Üzlet

Humet határozati javaslatok

Április 30-án, 10 órától tartja éves rendes közgyűlését a Humet, a helyszín: 3932 Erdőbénye, Mátyás király u. 49. A társaság emellett közzétette az egyes napirendi pontokhoz tartozó határozati javaslatokat is.

Júniusig nem várható új RFV projekt, utána viszont felpörögnek az események

Elsősorban a belső szervezetfejlesztésre összpontosít jelenleg az RFV, és bár folyik az előkészítése műszaki részről olyan projekteknek, amikbe még az idén belekezdhet a cég, júniusig új projekt bejelentése nagy valószínűség szerint nem várható - mondta el kérdésünkre Soós Csaba, a társaság igazgatóságának elnöke. A jövőben a szervezeti átalakításoknak köszönhetően a tranzakciószám felpörgésére számíthatunk, a társaság első emberének elmondása szerint hozzávetőlegesen 5-15 millió eurós ügyletekre kívánnak fókuszálni.

Bár az éves jelentés szerint a menedzsment szeptemberben megfogalmazott prognózisait nem sikerült hoznia az RFV-nek, a 2009-es eredményszámok így is a növekedés lendületének visszatérésére engednek következtetni a társaságnál.

Határozati javaslatok a KEG közgyűlésre

A KEG bejelentette, hogy a 2010. április 26-án tartandó rendkívüli közgyűlésén milyen határozati javaslatok kerülnek majd asztalra.

Semmi sem zavarta meg a befektetőket - Újabb csúcson az amerikai indexek

Hiába minősítette le pénteken a görögöket a Fitch, ez ahogy idehaza, úgy a tengerentúlon sem okozott zavart a részvénypiacokon, a tőzsdék folytatták az emelkedést. A Dow Jones index a zárás előtti percekben a technikailag és lélektanilag is fontos 11,000 pontos szint felett is járt, a kereskedést pedig picivel ezalatt fejezte be, 0.6%-os pluszban.

A hangulat ma reggel is inkább pozitív, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy az eurozóna 45 milliárd eurós mentőcsomagot szavazott meg Görögországnak. Az amerikai határidők enyhén pluszosak, és Ázsiában is nagyrészt pozitív irányú elmozdulásokat láthatunk.

Merre megy ma a forint és a BUX?

Merre megy ma a BUX index? Mi lesz a forinttal? A piacnyitást megelőzően összegyűjtjük, hogy pénzügyekben jártas olvasóink hány százaléka fogad arra, hogy a mai kereskedés során a BUX index emelkedni, stagnálni, vagy éppen csökkenni, a forint az euróval szemben erősödni, stagnálni, vagy gyengülni fog. Szavazatot leadni legkésőbb 8:59-ig lehet.

Folytatódik a robbanásszerű növekedés a kínai autópiacon

Márciusban tovább folytatódott a robbanásszerű növekedés a kínai autópiacon, az elmúlt hónapban ugyanis 63%-kal értékesítettek több újautót Kínában, mint az előző év azonos időszakában. Az előrejelzések szerint a teljes évben meghaladhatja a 17 millió darabot az eladott gépjárművek száma, amellyel Kína megtarthatja tavaly megszerzett globális vezető pozícióját.

Hatalmas összeggel állt egy szénerőmű megépítése mögé a Világbank

Óriási kölcsönnel támogatja a Világbank Dél-Afrika energetikai infrastruktúrájának fejlesztését. Az összesen 3.75 milliárd dollárnyi hitel főként egy hatalmas széntüzelésű erőmű befejezését teszi majd lehetővé, valamint forráshoz juttat egy-egy nagyobb szél- és napenergia projektet is. Közel félmilliárd dollárt energiahatékonyságot növelő tevékenységekre költenek majd.

Komoly felvásárlásra készül a vegyipari óriás

A világ egyik legnagyobb vegyipari vállalata, a BASF felvásárlási ajánlatot készül tenni szektortársára, a német Cognis-ra - írja a Bloomberg meg nem nevezett forrásokra hivatkozva.

Mi lesz a benzinárral?

Stagnált a héten az üzemanyagok jegyzésára, ezért jövő szerdán valószínűleg a MOL sem változtat a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárán. Az utóbbi esetében azért nem zárható ki teljesen egy kicsi emelés.

Új csúcsra kapaszkodott a Dow: megvolt a 11000 pont

Mérsékelt emelkedést mutattak a mai kereskedésben az amerikai részvényindexek, úgy tűnik, hogy az újabb görög hírek sem kedvetlenítették el a befektetőket. A Dow 11,000 pont fölé emelkedett ma, ahol 2008. szeptembere óta nem járt az index.

Felvásárlási pletykák fűtik a Palm árfolyamát

Szárnyalásba kezdtek ma a Palm részvényei, miután felvásárlási pletykák láttak napvilágot az okostelefonokat gyártó céggel kapcsolatban, a híresztelések szerint ugyanis a Lenovo ajánlatot tehet a társaságra.

H1N1 - Az adófizetők isszák meg a levét

Anglia igencsak eltúlozta az új influenza hatásait, így a brit kormány által rendelt, mintegy 30 millió darab influenza elleni vakcina várhatóan nem kerül majd felhasználásra. Ez durván 150 millió fontnyi (453 mrd Ft) kidobott pénzt jelent az adófizetők szemszögéből nézve - olvasható a Times internetes oldalán.

Nagyot emelkedett a tőzsde a választások előtt

A tegnapi megingás után ma már ismét az eladók uralták a kereskedést egész Európában, a régió pedig ahogy az esésben, úgy ma a visszapattanásban is élen járt. A görög probléma persze továbbra sincs megoldva, ez azonban most már nem zavart senkit, a Fitch ma délutáni lépése, mellyel 2 fokozattal leminősítette Görögországot, szintén nem sok vizet zavart. A tegnap csúnyán alulteljesítő BUX ma a legnagyobb lendülettel emelkedő index volt, a kereskedést 2.7%-os pluszban fejezte be. Ezzel a tegnapi veszteséget nagyrészt sikerült ledolgozni.

Amerika: nyoma sincs már a pesszimizmusnak

Folytatódhat a tegnap megkezdett emelkedés a tengerentúlon, a határidős indexek legalábbis erre engednek következtetni, a Dow futures 30 pontos pluszban van. Ma nem lesznek makroadatok, meg péntek is van, így visszafogott kereskedésre lehet számítani.

Feltámadtak a kispapírok - itt a rally vége?

Az elmúlt napokban a kispapírok feltámadását tapasztalhattuk a hazai tőzsdén, ami intő jel lehet a részvénypiacok jövőbeli teljesítményére nézve. Egyes vélemények szerint ugyanis amikor a kisrészvények száguldásba kezdenek, az jelentheti a rally végét és nagy az esély arra, hogy korrekció indul meg, vagy esetleg újabb medve piac kezdődik.

Felfelé korrigál a régió is - Elől a BUX

Bár a Görögországgal kapcsolatos probléma továbbra sem oldódott meg, a tegnapi hangulatromlás már múlófélben van. Úgy tűnik ez is csak egy olyan korrekció volt, amit meg kellett venni. Európához hasonlóan a régióban is felfelé tartanak a tőzsdék, elől pedig nem meglepő módon a tegnap csúnyán alulteljesítő magyar piac halad. A BUX 1.5%-kal került feljebb, az átlagostól elmaradó, 7 milliárd forintos forgalom mellett.

Elcsendesült a vihar? - az európai részvényindexek emelkedni tudtak

A tegnapi nap vihara elvonulni látszik: a nyugat-európai részvényindexek pluszban tartózkodnak, még a tegnapi nap negatív főszereplője, a görög is. Az euró kis mértékben, de erősödik a dollárral szemben. Fontosabb makrogazdasági hír nem várható Európából.

Jól ment a szekér tavaly a Bookline-nál

A kedvezőtlen gazdasági környezet ellenére történetének legeredményesebb évét zárta 2009-ben a Bookline, az eddigi veszteséges éveket követően tavaly 6.2 millió forintos adózott eredményt ért el. Az EBITDA 116,6 millió forintot tett ki, ami közel 302 millió forintos javulást jelent a 2008-as évhez képest - hangzott el a cég mai évértékelő beszédén.

30 százalék alatt a Phylaxia a KEG-ben

A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. bejelentette, hogy a PHYLAXIA a tulajdonában lévő KEG törzsrészvényekből történt értékesítések után a 2010. április 7-i eladással a tőzsdenap végén részvényeinek darabszáma 898,861 darabra, részesedésének mértéke pedig 30% alá, pontosan 29.06%-ra csökkent.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.