Ennyivel nőtt közmunka és külföldön dolgozók nélkül a foglalkoztatás: -400
Múlt hét végén jelent meg a KSH összefoglaló írása 2013 első három negyedévének munkaerőpiaci adataiból, ami több érdekességet is tartalmaz. Különösen, hogy a hivatal ismét publikálta a külföldön dolgozók számát, ami pedig még fontosabb, hogy a külföldön dolgozók számának változását is. Ez azért jó, mert nekünk ez most épp elegendő arra, hogy a foglalkoztatás 2013. I-III. negyedévi változását értelmezzük. Arról a későbbiekben lesz szó, hogy ezek az adatok mit jelentenek az összes külföldön dolgozó becslésében, illetve mit nem jelentenek.
A publikált adatok szerint 2013. I-III. negyedévében 3 millió 912 ezren voltak foglalkoztatottak (a 15-74 éves népességben). Átlagosan 97,5 ezren voltak azok, akik külföldön dolgoznak, de a hazai statisztikában foglalkoztatottnak számítanak, mert rendelkeznek hátrahagyott magyarországi háztartással. Az előző év azonos időszakához képest az így külföldön dolgozók száma 18,3 ezer fővel emelkedett.
A közfoglalkoztatottak pedig átlagosan 118,6 ezren voltak ugyanekkor, az év első három negyedévében, 27,3 ezer fővel többen az egy évvel korábbihoz képest.
Ha ezt a kettőt, a külföldön dolgozók számának növekedését és a közfoglalkoztatottak számának növekedését levonjuk a foglalkoztatás összesen 45,2 ezer fős I-III. negyedévi bővüléséből, akkor azt láthatjuk, hogy a növekedésből nem sok marad, sőt mínusz négyszáz fő lenne a foglalkoztatás változása, azaz inkább stagnálásról beszélhetnénk.

A foglalkoztatási adatok interpretációja Magyarországon nem igazán lehetséges ezen tényezők figyelembe vétele nélkül. Egyrészt azért, mivel Magyarországon, Európában egyedülálló módon, tömegessé vált a válság során a közfoglalkoztatás, 2012-ben például a foglalkoztatás növekedésének harmadát magyarázta a közmunka bővülése. A külföldön dolgozók témája is egyre több figyelmet kap, egyrészt, mivel Magyarországról inkább csak a válság után indult erősebb kivándorlás, ellentétben más közép-kelet-európai országokkal, másrészt mert kiderült, hogy részben a külföldön munkát találtak javítják a hazai foglalkoztatási adatokat. A KSH nemrég közleményt is kiadott ez ügyben, arra hivatkozva, hogy a külföldön dolgozók beszámítása módszertani okokra vezethető vissza, közgazdasági értelmét ennek pedig az adhatja, hogy azok, akik beszámítanak a statisztikába, rendelkeznek hátrahagyott magyarországi háztartással (nem csak lakással, hanem családtagokkal), akiket a külföldön megszerzett jövedelmükkel támogathatnak, így az itthon maradtak is jövedelemhez jutnak ezáltal. Azok, akik magyarországi háztartásukat is felszámolták, és a háztartás minden tagja külföldön tartózkodik, költségeik is külföldön keletkeznek, a hazai statisztikába nem számítanak bele.
1.) A megkérdezéses alapú munkaerő-felmérés.
Ennek lényege, hogy közel 40 ezer címet keresnek fel az összeírók, az adatokat pedig a népszámlálási adatok alapján teljeskörűsítik. Ebben a statisztikában foglalkoztatottnak minősül az, aki az adott héten legalább egy órányi, jövedelmet biztosító munkát végzett, illetve rendelkezett olyan munkahellyel, ahonnan átmenetileg (betegség, szabadság stb. miatt) volt távol. Munkanélküli az, aki nem dolgozik, de aktívan munkát keres, illetve két héten belül munkába is tudna állni. Nem egyenlő a regisztrált álláskeresők számával, amit a munkaügyi hivatalok adnak közre, hiszen a regisztrált álláskereső nem biztos, hogy aktívan állást keres, illetve másik oldalról: nem biztos, hogy minden munkanélküli regisztrált álláskereső is egyben.
2.) Az intézményi adatgyűjtés.
Ez a statisztika alapvetően a kereseti helyzet felmérését szolgálja, azaz ebből tudjuk meg, hogyan és mennyit változtak a bruttó és nettó bérek. Az adatokhoz kapcsolódnak azonban létszámadatok is. A versenyszférában a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások közül egy minden évben meghatározott mintába tartozó cégek szolgáltatnak adatot a náluk foglalkoztatottakról. Sokan úgy vélik, ez a statisztika jobban leköveti a gazdasági helyzet alakulását, ezért a fő foglalkoztatottsági adatok mellett érdemes ezt is figyelembe venni.
Most akkor mennyien mentek ki?
A foglalkoztatásba beszámított külföldön dolgozók száma azonban nem irányadó arra nézve, hogy mennyien lehetnek összesen magyarok külföldön. Ennek becslése egyébként is problémás. Az Európai Unión belüli szabad munkaerő-áramlás miatt nincs nyoma annak, ha valaki külföldre távozik, illetve csak nagyon áttételes nyomai vannak, pláne ha valaki a magyarországi lakcímét felszámolva költözik el.
Néhány országban közvetett adatokból nyerhetünk információkat, de ezeket is kitételekkel kell kezelni. Például a britek rendszeresen közlik a megigényelt adószámok statisztikáját a bevándorló anyaországára bontva. Ez iránymutatást adhat arra vonatkozóan, hogy mennyien érkeztek be, de azt nem tudni, hogy mennyien maradtak ott, vagy mentek tovább, esetleg tértek haza, akár sikeres, akár sikertelen próbálkozás után.
Más országokban, például Németországban népességi adatokat közölnek migrációra is bontva, de ez inkább alsó becslésnek tekinthető. Ugyanakkor itt is figyelembe kell venni a visszaáramlókat. Például Németországba 2011-ben 41 ezer magyar ment a népesedési adatok szerint, ugyanakkor 24 ezren eljöttek onnan. A visszaáramlás tehát egyáltalán nem jelentéktelen.
A külföldön dolgozók számának becslése már eleve a kérdésfeltevésnél problémás. Mire vagyunk kíváncsiak: az elmúlt években hányan mentek ki, az uniós csatlakozás óta hányan mentek ki, 1989 óta, esetleg 1956 óta, vagy egyáltalán, mennyien élnek külföldön magyarok összességében?
Tehát eleve meg kellene határozni, hogy miként értelmezzük a külföldre távozottak kérdését. Abban az értelemben, ahogy mostanában beszélünk erről, vagyis inkább arra vagyunk kíváncsiak, az elmúlt évek intenzívebb mozgásai mellett mennyi lehetett a kivándorlás, a legrelevánsabb még a KSH nem olyan rég közölt adata lehet. Azt vizsgálták ugyanis, hogy mennyien dolgoznak külföldön a 18-49 évesek közül azok, akiknek van magyarországi állandó lakcíme (őket tudják csak megbízhatóan elérni ugyanis). A felmérés azt mutatta, hogy nagyjából 330 ezer fő lehet ilyen.
Nem is nőtt semmit a foglalkoztatás?
Visszatérve a foglalkoztatási adatokhoz: azt még nem tudjuk, hogy a teljes év miként alakult, még nem jelentek meg az erre vonatkozó adatok. Az mindenesetre látszott már, hogy novemberben, a téli közfoglalkoztatás elindulásával a foglalkoztatottság újabb lökést kapott, a foglalkoztatottak száma 4 millió fölé ment. A közfoglalkoztatás besorolása is vitákat gerjeszt, hiszen a közmunka célja a munkaerőpiacra való visszavezetés lenne, a visszaáramlás azonban nagyon gyenge, megbízható adatokat pedig nem tudunk erről. Mindenesetre az egyre nagyobbra hízó közmunka programok nem éppen azt mutatják, hogy leépítendőnek látja a kormány ezt a foglalkoztatási formát, mint "átmeneti" válságeszközt. Mindezek miatt a gazdaság egészségének felmérése szempontjából Magyarország esetében hangsúlyozottan nem annyira a foglalkoztatási főszámok az irányadók, hanem a csak a versenyszférára vonatkozók.


A három negyedévi összesített adatokból számos más érdekesség is kiderül. Például inkább a férfiak körében emelkedett a foglalkoztatás az említett időszakban, míg a nők körében csak kisebb mértékben - ez vélhetően a nők 40 éves jogviszony utáni nyugdíjba engedéséhez is köthető.
Életkor szerint a legjobb munkavállalási korban lévők (30-49 évesek) és az 50 felettiek körében nőtt a foglalkoztatás. Ami viszont meglepő lehet, a képzettség szerinti bontás. Ez azt mutatja, hogy a felsőfokú végzettségűek foglalkoztatása nőtt legnagyobb mértékben. Felmerülhet, hogy ez is a külföldön dolgozók nagyobb számát tükrözi vissza. Különösen a szakmunkások és diplomások (orvosok, mérnökök stb.) lehetnek ugyanis keresettek külföldön.

Beint a Debrecenbe érkező CATL anyacége néhány nagy amerikai befektetőnek
Korlátozta az elektromos akkumulátorgyártó, hogy ki vehet a papírjaiból a hétfői részvénykibocsátás során.
Lemondta a hétfői magyar-ukrán tárgyalást Magyar Levente
Eldurvult a helyzet a két ország között az elmúlt napokban.
Miként lehet majd a legjobban felhasználni az uniós Szociális Klímaalap forrásait?
Azt kellene biztosítani, hogy a klímavédelem ne jelentsen gazdasági terhet.
Erős kijelentést tett Gázáról az új német külügyminiszter Jeruzsálemben
Figyelmeztette az izraeli hadsereget, és óva intett az antiszemitizmus-kártya bedobásától.
Tőkét kaphat és akár tőzsdére is mehet a ChatGPT fejlesztője, kritikus tárgyalások kezdődtek
Az OpenAI átalakításáról egyeztetnek, hogy megnyílhasson az út a befektetők előtt.
Tárgyalna Putyin, máris reagált Zelenszkij - Háborús híreink vasárnap
Cikkünk folyamatosan frissül.
Erdogan és Putyin is beszélt egymással: jövő csütörtökön lehet az orosz-ukrán béketárgyalás Isztambulban
Diplomáciai nagyüzem zajlik vasárnap, a törökök mindenben készek segíteni.
Megtette a hatását a Trump-tornádó: de nem pontosan úgy, ahogy szerették volna
Mozog az amerikai közvélemény, nem is akárhogy.
Ez történt a héten 0511
Trump elnök rácsodálkozott, hogy a karácsonyi játékokat már májusban behozzák az országba az importőrök és nem...
Marathon Digital Holdings - kereskedés
Február 11-én vásároltam a mostani csomagom első adagját, szerintem három hónapig még sosem tartottam a MARA-t...
Balásy Zsolt: Leérvelni a populistát
Tegyük fel, hogy egy amerikai cég importál egy láda juharszirupot Kanadából, amiből boldog amerikai nagymamák, szép...
Cégeladás bizalmi vagyonkezelésből - Mire figyeljen eladó és vevő?
A bizalmi vagyonkezelési (BVK) struktúrák az elmúlt években egyre hangsúlyosabb szereplőivé váltak a vagyontervezésnek...
A mester és a vállalkozó dilemmája
Feszült a viszony a világot jobbá tevő újítások két főszereplője, a tehetséggel érvényesülő mester és...
Az osztalék portfólióm - 2025. április
Kicsit megkésve, de itt vannak az áprilisi adatok. VáltozásokNem adtam és vettem semmit.Osztalékok: MO, T.Osztalékhozam...
Hova tűnik a textilhulladék? Tényleg szükségünk van egy huszonhatodik szürke pólóra?
A divatipar az egyik legnagyobb környezetszennyező a világon, amely évente hatalmas mennyiségű textilhulladékot termel....
Egy lágyéksérv politikai-gazdasági anatómiája
Zentai Péter, Zentuccio magáncélból térképezte fel egy orvosi beavatkozás külföldi lehetőségeit, ha már itthon...
A legnagyobb hazugságok a pénzügyi szektorban
A pénzügyi szektor teli van hazugságokkal, ferdítésekkel, féligazságokkal. Ennek oka legfőképpen az érdekellentét...


- Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
- Itt a friss inflációs adat, beütött az árrésstop
- Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
- Megszólalt a szakértő: hónapokon belül 30 ezer forint lesz az OTP
- Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Ingatlanpiaci elemző
Pannonhalmi főapát: komoly egyetértés lehetett a bíborosok között
Nagyon gyorsan döntött a konklávé.
Jó menedék az agrárrészvény? Ha minden zuhan, ez lehet a megoldás
Egyre több befektető figyelmét vonzza az agrárium, ami a bizonytalan piaci környezetben az egyik legstabilabb növekedési pályát kínálhatja.
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Eladó új építésű lakások
Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.