A PHOENIX Pharma Zrt. Magyarország piacvezető gyógyszer-nagykereskedelmi vállalata, így meghatározó szerepe van a hazai gyógyszertárak és kórházak, illetve rajtuk keresztül a lakosság folyamatos és biztonságos gyógyszerellátásának biztosításában. A Társaság évente több mint 180 millió doboz gyógyszert szállít a közvetlen betegellátásban részt vevő intézményekbe, miközben gyógyszerszállító autói minden egyes nap 50 ezer kilométert tesznek meg az országban. A hatalmas táv miatt, és felelősen gondolkodó Társaságként fontos célként tűzték ki a kiszállítás új, környezetkímélő megoldásainak feltérképezését, melynek eredményeként 2023 elejétől – az iparágban elsőként – elektromos kiszállító gépjárművet állítottak munkába a legnagyobb, fóti telephelyükön.
A PHOENIX Pharma a hazai gyógyszerellátási rendszer meghatározó szereplője, minden második gyógyszer a Társaság közreműködésével jut el a gyógyszertárakba és kórházakba, illetve rajtuk keresztül a betegekhez. A Társaság gyógyszerszállító autói évente több mint 13 millió kilométert tesznek meg az országban, ezért az ökológiai lábnyom csökkentését és a környezetterhelés visszafogását fontos feladatuknak tekintik.
Piacvezető gyógyszer-nagykereskedelmi vállalatként elkötelezettek vagyunk a környezetvédelem és társadalmi felelősségvállalás irányában. Szolgáltatásainkat ennek figyelembevételével fejlesztjük.”
– emeli ki Kaló Tamás, a PHOENIX Pharma Zrt. vezérigazgatója.

Úttörő lépés az elektromos autók felhasználásában
A PHOENIX Pharma 2023 elején fontos állomáshoz érkezett: csaknem 2 éves előkészítés és tervezés után ők az első gyógyszer-nagykereskedelmi vállalat Magyarországon, amely elektromos szállítóautót is használ a gyógyszerek biztonságos – és fenntarthatóbb – célba juttatásához.
Az elektromos járművek logisztikai célú felhasználása Magyarországon, de valójában egész Európában is még csupán az ismerkedés és tapasztalatgyűjtés fázisában van. „A legnagyobb kihívás a futásteljesítmény és a raktér befogadóképessége. A mi helyzetünk továbbá még annyiban sajátos, hogy különleges termékeket, gyógyszereket szállítunk, amihez megfelelő hőmérsékletet kell biztosítanunk a gépjárműben is. Bár a feladat összetett, elkötelezettek vagyunk aziránt, hogy felelős vállalatként óvjuk a környezetünket a gyógyszerszállítás során” – avat be a részletekbe Dr. Balázs Zoltán logisztikai igazgató.

Befektetés a jövőbe
A Társaság az első elektromos gyógyszerszállító autójával a fővárost és környékét ellátó legnagyobb telephelyén, Fóton kezdett el dolgozni. Itt az áramellátás infrastruktúrája, technikai feltételei adottak voltak, a töltőállomásokat azonban ki kellett alakítani, ami speciális fejlesztést kívánt. A rendszer alapjait úgy építették ki, hogy később újabb terminálokat is munkába tudjanak majd állítani.
A beruházással kapcsolatban megtérülést nehéz számolni, mivel számos – például a környezetvédelemmel kapcsolatos – paramétert nem lehetséges pontosan meghatározni. Ezt figyelembe véve inkább tágabb értelemben, a jövőbe történő befektetésként tekintenek a kezdeményezésre a PHOENIX Pharmánál.
Számunkra nagyon fontos, hogy előre gondolkodjunk, és a jövő megoldásait minél korábban alkalmazzuk. Felelősek vagyunk az ország gyógyszerellátásáért, ahol a biztonság és a folyamatosság a legfontosabb értékek. Ennek szellemében fejlesztjük tovább a logisztikai infrastruktúránkat, ahol az első elektromos kiszállítóautó használata jelentős mérföldkő”
– ismerteti a Társaság céljait Dr. Balázs Zoltán. Kaló Tamás hozzáteszi: büszkék arra, hogy tettek egy lépést a zöld kiszállítás irányába, és bízik abban, hogy jó és értékes tapasztalatokat szereznek a folytatáshoz, és szélesebb körben is elterjed az iparágban az elektromos gépjárművek használata.
A PHOENIX Pharma az innovációt és a fenntarthatósági célokat úgy ötvözi, hogy általuk hozzá tudjon járulni egy hatékony, modern és jövőtudatos gyógyszerellátáshoz. Az elektromos autó használatán túl több kezdeményezést is indított e célok elérésére: korszerűsíti a hűtés- és fűtésrendszereit, modernizálja a hőszigeteléseket, valamint rövidesen két telephelyén is nagyobb napelemparkok üzembehelyezését tervezi a megújuló energia hasznosítása érdekében.

(x)
Bejelentette Putyin: Pokrovszk elesett, megyünk tovább
Állítólag Vovcsanszk is orosz kézre került, amit Ukrajna tagad.
Akkora elbocsátási hullám zajlik az USA-ban, ami csak világgazdasági válságok idején szokott lenni
Teljesen átalakul a munkaerőpiac.
Véres tűzfészekbe nyúlt Moszkva, cserébe teljesülhet Putyin egyik legfontosabb álma
Jelentősen növekedne az orosz befolyás.
A profik szerint kitörés jöhet ennél a két olcsó részvénynél!
Nagyon izgalmas a helyzet.
Zelenszkij lezárná a háborút, egy dologhoz mindenképpen ragaszkodik
Befejezték a biztonsági garanciákkal kapcsolatos munkát.
Moszkva bejelentette az orosz-ukrán háború egyik legnagyobb győzelmét, de van ezzel egy kis gond
Közben másutt is érdekes fejleményekről számoltak be.
Itt a nagy visszatérés: hamarosan a keleti hatalom fegyverei áraszthatják el a világot
Egyetlen év alatt hatalmas ugrás történt.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?

