A 2020. eleji korlátozások első sokkja után a cégek gyors megoldást kerestek a veszélyhelyzet jelentette lezárásokra, amely egyfajta kényszer-digitalizációt hozott, ugyanakkor a vállalkozások többségének munkaszervezési problémáira csak részben sikerült tartós megoldást találniuk.
Mára kijelenthető, hogy az elmúlt egy évben nem történt érdemi előrelépés a kis-és középvállalkozások digitalizációja terén.
A kkv-k digitális versenyképességével foglalkozó Digiméter indexe – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is 40-es értéket mutatott a 100-as skálán.
A stagnáló eredmény meglepte a kutatás készítőit is, akik arra számítottak, hogy ha kis mértékben is, de évről-évre érzékelhető lesz a hazai cégek fejlődése a vizsgált területeken. A fejlődés elmaradása valószínűsíthetően annak tudható be, hogy a 2020-as kényszer-digitalizáció után sok megoldás nem vált be, vagy a járvány csillapodásával egyszerűen visszatértek a jól megszokott régi folyamatokhoz.
Digitalizáció - Egy ponton túl elkerülhetetlen
A rakodástechnikai berendezések telepítésével és karbantartásával foglalkozó EFA Global Docking Kft-nél (EGD) arról tájékoztatták a Portfolio-t, hogy a gazdasági körülmények változása, az energiaárak emelkedése felkeltette a digitális technológiák iránti igény az ipari és logisztikai szektorokban, valamint az építőipar területén. A fejlesztések üteme a nagyvállalatok esetén egyértelműen látható, azonban kkv szinten is fontos a legújabb technológia alkalmazása a hatékonyság és versenyképesség növelése érdekében.
A digitalizáció alapvető érdeke a KKV szektornak, az építőiparban olyan digitális folyamatok bevezetése kezdődött el, amelyek idővel kiszorítják a piacról azokat a szereplőket, akik nem tudnak lépést tartani
- mondták.
Az építőipari generálkivitelezők például megkezdték az intelligens szállítólevél használatának bevezetését, amely kifejezetten a digitális vállalatirányitási rendszerhez tartozó alaptétel. A másik meghatározó folyamat, hogy elérkeztünk a digitális technológiák alkalmazásának arra az állomására, mikor a kivitelezési munkák után a megrendelő üzleti kapcsolatban szeretne maradni a berendezés gyártójával a prediktív karbantartási folyamat iránti igénye miatt.

"A berendezések üzemszünetmentes működése már elérhető technológia. Rakodástechnikai berendezéseink olyan IoT gyári modullal szerelhetők fel, mely lehetővé teszi a hálózatba kapcsolt berendezés távoli elérését. A használati intenzitás és a kopó alkatrészek ellenőrzése helytől függetlenül valósítható meg. Megrendelőink egyre inkább elvárják a gyors és megbízható szolgáltatáson túl a közel 100 %-os üzemhányadot biztosító karbantartást, hogy elkerüljék a termeléskiesésből adódó költségeket. Ezek figyelembevételével hajlandók átgondolni fejlesztéseiket – akár már a tervezési szakaszban is” – mondták.
Az online, felhőalapú vállalatirányítási rendszert fejlesztő CO3 Kft-nél úgy látják, hogy 3 fő faktor - a tevékenységi kör, a dolgozói létszám és az éves árbevétel nagysága - határozza meg, hogy egy vállalat igényel-e ERP rendszert.
„Egy adott méret felett az alapítók, cégvezetők már nem feltétlenül látják át kockás papírról és Excel táblákból a cég teljes működését. Érzékekre, érzetekre alapozva vezetni pedig bár lehet, de a mai kihívásokkal teli piacon csak nagyon ritkán vezethet sikerhez. A vezetői döntések meghozatalát nagyban segíti, ha a folyamatok digitalizáltak, mérhetők és a mérésekből következtetéseket lehet levonni. A partner cégek pedig sokszor már el is várják, hogy digitálisan kommunikáljanak velük” – mondták a Portfolio kérdésére a cégnél.
A legfőbb érv a cégek részéről a digitalizáció mellett azonban a folyamatok nyomon követhetősége, standardizálása, úgynevezett jó gyakorlatok – „best practice-ek” – alkalmazása, amelyek azt eredményezik, hogy a digitalizált vállalat folyamatosan kezdi felismerni, hogy versenyképesebbé vált a piacon, a versenytársaknál hatékonyabban, eredményesebben tud működni.
Az EFA cégcsoport több ok miatt döntött a digitális transzformáció mellett. A cégcsoporton belül az EFA GLOBAL DOCKING Kft. a rakodástechnikai berendezések széles spektrumát kínálja, megrendelés esetén a cégcsoport akár a tervezéstől a kivitelezésig teljesíti a teljes projektet. A telepítési munkák után a tervszerű karbantartási és szerviz feladatok a cégcsoport szolgáltatási körébe tartoznak. Mindegyik terület egyedi, partnerre szabott folyamatokat igényel, ehhez elengedhetetlen a digitális háttér. A cégcsoport a CO3 Kft. megoldása mellett döntött.
Egyértelművé vált, hogy szükséges a különálló saját fejlesztésű célszoftverek útján és az Excel táblázatokban rögzített, kezelt adatok konzisztens rendszerbe helyezése. Az elkülönült megoldások helyett ma már elérhetők a valós idejű, megbízható és teljes üzleti működést lefedő áttekintő adatok. Cégcsoport szinten a méretnagyságból adódó működési folyamatok megfelelnek a legújabb piaci elvárásoknak, megvalósul a nagyvállalati digitális térbe való csatlakozás a beruházások során.
Az, hogy mivel jár és mennyi ideig tart egy ilyen rendszer bevezetése, az a megrendelő cégen és elvárásainak kidolgozottságán múlik, fontos időtényező a rendszer bevezetése előtti munkafolyamat-áttekintés és annak lehetőség szerinti optimalizálása.
Egy több tíz vagy több száz fős cég életében mindig akad olyan igény, melynek testreszabása plusz időt vesz igénybe, de általánosságban azt lehet mondani, hogy egy középvállalkozás átlagosan 3-6 hónap bevezetési idővel számolhat.
Természetesen ez az idő nagyban múlik azon is, hogy a cégen belül hány kollégát tudnak allokálni a bevezetési munkálatok támogatására, a későbbi betanulásra. Fontos előre kalkulálni azzal, hogy ezek a kollégák a bevezetés ideje alatt nagyobb terhelést kapnak, vagy éppen egy-egy időszakra ki kell őket emelni a napi munkavégzésből” – figyelmeztetnek a CO3 Kft-nél.
Azt, hogy milyen szintű befektetéssel kell számolnia egy kis- vagy közepes vállalatnak az ERP bevezetése kapcsán, szintén a vállalkozás igényein múlik. A felmérési szakaszban kiderül, hogy pontosan mire van szüksége az ügyfélnek, ezt követi az ajánlatadás mely tartalmazza a havi licensz díjakat és a megismert egyedi igények fejlesztési díjait.
A cikk megjelenését az EFA Global Docking Kft. támogatta.
Bejelentették a NATO–Oroszország Tanács megszűnését – Medvegyev kapva kapott az alkalmon
Menetrend szerint érkezett a volt orosz elnök fenyegetése.
Fokozódik a rejtély a pórul járt Sea Baby körül: az ukrán titkosszolgálat tagadja a NATO-tagország állítását
Románia szerint felrobbantottak egy ukrán gyártmányú tengeri drónt.
Vége egy korszaknak: új tulajdonoshoz kerül ez a boltlánc Magyarországon is
Hamarosan indul az üzletek átépítése.
Nagy döntésre készül Trump - Titokban már most vizsgálják, mit okozhat ezzel az amerikai elnök
A Wall Street egyes szereplői már most aggódnak.
Pikáns fordulatot vett a versenyfutás: felnőttfilmes milliárdos vetett szemet az orosz olajgigászra
Egyre többen pályáznak a Lukoil külföldi eszközeire.
Moszkva-szimpatizáns képviselőt küldött volna Kijevbe az Európai Parlament, Ukrajna azonnal lépett
A német AfD tagja többször is járt Oroszországban az elmúlt években.
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


