Hatalmas jutalom ütötte a Google vezérének markát
Eric Schmidt, a Google elnöke 2011-ben 101 millió dollárt (jelenlegi árfolyamon számolva 22 milliárd forintot) kapott, részvényopciók és jutalom formájában - derül ki a Bloomberg szombati cikkéből.
Eric Schmidt, a Google elnöke 2011-ben 101 millió dollárt (jelenlegi árfolyamon számolva 22 milliárd forintot) kapott, részvényopciók és jutalom formájában - derül ki a Bloomberg szombati cikkéből.
Az energiapiacok megnyitásából a lakossági fogyasztók eddig nem sokat érzékelhettek, legalábbis az energiakereskedők eddig nem igazán tudtak versenyképes termékeket kínálni a jogszabályok által igencsak körbebástyázott lakossági energiaszolgáltatásban. Az elmúlt hetekben egy telekommunikációs cég tette országosan elérhetővé kedvezményes energiaszolgáltatását ügyfelei részére, így a lakossági fogyasztók részére is megvalósult a szolgáltatóváltás gyakorlati lehetősége. Miért olyan nehéz ma versenyezni a lakossági fogyasztókért? Követik-e más társaságok a Magyar Telekom példáját?
Az iráni feszültségek enyhülnek, így csökken az olajár és bizony lefele tartanak a finomított termékárak is. A benzin esetében ezúttal nagyobb a visszaesés (ez talán nem is csoda az utóbbi időszak nagy felívelése után), így akár 4-5 forintos literenkénti árcsökkentésre is sor kerülhet majd a hazai kutakon. A gázolajnál ennél szerényebb, 2 forintos árcsökkenés következhet.
2012. április 20-án az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével a PannErgy 3000 darab saját részvényt vásárolt 629.12 Ft/db átlagáron - jelentette a társaság a BÉT honlapján.
Újabb pofon a finn mobiltelefon-gyártó cégnek. Szabadalmi pert vesztett a Nokia.
Sikertelen volt az Est Media részvények pénteki tőzsdei aukciója - közölte a az aukció lebonyolítója, az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-vel.
Pozitív hangulatban telt a mai nap az európai részvénypiacokon, ebből azonban a BUX index nem tudott meríteni. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a Magyar Telekom nagyot esett, a papírokat az ág is húzta: lapértesülések a telefonálást és az internetezést megadóztató kormányzati tervekről írt, miközben a negyedik állami mobilszolgáltató alapításáról tartottak ma sajtótájékoztatót. Egyedül a MOL emelkedett a felfele kanyarodó olajárnak hála, de nap végére az E-Start is felhúzták. A forgalom botrányosan alacsony, mindössze négymilliárd forintos volt.
Jogi eljárások indulhatnak a BP orosz vegyesvállalatával szemben, mert a társaság vezetékhálózatán túl sok szivárgás történt az elmúlt évben. A bejelentés egy évvel azt követően történt, hogy a TNK-BP orosz részvényesei megtorpedózták a brit BP és az orosz állami Rosneft stratégiai együttműködési megállapodását - számol be a Financial Times.
Elvetette csütörtökön egy jelentésben az Európai Parlament az Európai Bizottságnak azt a tervét, hogy az unióban idővel jelentősen megemeljék a dízel-üzemanyagok adóját - jelentette az MTI.
Az amerikai határidős piac emelkedésnek indult, ami azt jelzi, hogy az S&P 500 két nap esés után felfelé veheti az irányt a mai nyitásban. A jó hangulatot többek közt a gyorsjelentések táplálják, ennek ellenére a befektetők kiváró üzemmódba kapcsolhatnak a Világbank/IMF ma kezdődő, és vasárnapig tartó washingtoni tavaszi ülése előtt.
Az euró/svájci frank keresztben az árfolyamküszöb tavaly szeptemberi bevezetése sok ember életét könnyítette meg, azonban ebből nem csak a magyar devizahitellel rendelkezők profitálhatnak. Tekintse meg cikkünket, hogy megismerje a lehetőségeit!
Az Állami Nyomda részvényesei a mai közgyűlésen megszavazták a 43 Ft-os osztalékjavaslatot, és elfogadták a 2011-es üzleti beszámolót, illetve ismét felhatalmazták az Igazgatóságot 20%-ig saját részvények vételére.
Az elemzői várakozásokkal szinte teljesen egybevágó eredményekről számolt be a McDonald's az első negyedévre mai gyorsjelentésében. A vállalat bevételei 6,5 milliárd dollárra rúgtak, egy részvényre jutó eredménye pedig 1,23 dollár tett ki, ami centre megfelelt az elemzői konszenzusnak. A McDonald's részvényei 2%-os pluszban járnak a nyitás előtti kereskedésben.
A gyorsjelentés főbb pontjai:
Az elemzői várakozásoknál egy centtel magasabb első negyedéves eredményről számolt be a General Electric és a bevételek szintjén is felülteljesítette a társaság a prognózisokat: a várt 34,7 milliárd dollárral szemben 35,2 milliárdos bevétele volt a vállalatnak.
A gyorsjelentés főbb pontjai:
Hamarosan megkezdi működését az állami mobilszolgáltató, a T-Mobile, a Telenor és a Vodafone mellett nemsokára egy negyedik mobilszolgáltatót is választhatnak az ügyfelek. Nevet azonban eddig még nem sikerült adni a társaságnak. Olvasóinktól azt kérdezzük, milyen nevet adnának az új szolgáltatónak?
Az idei évre jelentősen csökkent a regisztrációs adó mértéke, de ez nem jelenti azt, hogy más teherrel - pl. vagyonszerzési illeték - ne növekedne az új, vagy használta autót vásárlók terhe. A legújabb rendelettervezet szerint az új, illetve már használatban levő autók műszaki vizsgáztatásának költségét kívánja emelni a kabinet.
Paradox módon az európai irányadó részvényindexek nem reagáltak pozitívan a várnál jobb Ifo hangulati indexre, sőt a benchmarkok röviddel az adat közzétételét követően fordultak lefelé. A romló nemzetközi hangulat közepette a BUX is lefelé indult el, de az elmozdulás értéke csak néhány tizedszázalékos. A blue chipek közül csak a Richter próbálkozik enyhe emelkedéssel, az OTP és a MOL mérsékelt csökkenést mutat, míg a Magyar Telekom közel 1,5%-ot esett, amiben szerepet játszhat, hogy ma tartott sajtótájékoztatót a hamarosan piacra lépő állami mobilszolgáltató, valamint a kilátásába helyezett internet- és telefon-adó sem tett jót a hangulatnak.
Közeleg a május, amiről sok befektetőnek a "sell in may and go away" mondás juthat egyből eszébe, ami annyit tesz, hogy add el részvényeidet májusban a nyári uborkaszezon előtt, majd vásárold vissza őket október vége felé. A múltbeli tapasztalatok alapján ez az egyik legerősebb naptárhatás, azonban vizsgálódásaink alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a piaci szereplőknek most mégsem feltétlen érdemes elhagyni a tőzsdéket, a bika piacok alatt ugyanis az amerikai részvénypiac a múltban a május-október közti időszakban is szép eredményeket tudott felmutatni.
Közel 16%-kal ugrottak meg a tegnapi kereskedésben a US Airways részvényei, miután ismét erőre kaptak a fúziós spekulációk a vállalattal kapcsolatban. A Reuters értesülései szerint a csődvédelem alatt álló American Airlines legalább két szakszervezete támogatná a két cég egyesülését.
Az MKB Nyugdíjpénztár igazgatósága és ellenőrző bizottsága a magánág megtartását fogja javasolni tagjainak a pénztár május 23-i közgyűlésén - áll a pénztár sajtóközleményében.
A dollár trendszerű erősödésének vége, év eleje óta a világ egyik leggyengébben teljesítő fizetőeszköze...
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Miért bukik el a legtöbb felújítási pályázat? - 3 gyakori ok Az utóbbi...
A GINOP Plusz-1.2.4-25 pályázati felhívás, amely a leghátrányosabb helyzetű régiókban és a Szabad Vállalkozási...
A pénzügyi tudatosság nem áll meg a befektetéseknél - az öröklés kérdésköre legalább ennyire fontos. Különösen...
A június 28-án lezajlott rendezvény kapcsán már számos jogi kérdés felmerült, így - többek között - az arcfelismerő...
Néha 5-6 éves megtérülési időről is lehet hallani az akkumulátoros energiatárolók piacán, a következő 5 évben...
Ennyire erős a verseny?
Friss adatok érkeztek.
Sötét felhők a költségvetés felett.