Bank

Kész a jelzálog-megállapodás, fellélegezhetnek az amerikai bankok

Véglegesítették a bankokkal megkötendő jelzálogpiaci megállapodást a kormányzati szervek Amerikában. Az öt legnagyobb amerikai bank számára 26 milliárd dolláros költséggel járó egyezséget nagy volumene ellenére régóta várja a piac, ugyanis véget vethet a botrány miatt felmerült peres és egyéb költségek miatti bizonytalanság jó részének.

Az albizottság jelentése szerint mindenki felelős a devizahitelekért

A kormányok, a bankok, a felügyelet, a nemzeti bank és a lakosság is felelős a devizahitelezés elterjedéséért - állapítja meg a deviza-eladósodás okait vizsgáló albizottság jelentése. Az Index birtokába került bizalmas dokumentum szerint a hitelfelvevők maguktól nem fogták fel a kockázatokat, a bankok pedig ellenérdekeltek voltak a korrekt tájékoztatásban. Az elrontott gazdaságpolitika és az MNB monetáris szigora kiszorította az irtózatosan megdráguló forinthiteleket a piacról, a felügyelet pedig képtelen volt a fogyasztóvédelmi feladatai ellátásra, például arra, hogy kikényszerítse a THM korrekt alkalmazását. Egyébként, bár utólag sokan nem így érzik, a devizahitelesek átlagosan nem jártak rosszabbul, mint azok, akik forinthitelt vettek fel - állapítja meg a tanulmány.

Megerősítette az NGM: 2017 közepéig tart az árfolyamrögzítés

Szerdai ülésén elfogadta a kormány az árfolyamgát intézményének módosítását a Bankszövetséggel tavaly decemberben kötött megállapodásnak megfelelően - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az árfolyamrögzítésnek is nevezett kedvezményes mechanizmus 60 hónapig, legkésőbb 2017. június 30-ig lesz biztosítva, összhangban egy tegnapi sajtóértesüléssel.

A vállalatok húzzák felfelé a lízingpiacot

19%-kal nőtt, így 361,2 milliárd forintra emelkedett a finanszírozás volumene 2011-ben a magyar lízingpiacon a rendkívül alacsony 2010-es bázishoz képest. A fellendülés elsősorban a gépek és berendezések finanszírozásának köszönhető, a lakossági gépjármű-vásárlásokban azonban - bár a hitelnél nagyobb - továbbra is mérsékelt a lízingfinanszírozás szerepe.

Már 30%-os végtörlesztési részvétellel számol a K&H anyabankja

Újabb bank okozott csalódást ma hajnalban közzétett gyorsjelentésével: a belga KBC a várt 219 millió euró helyett 161 milliós nettó eredményt ért el 2011 negyedik negyedévében. Dél-európai kitettségét a bank 1,9 milliárd euróval csökkentette három hónap alatt, a társaság jelképes, egy cent osztalékot fizet tavalyi eredménye után. Itteni céltartalékaival már 30%-os részvételi aránnyal számol a magyarországi végtörlesztésnél a bank.

Veszteséges lett a svájci nagybank

2008 óta első alkalommal ismét veszteséges lett negyedéves szinten a Credit Suisse. A második legnagyobb svájci bank az elemzők által várt nyereség helyett komoly veszteséget szenvedett el a tavalyi negyedik negyedévben, amelynek oka elsősorban a befektetési banki üzletág átalakításának magas költségeiben keresendő, írja a Bloomberg.

Esztergomban bővít a Kirchhoff

Mintegy 11-12 millió euróra becsült beruházással tovább bővíti esztergomi üzemét a világ egyik legnagyobb autóipari beszállítójának magyarországi leányvállalata, a Kirchhoff Hungária Kft.

Tizenkét érdekesség a végtörlesztésről

A devizahitelesek hány százaléka végtörlesztett, és mekkora összeget fizetett vissza? Miből végtörlesztettek az emberek, és hol vettek fel hitelt hozzá? Hogy járt az államháztartás, és mi lesz azokkal, akik nem tudtak végtörleszteni? A végtörlesztés tanulságait 12 pontban összegző cikkünk többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ.

Betör a lengyel piacra a CIG EMABIT

A CIG Pannónia közölte: egy igazgatósági döntés értelmében az általános biztosító leányvállalata, az EMABIT Lengyelországban, határon átnyúló szolgáltatás formájában meg kívánja kezdeni utasbiztosítások és szakmai felelősségbiztosítások értékesítését.

Soha nem volt még ilyen magas a többség törlesztőrészlete

Januárban nőtt a devizahitelesek többségének a havi törlesztőrészlete. Az egy évvel korábbihoz képest a frankhiteleseké általában 15-20%-kal, az euróhiteleseké 10-15%-kal volt magasabb, decemberhez képest pedig a nagy többségnél egyszámjegyű volt a növekedés. A Budapest Bank frankhitelesei ezúttal valamivel rosszabbul jártak, mint az Erste vagy az OTP ügyfelei. Az év első hónapja a frankhitelesek számára újabb árfolyamrekordot hozott.

Recessziós környezetben is beruháznának a kkv-k

A januárban publikált OTP kkv-konjunktúra index alapján a cégek harmada még a recessziós környezet ellenére is úgy gondolja, hogy ha megfelelő beruházási hitelajánlatot kapna, akkor azzal élne, hiszen saját bevallása szerint a cég képes lenne a hitel kitermelni. A mai sajtótájékoztatón elhangzottak szerint személyre szabott ajánlatokkal lehet piaci részesedést növelni, ezt mutatja jól a Széchenyi 50 program is, amelyet április közepéig meg is hosszabbított az OTP Bank. Az index alapján beruházási hitelezés oldalon is lehet még növekedést elérni, hiszen sok vállalat azért nem ruház be, mert úgy véli a szükséges feltételeket teljesíti, viszont ennek ellenére sem kapná meg a hitelt ilyen környezetben.

Nincs vége: tombol az amerikai jelzálog-botrány

Elérték a 72 milliárd dollárt a legnagyobb amerikai bankok költségei a hibás jelzáloghitelekhez és szabálytalan lakásárverésekhez kapcsolódóan - írja a Bloomberg, hozzátéve: hamarosan megegyezés születik az USA államaiban a bankokkal szemben folyó vizsgálat ügyében. A megkérdezett szakértők szerint azonban ez még korántsem jelenti a jelzálog-botrány végét, az ügy újabb kellemetlen meglepetéseket tartogat még a bankoknak.

Kellett a tőkeemelés az MKB Banknak

Az MKB Bank Zrt. közölte: a bank tőkemegfelelési mutatója 2012. január 31-ével jóval meghaladja a szabályozói tőkekövetelmény mértékét azáltal, hogy a bank főtulajdonosa, a BayernLB csaknem 62 milliárd forint összegű alaptőke-emelésről szóló döntés alapján 2012.
január 31-én lejegyezte és befizette a tulajdoni hányadához igazodó mennyiségű részvényt.

Nagyon felpörögtek a takarékszövetkezetek

Csaknem 58 milliárd forint új forinthitelt folyósítottak az integrált takarékok a devizahitelek kedvezményes árfolyamon való végtörlesztéséhez tavaly októbertől 2012. január végéig - közölte az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség, hozzátéve: a kihelyezések a legerőteljesebben januárban nőttek.

Kész a tervezet: hosszabb lesz az új árfolyamrögzítés

A kormány várhatóan 2017. június 30-ig kitolja a kibővített árfolyamrögzítést - derül ki az Index birtokába került, a kormány szerdai ülésére készített törvénytervezetből. Újdonság, hogy a lízingesek is segítséget kaphatnak, de jelen állás szerint a devizában törlesztő devizahitelesek nem. A kabinet számításai szerint az árfolyamrögzítéssel az átlagos adós 59 ezres törlesztője 41 ezer forintra csökkenhet. A kedvezményes törlesztésre áprilistól idén év végéig lehet bejelentkezni. A közszféra dolgozóit a bankok soron kívül bírálják el és egyszeri, vissza nem térítendő támogatást is kapnak az államtól július 1-ig, ami 10 milliárdos költségvetési kiadást jelent. A dokumentum szerint az árfolyamrögzítés 60 hónapja alatt a 300-450 ezer érintett kamattámogatása 103-154 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent.

500 céget érinthet a Malév leállása

A Malév körülbelül 500 hazai vállalkozásnak adott rendszeres megrendelést, és mintegy 6 milliárd forintot fizetett ki a kis- és közepes vállalkozásoknak; a Malév beszállítói hálózatához tartozó cégek most reménykednek és kivárnak - írja az MTI egy, a Világgazdaságban megjelent cikkre hivatkozva.

Londoni elemzők: a bankszektor a leggyorsabb fertőzési csatorna

A globális felzárkózó térségen belül a tágabb értelemben vett Közép-Kelet-Európa a legsebezhetőbb az euróövezeti adósságválság esetleges pénzügyi járványától, és e járvány a bankszektorok közötti finanszírozási csatornákon terjedhet a "legrobbanékonyabb" ütemben - vélekedtek keddi helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.

Itt a friss adat: 160 ezren végtörlesztenek összesen

Idén január 30-ig meghaladta a 141 ezer darabot a fix árfolyamon végtörlesztett szerződések száma, s további 19 ezer szerződés esetében igazolták az ügyfelek a szükséges fedezet meglétét - közölte a PSZÁF. A végtörlesztés céljára fordított hitelkiváltó forinthitelek száma január végéig mintegy 37 ezer darab volt. Így mintegy 160 ezer családnál szűnt meg a devizakockázatoknak való kitettség - derül ki a PSZÁF összesítéséből.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.