A koronavírus harmadik hulláma átrendezte a fizetési szokásokat, az MNB adatai szerint a kártyás fizetési forgalom tovább nőtt, a kártyás készpénzfelvételek száma tovább csökkent, és a bezárt boltok statisztikából kiesett POS-termináljai ellenére is nagyot nőtt a fizikai és a virtuális kártyaterminálok száma.
A POS-terminál üzemeltetésének fellendüléséhez hozzájárult az is, hogy idén január elsejétől minden online pénztárgép mellett kötelező elektronikus fizetési lehetőséget biztosítani a vásárlóknak. A vállalkozások a kötelezettséget teljesíthetik bankkártyás fizetés biztosításával, vagy akár azonnali fizetések fogadásával is. Részben ennek tudható be, hogy egy év alatt 27,5 ezerrel bővült a fizikai kereskedelmi elfogadóhelyek száma és közel 31 ezerrel az ezeken a helyeken működő POS-terminálok száma. Ugyanakkor bőven akad még olyan vállalkozás, amely nem élt a lehetőséggel.
Június végén zárult a Pénzügyminisztérium POS terminál támogatási programja, aminek keretében több, mint 60 ezer kisvállalkozó kedvezményesen jutott hozzá üzletének bankkártya elfogadási képességéhez.
A Fizetési Pont ennek kétharmadát, 40 ezer darabot telepített.
„A Magyar Állam 2016 decemberében indította el a bankkártya elfogadó POS-terminál telepítésre vonatkozó támogatási programját, 2021. június 30-ig 80 ezer forintos vissza nem térítendő állami támogatást lehetett igényelni. Nagy sikere volt a programnak, több mint 60 ezer terminál telepítése történt meg ennek köszönhetően. Ugyanakkor azokat, akik elzárkóznak az elektronikus fizetési lehetőségtől, még az állami támogatás sem győzte meg, és továbbra is szükség lenne a kereskedők támogatására” – mondta a Portfolio-nak Dr. Feith Zoltán, a Fizetési Pont ügyvezetője.
Nem meglepő tehát, hogy a Mastercard 2019 őszén elindította a Doppio Infrastruktúra Fejlesztési Programot, kifejezetten kis- és középvállalkozások számára, mert az állami program ellenére - elsősorban a kkv-k körében - még lenne tere a bővülésnek.
„Vannak olyan szektorok, vállalkozások, ahol alacsony forgalom várható még akkor is, ha elérhető a kártyás fizetési opció. Számukra például a Fizetési Pont egy hónapos próbaidőt biztosít, ez alatt az idő alatt a vállalkozó dönthet úgy, hogy meggondolja magát, és minden jogkövetkezmény nélkül visszaadhatja a terminált. Az első hónapban épp ezért nem is számítunk fel díjakat” – mondta Feith Zoltán, hozzátéve, a kisebb vállalkozások jelentős hátrányt szenvednek, ha nem biztosítanak az ügyfeleiknek kártyás vásárlási lehetőséget, ugyanis azt egyre több vevő igényli, aki pedig nem reagál a vásárlói igényekre, az vásárlókat fog veszíteni. Kitért arra is, kutatások támasztják alá, hogy a kártyás vásárlások alkalmával az emberek általában többet költenek, hiszen amíg az ember inkább készpénzt használ, a napi vásárlásainak összegét az határozza meg, épp mennyi pénz van nála.
A szolgáltató próbál olyan feltételeket teremteni, amely a kkv-k számára is kedvező, például a standard, bárki számára elérhető szolgáltatásának elfogadói jutalékát 1% alá vitte, és most 100 ezer forint kedvezményt ad azoknak, akik a 2021. augusztus 31-ig meghirdetett kedvezményes időszakban új szerződést kötnek vele.
„A POS-terminál üzemeltetése úgy lett kitalálva, hogy képzettségtől, életkortól függetlenül bárki könnyedén üzembe tudja helyezni. Ezek automatizált, nagyon egyszerű folyamatok” – mondta Feith, hozzátéve, jó megoldás lehet a SoftPOS technológia is, amelynek lényege, hogy a kereskedő POS-terminál nélkül, csak egy Androidos okostelefonra telepített alkalmazással fogad el kártyás fizetést. Ezt a technológiát a szolgáltató vezette be először Magyarországon.
„Ez különösen előnyös lehet minden olyan vállalkozó számára, aki egyszemélyben nyújtja a szolgáltatást, és fogadja el a fizetést, mint például a taxisofőrök, fodrászok, magánpraxist folytató orvosok, gyógytornászok. Nagyon könnyű, és semmilyen kiegészítő eszközre nincs szükség, amit cipelni kellene,” – mondta az ügyvezető, aki szerint külső kényszer nélkül nem valósítható meg a készpénzmentes fizetés Magyarországon, mert mindig lesz olyan piaci szereplő, aki a készpénzes vásárlásra esküszik, ugyanakkor reményei szerint néhány éven belül a vállalkozások mintegy 90 százalékánál lehetővé válik majd a kártyás fizetés.
Hozzátette: a kisebb vállalkozások jelentős hátrányt szenvednek, ha nem biztosítanak az ügyfeleiknek kártyás vásárlási lehetőséget,
ugyanis azt egyre több vevő igényli, aki pedig nem reagál a vásárlói igényekre, az vásárlókat fog veszíteni. Kutatások szerint pedig a kártyás vásárlásoknál az emberek általában többet költenek, nő a kosárérték, így az üzlet bevétele és profitja is.
A cikk megjelenését a Fizetési Pont támogatta.
Kelet-Európa profitál leginkább az amerikai devizapiaci fordulatból
A forint is a nyertesek között van.
Megérkeztek az 1 millió forintos fizetések a fizikai dolgozóknak!
Ez pár éve még álom volt.
Borús előrejelzés érkezett, beszakadt a Hugo Boss árfolyama
Nehézségekkel küzd a német divatmárka.
A határtól több száz kilométerre vált nappallá az éjszaka Oroszországban - Ismét lecsaptak Magyar Madarai
Két megyében is érkeztek hírek robbanásokról.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


