Üzlet

Innen fordulhatnak - Technikai elemzés

Bár az indexre tekintve továbbra sem látszik fordulat, egyedi részvényekben a több napja tartó esést követően jöhet egy-egy felpattanás. Mai elemzésünkben a Deutsche Telekom, a Heidelbergcement és az RWE árfolyamát vesszük részletesebb vizsgálat alá, ezek a részvények mutatnak halvány reménysugarat az emelkedésben bízóknak.

Kidolgozták a rövidített Nabucco-tervet

A Nabucco konzorcium (NIC) benyújtotta a "Nabucco West" gázvezeték megépítésre vonatkozó ajánlatát a Shah Deniz II konzorciumnak. A gázvezeték a bolgár-török határtól a Bécs melletti Baumgartenbe és azon túl szállítana gázt a Kaszpi-térségből - olvasható a NIC közleményében.

Nem fest jól a Magyar Telekom

Az elmúlt hetek esését követően a Magyar Telekom részvényárfolyama korábban soha nem látott mélypontra zuhant, így a vállalat részvényei osztalékalapon egyre vonzóbb befektetésnek tűnnek. Az összképhez azonban hozzátartozik, hogy a vállalat működési környezete és kilátásai részben makrogazdasági folyamatoknak, részben kormányzati beavatkozásoknak köszönhetően jelentősen romlottak, ez alapján pedig az osztalék jelenlegi szintjének fenntarthatósága is megkérdőjelezhető.

Lefordultak az amerikai tőzsdék

A vártnál jobb ipari termelési adatok átmenetileg feledtetni tudják ma a piacokkal a görög problémákat, ennek köszönhetően pedig emelkedésekkel kezdték a mai kereskedést az irányadó amerikai indexek. A nap vége felé haladva azonban elfogyott a lendület, mínuszba csúsztak az indexek.

Saját részvényeket vett a Plotinus

A Plotinus Vagyonkezelő Nyrt. 2012.05.16-án a Budapesti Értéktőzsdén keresztül 8115 db saját részvényt vásárolt 1900 Ft/db átlagáron, az Equilor Zrt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével.

A piac felét vette ma a PannErgy

2012. május 16-án a BÉT-en a PannErgy Nyrt 20 770 darab saját részvényt vásárolt 603,88 Ft/db átlagáron. A tranzakciót követően a PannErgy Nyrt 3 253 429 db saját részvénnyel rendelkezik, ami a kibocsátott teljes részvénymennyiség 15,45%-a.

Nagyot csattant az ostor a magyar piacon

Reggel még a görög feszültségek nyomasztották a piacokat, aztán szépen oldódott a hangulat, jó makroadat érkezett Amerikából, és délután már pluszba lendült Európa. Ezt követően azonban az EKB felől ismét negatív hír érkezett, a magyar piac azonban erre már nem reagálhatott. Mi így is mélyen alulteljesítettünk, a BUX 2%-kal esett.

Gigakötés miatt emelkedik a Danubius

Jelentős, 123 millió forintos forgalom mellett 3,1%-os pluszba ugrott délután a Danubius árfolyama. A mozgást egyetlen nagy, 120 millió forintos kötés magyarázza.

A Telenor veszítette el a legtöbb ügyfelet áprilisban

Tovább csökkent a hazai mobil-előfizetők száma áprilisban, a három hazai mobilszolgáltatónak közel 40 ezerrel csökkent az előfizetői tábora a hónap során. Míg a T-Mobile idén hónapról-hónapra részesedést szerez, a Telenor piaci részesedése csökken, a Vodafone részaránya stagnál.

USA: óvatos optimizmus a nyitás előtt

Emelkedéssel nyithatnak ma az amerikai tőzsdék, a határidős indexek jelen állása alapján legalábbis erre lehet következtetni. A délután folyamán az ingatlanpiacról érkeztek friss adatok, melyek összességében vegyes képet mutattak, ez azonban igazán nem kedvetlenítette el a befektetőket.

Áldás vagy átok a "dugódíj"?

Gyakorlatilag csak a megvalósítás időpontja, a beszedés módszere és a területi hatálya maradt nyitott kérdés a budapesti "dugódíjjal" kapcsolatban, a bevezetéséről már megszületett a döntés. A - fővárosi, vagy központi - költségvetés számára jelentős bevételt generáló intézkedés komoly forgalomszabályozási eszköz is, így kellő körültekintés és tervezés szükséges a végleges változat megszületése előtt. Kinek lehet hasznos és kinek csak teher a "dugódíj"?

Elemzői vélemények az Egis gyorsjelentésről

Az elemzők többsége pozitívan értékeli az Egis tegnap, piaczárás után közzétett negyedéves gyorsjelentését, közülük a Concorde 21 000 forintos év végi célárat és felülsúlyozásos intézményi ajánlást fogalmaz meg a részvényekre vonatkozóan. Ez utóbbi alapján a papírokban csaknem 50%-os felértékelődési potenciál rejlik.

Forró forint piac - Technikai elemzés

Jelentőset gyengült a vezető devizákkal szemben a forint, nem várt szintekre emelkedve. Mikor állhat meg a forint a lejtőn és meddig juthat? A forint alakulását technikai szempontok szerint elemezzük.

Tovább ütik a részvényeket

A görögök miatti piaci feszültség hatására mínuszban tartózkodnak az európai részvényindexek, a magyar piac pedig még ehhez képest is alulteljesítő. A BUX eddig 2,1%-kal esett, ütik az OTP-t, de megtalálták reggel óta a MOL-t is.

Betelt a pohár - Részvényesi lázadás söpört végig a fél világon

Európában és Amerikában is a részvényesek növekvő elégedetlenségétől voltak hangosak az elmúlt hetek, az egyik leginkább támadott ágazat kétségkívül a pénzügyi szektor, ahol arra is volt példa, hogy a vezérigazgató az erősödő nyomás hatására bejelentette lemondását. Az alábbiakban részvényesi aktivitást, mint jelenséget vettük szemügyre, külön bemutatva a közelmúlt leghíresebb példáit, valamint a részvényesi aktivitás növekedésének a vállalatértékre gyakorolt hatását.

Mit vár az Egis 2012-re?

Továbbra is igen kedvezőtlen a hazai gyógyszerpiac helyzete - ismertette a társaság tegnapi gyorsjelentést követő tájékoztatóján az Egis gazdasági igazgatója, Poroszlai Csaba. A második pénzügyi negyedévben mindezek hatására 1 termék forgalmazását szüntette be a vállalat.

Hatalmasat zuhant a burgonya ára

Márciusban az agrártermékek termelőiár-szintje 4,1%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül a növényi termékek ára 11,7%-kal mérséklődött, míg az élő állatoké és az állati termékeké 14,7%-kal nőtt. Az első negyedévben a mezőgazdasági termelői árak 2,3%-kal csökkentek, míg a mezőgazdasági termékek ráfordítási árszintje 5,4%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit.

E.ON: csak piaci áron vásárolnánk földgázt Azerbajdzsánból

A nyugati energiatársaságok rugalmas szerződéseket várnak az Európában a várakozások szerint az évtized második felében megjelenő azeri földgázszállításokkal összefüggésben, idézi a Reuters a német E.ON Ruhrgas vezérigazgatóját, Klau Schäfert. A cégvezető hozzátette, hogy szívesen látna egy olasz energiavállalatot is a Transz-Adria gázvezetékprojektet (TAP) fejlesztő társaságban.

Esik az OTP

Továbbra is a görög kormányalakítási kudarc és az ezt követő politikai bizonytalanságok dominálják az európai részvénypiaci mozgásokat. A főbb indexek esnek, ennek megfelelően a BUX is 1,4%-os mínuszban tartózkodik. Az esést az OTP vezeti, mely 3,1%-os csökkenést mutat.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kilőtte Irán a Fatah-1-es rakétát  – Ez lehet a legsúlyosabb csapás Izrael ellen?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.