérkarának június 21-i jelentése szerint Oroszország több mint 1 010 000 katonát vesztett el – beleértve a halottakat és sebesülteket – az Ukrajna elleni teljes körű invázió 2022. február 24-i kezdete óta. Az elmúlt 24 órában további 1 060 fős veszteséget szenvedtek el az orosz csapatok. A beszámoló alapján az emberi veszteségek mellett rendkívül súlyos technikai veszteségeket is elszenvedett az orosz hadsereg: megsemmisült több mint 10 900 harckocsi, csaknem 23 000 páncélozott harcjármű, több mint 52 000 katonai és üzemanyagszállító jármű, közel 30 000 tüzérségi rendszer, valamint több mint 1 400 rakéta-sorozatvető és több mint 1 100 légvédelmi rendszer. Emellett az ukrán jelentés szerint Oroszország elveszített 416 repülőgépet, 337 helikoptert, több mint 41 000 drónt, több ezer cirkálórakétát, továbbá 28 hajót és egy tengeralattjárót is. Ezek az adatok ugyan az ukrán fél becslésein alapulnak, de jól szemléltetik a háború emberi és technikai pusztításának mértékét. (The Kyiv Independent)
Címlapkép forrása: Oleksandr Gusev/Global Images Ukraine via Getty Images
Légitámadást hajtott végre Amerika Iránban, atomlétesítményeket bombáztak
Donald Trump bejelentette.
Néhány év múlva befellegezhet a jelenlegi tech óriásoknak, mint az Apple vagy a Google?
Az AI radikálisan át fogja alakítja a technológiai szektort.
Washington megfúrta volna Ukrajna tervét, akadozik Moszkva nagy nyári offenzívája - Ukrajnai háborús híreink szombaton
Hatalmas az emberi és technikai veszteség.
Durva számokat mondott be a hírszerzés: az oroszok iszonyú rakétaarzenált halmoztak fel
Gyorsítanák a gyártást.
Ember: küzdj....vagy lépj le!
\"Fight or flight\" - ez lett a jelenkor egyik legnagyobb dilemmája. Küzdjünk tovább (magyarul: éljünk tovább), vagy meneküljünk ki ebből a világból (ne éljünk tovább)?...
The post Ember: k
A régiós együttműködés lehet Közép-Európa kitörési pontja a töredező világrendben
A globális gazdasági és geopolitikai környezet gyökeres átalakuláson megy keresztül, ezzel pedig új lehetőségeket kell megragadnunk. Az egyes nemzetek, politikai és kereskedelmi blokkok közöt
Atomenergiával a klímaváltozás ellen: lehetőség vagy zsákutca?
Miközben a világ egyre égetőbb kihívásokkal néz szembe a klímaváltozás terén, egy jól ismert, de erősen megosztó energiaforrás is újra reflektorfénybe kerül: a nukle
Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban?
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Változások a költözési jogban: Mit jelent ez a gyakorlatban? Mi történik 2025. július 1-jétől? Az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosít
Módosított kiberbiztonsági határidők!
A 2024. évi LXIX. törvény 2025. május 31-én hatályba lépett módosításai fontos változásokat hoztak, NIS2 irányelv szerinti megfelelési kötelezettségek terén. A módosítás célj
Idén minden tizedik lakásvásárláshoz Munkáshitelt igényelhettek
Az év első 4 hónapjában nagyságrendileg 20 ezren vették fel a Munkáshitelt mintegy 77 milliárd forint összegben. Az MNB felmérése alapján nagyságrendileg az igénylők negyede lakásvásárlá
Zöld energiával meleg otthonokat: Megjelent a távhőtermelők új fejlesztési felhívása!
Elstartolt a pályázat, amely a távfűtés zöld átállását ösztönzi: megújuló energián alapuló rendszerek kiépítésére és fejlesztésére kínál támogatást.
Életet lehelni egy megfáradt sportágba
Mivel az atlétika kicsit ellaposodott, kevésbé felel meg a modern tartalomfogyasztási elvárásoknak, egy csapat új lebonyolítással igyekszik életet lehelni a legősibb sportágba. Ez a Grand...
Th


- Megtörtént a nagy állampapír-mutatvány, erős üzenetet küldtek a lakossági befektetők
- Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
- Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
- Olyan történhet a forinttal, amire ebben az évtizedben még nem volt példa
- Bármelyik pillanatban háborúra indulhat Amerika: egyetlen oka van a radikális lépésnek
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Izrael megsemmisítette Irán legpusztítóbb fegyverét - Elhúzódik a háború?
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
Iráni-izraeli konfliktus – 200 forintos drágulás is jöhet a benzinkutakon
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
Sorozatos mélyütések az agráriumban – Mikor jöhet a várva várt fordulat?
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.