Üzlet

A Richter talpon, a többi nagy elcsúszott

Továbbra is mínuszban tartózkodnak az európai meghatározó részvényindexek, így a régiós börzék sem tudtak tegnapi zárószintjük fölé lendülni. Közülük a BUX 1.3%-kal, a lengyel WIG 20 1, az orosz RTS 0.6, a cseh PX 1.4%-kal esett. A hazai piac forgalma átlagos 14 milliárd forintos.

Apple: az "i"- siker sztori folyatódik...(TOP 10 sztori 2007-ben - 6.)

Az elmúlt egy évben 100%-ot száguldott az Apple részvényeinek árfolyama. Az elektronikai cikkeket gyártó vállalat az elmúlt években meglehetősen erős és trendi márkát épített ki, melynek keretében dobta piacra többek között a még mindig nagy sikernek számító iPod-ot, valamint az idei évben a befektetők és a vásárlók által is várva-várt iPhone-t. A száguldás elsődleges okai azonban a továbbra is növekvő iPod és Macintosh eladások, valamint az iPhone-nal kapcsolatos várakozások voltak, melyek oda vezettek, hogy az Apple részvények árfolyama 90 dolláról 182 dollárig repült az elmúlt 12 hónapban.

Brutális mértékű részvényvisszavásárlás a Philips-nél

5 milliárd eurós részvényvisszavásárlást jelentett be a Philips ma reggel, amely piaci kapitalizációjának közel 15%-át éri el. A hírre a társaság részvényeinek árfolyama 2.6%-os pluszba lendült a mai délelőttön.

INA: várt felett lesz a profit

Meghaladja majd az INA idei éves eredménye a horvát olajcég menedzsmentjének korábbi várakozásait - mondta az INA vezérigazgatója egy tegnapi konferencián Zágrábban. A cég azonban nem ad konkrét terveket a befektetők számára.

Csökkenéssel indult a kereskedés

Lefele vették az irányt nyitást követően az európai részvényindexek, a régióban pedig vegyes kép mutatkozik. Míg a BUX 0.5, és a cseh PX 0.1%-ot csökkent, addig az orosz RTS 0.4, a lengyel WIG 20 0.1%-kal emelkedett. A hazai piac forgalma alacsony, 800 millió forintos.

Megemelte profitvárakozásait az Ameritrade

Megemelte negyedéves eredményvárakozásait az Ameritrade, aminek hatására tegnap zárás után 4%-kal száguldott felfelé a részvények árfolyama. A menedzsment várakozásai szerint 0.39 dolláros egy részvényre jutó nyereségre tehet szert a cég a folyó negyedévben, amely 30%-kal haladja meg a korábbi sáv középértékét.

További Externet akvizíciók jöhetnek

A nemrég bejelentett két felvásárlás után további akvizíciókra készül az econet.hu leányvállalata, az Externet - állítja Pórffy András vezérigazgató konkrétumok említése nélkül. A társaság 10% feletti piaci részesedést kíván elérni a Világgazdaság cikke szerint.

A Richter a favorit, emelkedhet a piac

Az amerikai részvényindexek tegnapi emelkedését követően a hazai piacon is enyhén pluszos nyitásra számít Dobos Béla, az IEB üzletkötője, bár az amerikai határidős indexek jelenleg kismértékű mínuszban tartózkodnak, ami árnyalja a képet.

Kedvezőtlen hírek miatt esett be a japán piac

Az amerikai részvényindexek tegnapi felfele korrekcióját követően a ma hajnali nyitás után még az ázsiai részvénindexek nagytöbbsége emelkedni tudott, azonban mostanra már sokaknál elfogyott a lendület.

Richter: a közgyűlés jóváhagyta az akvizíciókat (2.)

Tegnap este került sor a Richter rendkívüli közgyűlésére, melyen a részvényesek áldásukat adták a társaság két akvizíciójára, a lengyel Polpharma és az orosz Akrihin megvásárlására. A tranzakció feltétele a versenyhivatali jóváhagyás.

Nomura: csak semleges a Magyar Telekom

Az OTP és a MOL után a Magyar Telekom személyében újabb magyar részvény követését kezdte meg a japán hátterű Nomura. Az ajánlás mindössze semlges, a célárfolyam pedig 942 forint lett.

Felfele korrigáltak tegnap az amerikai piacok

Az elmúlt két kereskedés veszteségeit követően tegnap felfele korrigáltak az amerikai részvényindexek, melyek közül a Dow Jones 0.5, az S&P 500 0.6, a Nasdaq 0.8%-kal került feljebb. A pozitív befektetői hangulatban az EKB tegnapi 500 milliárd dollár értékű tőkeinjekciója mellett a Goldman kedvező gyorsjelentése is szerepet játszott.

Ajándék az elemzőktől: régiós EPS és EBITDA konszenzus

A portfolio.hu a régiós gyorsjelentési szezon lezárultával újra frissítette EPS konszenzusát, melyet immár negyedik alkalommal publikálunk úgy, hogy a becsléseket nemcsak a magyar parkett cégeire gyűjtöttük össze, hanem a legfontosabb régiós szereplőkre is, valamint nem csak az egy részvényre jutó eredményre, hanem az EBITDA-ra is kértünk be előrejelzéseket. Az adatokat alábbi részletes táblázataink tartalmazzák, melyek nagyban megkönnyíthetik az egyes részvények értékelését.

A Richter esetében immár külön gyűjtöttük az akvizíciók hatásait tartalmazó becsléseket, így a bejelentések profithatása már-már kézzel fogható, valamint ezúttal már osztalékkonszenzust is készítettünk a régiós távközlési társaságokra, melyek kiegészültek a nemrégiben tőzsdére vonult horvát szolgáltatóval, a T-HT-vel.

Nyitás előtt a piac - Technikai elemzés

Több piacon korrigáltak az árfolyamok a tegnapi kereskedés során, a hétfői zuhanás után, de ez messze nem jelenti azt, hogy a medvék kiadnák a kezükből a gyeplőt. A főbb indexek továbbra is meghatározó ellenállások alatt tanyáznak, és semmi nem utal, a csökken trend váltására. Ma reggel a Dow Jones és BUX indexeket, valamint a MOL az OTP és a Tvnetwork grafikonjait tekintjük át.

Önkötés lesz ma a Pannonplast piacán

A Pannonplast Nyrt. és a Pannonplast Műszaki Műanyagok Zrt. bejelentették, hogy 2007. december 19-én tőzsdei önkötés keretében a PMM Zrt., 2,103,280 darab tulajdonában lévő Pannonplast Nyrt. részvényt ad el és egyidejűleg vásárol meg azonos áron, aktuális piaci ársávban.

A Richter haladt az élen...

Miután az európai részvényindexek erőteljesen felfelé mozdultak a mai napon, a BUX is pluszban zárt, a Budapesti Értéktőzsde indexe 0.4%-kal került feljebb. A régiós piacokon vegyes hangulat uralkodott, a cseh PX 1.4%-kal, az orosz RTS 0.8%-kal erősödött, a lengyel WIG-20 viszont 0.8%-kal került lejjebb.

Az FHB üdvözli a VCP befektetését

Az FHB is reagált a VCP mai közleményére, miszerint tovább kívánja növelni részesedését az FHB-ban, amelynek egyetlen akadálya jelenleg a PSZÁF engedélye. Mint ismeretes, a tegnapi napon a VCP bejelentette, hogy feltételes forward ügyletet kötött a HSBC Bank-kal 6.27 millió darab FHB részvény vásárlásáról. A VCP ezzel a tanakcióval a korábbi 10%-ról 19.35%-ra növeli részesedését az FHB-ban.

Több mint 1%-os pluszban a DAX

Felfelé araszoltak a mai napon az európai részvényindexek, miután a tegnapi napon az Európai Központi Bank újabb 348 milliárd eurónyi likviditást pumpált a pénzügyi rendszerbe. A DAX 1.1%-os, a FTSE-100 pedig 0.7%-os pluszban tartózkodik jelenleg.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Végzetes háború törhet ki az USA és Kína között - Pillanatokon belül hatalmas fordulatra lesz szükség Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.