Üzlet

Deloitte: a helyes szempontokhoz kötött motiváció

A jó szervezeti ösztönző rendszerek fő ismérve, hogy a vállalat fejlődését meghatározó célrendszerben kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a vállalatérték növekedésének. Ehhez mindenekelőtt meg kell találni azokat a kritikus sikertényezőket, amelyek alapján a leghatékonyabban vizsgálható a tulajdonos elvárásainak teljesülése, és természetesen célszerű a vezetői teljesítmények ösztönzését is ugyanezekhez a tényezőkhöz kötni - hangsúlyozta a Deloitte Pénzügyi Tanácsadás üzletágának szakértője.

Jól elmenekültek a vevők

A reggeli mínuszos nyitás óta a negatív tartományban oldalaz a BUX, a hazai benchmark 1%-kal múlja alul pénteki zárószintjét az elmúlt hónapok átlagától jelentősen elmaradó, 5,7 milliárd forintos forgalom mellett. Amerika ma nem szolgál iránymutatással, így a nap további részében is alacsony érdeklődés jellemezheti a kereskedést. A régióban felemás elmozdulásnak lehetünk szemtanúi, a lengyel WIG 20 0.3, a cseh PX 0.5%-ot veszített értékéből, míg az orosz RTS 1.4%-kal került feljebb.

AAA Auto: mit mond a menedzsment az eredményekre

Múlt héten publikálta második negyedéves gyorsjelentését az AAA Auto, melyben az elemzői várakozásoknál minden szinten kedvezőbb számokat tett közzé. A társaság ma tartotta elemzői sajtótájékoztatóját, melyen érdemi új információ nem hangzott el, javarészt a már ismert tények kerültek megismétlésre.

600 ingyenes percet ajándékoz a Pannon új ügyfeleinek

600 ingyenes perccel ajándékozza meg a Pannon azon ügyfeleit, akik szeptember 2. és október 1. között új Praktikum kártyás előfizetést vásárolnak. Az ingyenes percek fél évig használhatóak fel, havi 100 perces lebontásban a Pannon hálózatán belül, hétköznapokon este 9 és reggel 6 óra között, illetve hétvégén és munkaszüneti napokon.

MOL: 2,800 kunás az ajánlati ár (3. - Drága vagy sem?)

2,800 kunán tesz nyilvános vételi ajánlatot a MOL az INA részvényeire. Az ajánlatot a horvát pénzügyi felügyelete, a Hanfa engedélyezte. A MOL és az INA részvényei is felfüggesztésre kerültek.

Ingatlan biznisz a régióban - Mikor kell venni?

Az amerikai ingatlanpiacról kiindult "válságot" a gazdaság egésze megsínylette, a lejtmenet szektorokon átívelő hatásaival szembesülhettek a befektetők. Bár a kelet-közép európai régióban működő ingatlan fejlesztők és hasznosítók a problémák gócpontjától távol maradtak, a szektorhangulaton és a finanszírozási oldalról érkező nehézségeken keresztül jelentősen megérezték a problémák szelét.

MI A HELYZET AZ INGATLANPIACON? - A Portfolio.hu Klubban ME ESTE megtudhatod!

Felfüggesztették a MOL-t (3.)

Felfüggesztésre kerültek a MOL részvényei perecekkel ezelőtt a Budapesti Értéktőzsdén, a társasággal kapcsolatban egyelőre hír nem látott napvilágot. Az árfolyam 1%-os mínuszban tartózkodott a felfüggesztést megelőzően.

Európa: ma sem tolonganak a részvényekért

Európa sem tudta függetleníteni magát a kedvezőtlen nemzetközi hangulattól, a vezető részvényindexek kivétel nélkül mínuszban tartózkodnak. A német DAX és az angol FTSE 0.8, a francia CAC-40 pedig 0.5%-kal került lejjebb, a csökkenésben a Commerzbank legújabb akvizíciójával kapcsolatos aggodalmak mellett az olajár újbóli emelkedése játszik meghatározó szerepet.

Megint földre került a BUX

A pénteki rali után ma a negatív tartományban nyitott a BUX, a hazai tőzsde részvényindexe 1.3%-kal került lejjebb a kedvezőtlen nemzetközi hangulat közepette. A forgalom meglehetősen alacsony, mindössze 2.1 milliárd forint, és külföldi iránymutatás hiányában (USA-ban munkaszüneti nap van) a nap további részében is maradhat a visszafogott érdeklődés és a nagyfokú volatilitás. A régiós társak közül a lengyel WIG 20 0.5, a cseh PX 0.8%-ot esett, míg az orosz RTS 0.8%-ot szedett magára.

Hatalmas felvásárlás a bankszektorban - a Commerzbank bekebelezi a Dresdner Bankot (2.)

A Commerzbank vásárolja fel az Allianz banktevékenységéért felelős részlegét, a Dresdner Bankot, amelyért összesen 9.8 milliárd eurót fizet a társaság - jelentette be a cég a tegnapi napon. Az akvizíció az elmúlt három év legnagyobb felvásárlása a bankszektorban Németországban és ezzel a lépéssel a Commerzbank megelőzi a Deutsche Bankot a lakossági ügyfelek számát tekintve.

Nincs túl sok bíztató jel

A pénteki napot jelentős eséssel zárta Amerika, mely ránk is rossz fényt vet, a kedvezőtlen nemzetközi hangulat közepette minden bizonnyal a negatív tartományban nyit ma a BUX - véli Nyári Zsolt, a KBC üzletkötője.

Pirosba borultak az ázsiai börzék

Lefelé vették az irányt az ázsiai részvényindexek a mai reggelen, miután a globális gazdasági növekedéssel kapcsolatos félelmek érzékenyen érintették az exportorientált cégeket. A Nikkei 225 1.8%-ot, a kínai Shanghai Composite 2.9%-ot, a hongkongi Hang Seng 1.7%-ot esett, a dél-koreai Kospi pedig 4.1%-kal értékelődött le.

Elszabadultak az indulatok a tengerentúlon

Jelentős csökkenéssel zártak a hosszú hétvége előtt a vezető amerikai részvényindexek, a Dow 1.5, a szélesebb piacot átfogó S&P 500 1.4, míg a technológiai kitettségű Nasdaq 1.8%-kal értékelődött le. A tovább csökkenő amerikai személyes kiadások fokozták a befektetők recesszióval kapcsolatos félelmeit, emellett a Dell elemzői várakozásoktól elmaradó negyedéves gyorsjelentése szintén a negatív hangulatot táplálta.

Richter: EÜM tárgyalások, újabb akvizíciók jöhetnek

Az originális és a branded, valamint a biotechnológiai termékek felé való elmozdulást tekinti a fő stratégiai irányvonalnak a Richter vezérigazgatója, aki a VG-nek adott interjújában elmondta, hogy elképzelhető újabb felvásárlás a régióban.

econet.hu: megint veszteség

Az első negyedévesnél láthatóan jobb, de még mindig nem túl fényes gyorsjelentést tett közzé a hétvégén az econet.hu: a cég továbbra is veszteséges az adózott eredmény tekintetében, amit leginkább az alábbi három tényező okozott:

  • a reklámköltések még nem indultak be, így a média divízió bevétele csökkent
  • az Externet tőzsdei bevezetéséhez és akvizícióinak költségei
  • az EST.TV magazin beindításához kapcsolható költségek.


A menedzsment azonban töretlenül optimista, így megerősítették az idei évre vonatkozó 7 milliárd forintos bevételi és "félmilliárd forintos nagyságrendű" EBITDA tervet is.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.