Üzlet

Nagy sztorik formálják át az energiaszektort

Portfolio
Az energiaszektorban több olyan nagy, pozitív irányú átalakulási sztori is van jelenleg, amelyek befektetői szempontból is izgalmasak lehetnek. A mostani változásokat meghatározó nagy pillérek: a megújulók terjedése, az elektromobilitás, a digitalizáció, valamint az egészet keretbe foglaló kultúraváltás. Ha az új technológiák, eszközök hátterében a céges kultúra nem képes változni, akkor a siker el fog maradni - mondta el Ságodi Attila, partner, a KPMG kormányzati, infrastruktúra, energetikai és közüzemi ágazatokért felelős vezetője a Portfolio Energy Investment Forum 2018 konferencián.

A szektorban megvalósuló beruházások egyre nagyobb része a megújulók energiaforrásokba áramlik, ennek megfelelően a megtermelt energiának is egyre nagyobb hányada jön a megújuló forrásokból. A globális nap- és szélenergia kapacitások évről évre bővülnek, Magyarország ugyan nincs az első sorban, de változások itt is elindultak. A hazai megújuló energia támogatási rendszerben, a KÁT mérlegkörben 840 MW megújuló kapacitás volt telepítve 2018 második negyedévében, amiből a kis naperőművek 200 MW körüli tételt képviselnek, míg az összes telepíteni tervezett kapacitás 2100 MW körül alakul.

Nemzetközi összevetésben még van hová fejlődnie Magyarországnak e tekintetben is: míg például a vezető szerepet betöltő Németországban a teljes villamosenergia-termelés 38 százaléka teljesült megújulókból, addig Magyarországon ez még csak 7 százalék.

A megújulók terjedése a világban még mindig nagyrészt támogatásokkal valósul meg. A brit rendszer ("Contract for Difference") például jelentős eredményeket hozott: a szén szerepe az áramtermelésben a 2013-as 37%- ról 2017-re 7 százalékra csökkent, a megújulók aránya 19-ről 30 százalékra nőtt, a CO2 kibocsátás 463 megatonnáról 381-re csökkent. A változások a felhasználói oldalt is érintik, az egyik legnagyobb változást pedig az e-mobilitás folyamatban lévő térnyerése jelenti.

Nagy sztorik formálják át az energiaszektort

Az új autók piacán 2017-re 1,1 millióra nőtt az értékesített elektromos autók száma, ebben Kína dominál (580 ezer), az Európai Uniót és az Egyesült Államokat megelőzve. Az elektromos autók terjedésének alapvető feltétele a töltőhálózat kiépítése; EU direktívák alapján az ideális sűrűség 10 elektomos autónként 1 kút. Magyarországon ez körülbelül az ideális szám körül alakul, de itthon jelenleg még kevés elektromos autó van használatban. Az e-mobilitási történet alapja az akkumulátor - e téren minden fontos paramétert tekintve folyamatos a javulás: az árak, a méretek csökkennek, a hatótávolságok nőnek. Az éllovas itt is Kína, de az elektromos autógyártó kapacitásokat vizsgálva Magyarország sem áll rosszul, hiszen az ide települt gyártók is rendelkeznek elektromos modellek gyártására vonatkozó tervekkel. Az e-mobilitás egy olyan lehetőség, amely a célra fókuszált autógyártásban nyerhet teret - fogalmazott Ságodi. Ez jelenleg elsősorban a városi használatot jelenti. A német posta például úgy döntött, saját maga gyártja elektromos kishaszonjárműveit, ennek érdekében 2014-ben megvették a StreetScouter elektromos autógyártót, 2018-ban pedig már évi 20 ezer darabot gyártanak a terv szerint. A cél, a flotta 70 százalékának elektromos modellekre váltása 2025-ig. Mindez persze az autóhasználati szokások változásával jár.

A közműágazatban a digitalizáció révén szintén számos változás történik: a két nagy terület az ügyfélkiszolgálás, valamint a hálózatok. Míg a digitális "kis" közművek előretörése tapasztalható ügyfélközpontú megoldásokkal, addig a hagyományos olaj- és gázszektor is a közmű irányba mozgolódik. Az ügyfelek számára egy tengerentúli felmérés szerint a legfontosabb a megbízhatóság, de az olyan egyéb, alapvető szempontok sem maradnak el emögött sokkal, mint a webhely elérhetősége, a számla érthetősége vagy éppen a munkatársak segítőkészsége. Ez utóbbi is arra utal, hogy a digitalizáció nem fejlődhet emberi hozzáadott érték és kultúraváltás nélkül, amibe invesztálniuk kell a cégeknek ahhoz, hogy versenyképesek és sikeresek legyenek - fogalmazott Ságodi. A hálózatok esetében a digitalizáció által megvalósított hatékonyságnövelés a jellemző, de az üzletkötés, a hálózati ellenőrzések és karbantartások automatizálása is lehet a cél.

Holdblog

Fára a majmok másszanak!

HOLD After Hours. Nyúl helyett pingvinapukák! - az ünnepek lagymatagsága helyett, legyen velünk ideges! Jó szórakozást! 00:45    A Ryanair Alapkezelő 02:55    Rosenbe

Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
Carrick Orsolya