Itt a legújabb állami csúcsszerv: most már biztonságban a rezsink?
Lassan már 20 éve van energiahivatalunk, régóta érlelődik az új csúcsszerv
Már a 2010-es kormányváltáskor megfogalmazódott az új csúcsszerv létrehozása, amely az energetikai területeken túl további közműszolgáltatásokra is kiterjesztette volna felügyeleti jogkörét. A Magyar Energia Hivatalt egyébként 1994-ben hozták létre, és feladata eredetileg a villamosenergia- és a földgázipar folyamatainak nyomon követése és felügyelete volt. A szervezet alapvetően a kormánynak alárendelve működött, bár mindig is igyekeztek bizonyos fokú függetlenségek biztosítani az intézmény számára. Hazánk egyébként úgymond úttörőnek számított a szakhatóság létrehozásával, amelynek az évek folyamám folyamatosan bővült a feladat- és jogköre. Az Európai Unió szintén kiemelt figyelmet fordított az energetikai hatóságok létrehozására és működtetésére, ami főként a piacnyitási törekvésekkel hozható összefüggésbe. Az EU folyamatosan erősíteni kívánta a nemzeti energiahivatalok szerepét, amely törekvés az Unió harmadik energiacsomagja elfogadását követően jelentős lökést kapott.
Habár a MEH mindenkori küldetésében politikától független szakhatóságként szerepelt, és függetlenségét több jogi eszközzel is igyekeztek biztosítani, a szakhatóságra rendszerint komoly politikai nyomás nehezedett, aminek betudhatóan eddig szinte egyetlen vezetője sem töltötte ki az előre meghatározott, egyébként a választási cikluson túlmutató mandátumát.
A hivatal tevékenységének bővülése tekintetében a villamos energia és a földgáz szektor felügyeletét követően már az elmúlt kormányzati ciklusban kezdett beszivárogni a távhő-szektor is, ami a kormányváltást követően már egyértelműen a hivatal feladatkörébe került, majd nemrég egyes, a vízközmű-szolgáltatással és a hulladékkezeléssel kapcsolatos hatósági feladatok is a MEH-nél landoltak.
Az új "szuperhivatallal" kapcsolatos társadalmi vitát január elején indította el a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, amely egyből élénk szakmai ellenállást váltott ki, mert az eredeti koncepció szerint a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal és az Országos Atomenergia Hivatal is beolvadt volna az egységes energetikai hatóságba. A hétvégén beterjesztett, és ma elfogadott törvény értelmében a szakmai aggályok meghallgatásra találtak, ugyanis a hatóságok vizionált összeolvadása végül nem valósult meg.
Az új hivatal fontosabb jellemzői
A MEH korábbi kormányhivatali státuszához képest a MEKH már önálló szabályozóhatósságként szerepel, amely már az Országgyűlésnek felel. A törvény igyekszik az új hivatal függetlenségét erősíteni azzal is, hogy kimondja, hogy a hivatal nem utasítható, számára feladatot csak törvény vagy a törvény alapján kiadott jogszabály írhat elő.
A hivatalt vezető elnök szerepe tovább erősödik az új struktúrában. Egyrészt az alelnököket már személyesen nevezheti ki, másrészről szintén személyesen - indoklás nélkül - vissza is hívhatja őket. Az elnök és elnökhelyettesek személyének kiválasztásával és mandátumával kapcsolatban fontos változás, hogy ezt követően már nem pályázati úton kerülnek kiválasztásra, illetve a törvény úgy fogalmaz, hogy kiválasztásukhoz nem kell pályázatot kiírni. A korábbi hat év helyett az elnököt a miniszterelnök hét évre nevezi ki, és mandátumát egy alkalommal meg lehet hosszabbítani. Megjegyezendő, hogy MEKH-et létrehozó törvény által a MEH jelenlegi vezető tisztségviselőinek munkaviszonya megszűnik, de vélhetően a jelenlegi vezetést nevezik majd ki az új hivatal élére is.
Az új hivatal és vezetőjének szerepét illetően alapvető fontosságú, hogy a korábbi határozathozatali jogkör többfontos területen is rendeletalkotási jogkörré erősödik, ami által a hatóság jogalkotóvá válik. Ez a jelenleg folyamatban lévő rezsi-csökkentéssel kapcsolatos aggodalmak esetében is kulcskérdés volt, mert míg a MEH határozatait a szolgáltatók megtámadhatták a bíróságokon, addig a MEKH rendeleteinél erre már nem lesz módjuk. A szolgáltatók egyetlen jogorvoslati lehetősége ezt követően az Alkotmánybíróság marad, de annak gyakorlata nem érinti az iparághoz köthető ügyeket, így az energiacégek már a korábbi, vitatott miniszteri rendeletek esetében sem éltek a jogorvoslat e lehetőségével.
Összességében az új jogosítványokkal gazdagodó, átalakuló energiahivatal megtartatja legfontosabb feladatköreit, így az engedélyezési, felügyeleti és árelőkészítő szerepét, ami mellé a rendszerhasználati és csatlakozási díjak meghatározás és alkalmazása tekintetében rendeleti szintű árszabályzást is gyakorolhat majd az áram- és gázpiacon. Egyértelműen meghatározásra kerül a hivatal távhő-, vízközmű- és hulladékkezelési szolgáltatások felügyeletével kapcsolatos feladat- és jogköre, azonban ez utóbbiak esetében az ármeghatározások továbbra is miniszteri jogkörben maradnak. Az új szervezet közelebb áll az EU által elvárt függetlenségi kritériumokhoz. A működés tekintetében tovább erősödik a hivatal egyszemélyi vezetése, vagyis a mindenkori elnök még nagyobb befolyást képes gyakorolni a hatóság működésére. Igaz, ezzel együtt személyes felelőssége is nő. Az új hivatal jogállását meghatározó legfontosabb törvények sarkalatosnak minősülnek, tehát a jövőben csak 2/3-os többség mellett lehet rajtuk változtatni.
Nem jött be az olajkartell terve, meg is látszik az árakon
Egyelőre nem teljesítették vállalásaikat a tagok.
Olcsóbban vennél fel hitelt, mint maga az állam? Itt a májusi nagy lakáshitel-táblázat!
Továbbra is elérhetők a piacon alig 6 százalékos kamatok.
Pánikba estek a befektetők: elmaradt kötvénykibocsátás és rekordmagas hozamok Magyarország szomszédjánál
A választási eredmények miatt egyre komolyabb pénzügyi problémák jönnek felszínre.
Most dőlt el, hogy a Fed idén még nagy bajt csinál
Lesznek még nagy mozgások a tőzsdéken.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Eszkaláció az atomhatalmak közt: szólnak a fegyverek Kasmírban, Pakisztán szerint 50 indiai katonát megöltek
Sorra jönnek a katonai jelentések.
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek - nemcsak családi célú, hanem adózási, befektetési és üzleti tranzak
Joe Biden energiatakarékossági rendeleteinek visszavonása az Egyesült Államokban
Trump és a Kongresszus visszavonná a Biden-korszak energiahatékonysági előírásait, ezzel új pályára állítva az amerikai energiapolitikát.
A leggyengébb láncszem - Az kell Trumpnak, amivel az USA visszafejlődne
Az Iphone több mint 750 közvetlen beszállító közreműködésével készül, összesen 15 országban. Vissza lehet csinálni, és mindent az Egyesült Államokba vinni, de nem éri meg:...
The post A
Pályázati reform 2025: egyedi döntések, egyedi pénzek
2025 tavaszán a magyar kormány gyökeresen átalakította a vissza nem térítendő beruházási támogatások rendszerét.
Ujjlenyomatos feloldás: biztos nagy ötlet?
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a telefonom, hogy visszataláljak majd a szállásra. Bár jó a közbiztonság Isztanbulban, elkezdtem go
Kína és a hidrogénipar fejlődése
Kína újabb energiapiaci áttörésre készül, de a hidrogén esetében egészen más stratégiát alkalmaz, mint korábban a napenergia terén.
Science Under Strain
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly from China. However, beginning around 2016, this long-standing flow of indiv
Az apakor mindig győz - Levél Warren Buffettől
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig nagyon jó volt benne, így a pénz csak járuléka...
The post Az apakor mindig győz - Levél Warren


- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Szó sincs arról, hogy véget ért a tankok aranykora: igazi szintugrás következik
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
Ingatlanpiaci elemző
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Kiadó modern irodaházak
Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.