Bank

Így menekítették ki a pénzt a görög bankokból

Két hét alatt, mielőtt az országban bevezették volna a tőkekorlátozásokat, összesen 8 milliárd euró betétet vettek fel a bankoktól a görögök - írja a Financial Times a Moody's adataira hivatkozva.

Már fertőz is a görög bankválság

Görög bankokból áll a macedón bankrendszer 20%-a, és működnek görög bankok Bulgáriában, Romániában, Szerbiában és Albániában is. A bolgár és a többi jegybank nem pánikol, a macedón azonban szükségintézkedéseket jelentett be.

Döntöttek: július 6-ig zárva lesznek a görög bankok

A görög hivatalos kormányközlönyben hétfő hajnalban meg is jelent a bankszünnapról és készpénzfelvétel korlátozásáról szóló kormányzati döntés. Az Európai Bizottság hétfő reggel hivatalosan is jóváhagyta a görög hatóságok döntését.

Újabb két banknak lett elege a bankadóból

A hírek szerint a Credit Suisse és az ING is azt tervezi, hogy operációjának egy jelentős részét kivinné Londonból, miután a két nemzetközi pénzintézetet sem a 3 milliárd fontos bankadó, sem pedig a britek EU-ban betöltött jövője nem győzte meg a Londonban maradásról - számol be a Financial Times.

Tárgyalják a holnapi bankszünnapot és a tőkekorlátozást a görögök

Nyilatkozott a BBC Radio-nak a görög pénzügyminiszter, Jannisz Varufakisz, aki arról számolt be, hogy megvitatják a kialakult helyzetet és felkészülnek arra az eshetőségre is, hogy az EKB valóban lekapcsolja az országot a lélegeztető gépről. Varufakisz megerősítette, hogy vasárnap éjszaka a hétfői bank szünnapról és a tőkekorlátozásról fognak dönteni.

Egy igazi sikersztori - 26 milliárd dollárt ér

Az ingatlanok bérbeadására specializálódott Airbnb minden idők egyik legnagyobb tőkeemelését hajtotta végre zárt körben, a társaság 1,5 milliárd forrást vont be. A tranzakció paraméterei alapján a teljes cég közel 26 milliárd dollárt érhet - számolt be a Wall Street Journal.

Új veszély leselkedik a bankokra

Több évnyi laza monetáris politika után friss kockázattal néznek szembe a világ bankjai: az emelkedő kamatok azzal fenyegetnek, hogy tőkepuffereik nem lesznek elégségesek a veszteségek elnyelésére - írja vasárnap közzétett éves jelentésében a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS).

Durván belehúzott a kínai jegybank

A kínai központi bank 25 bázisponttal 4,85 százalékra csökkentette az alapkamatot és 0,5 százalékponttal mérsékelte a kereskedelmi bankok kötelező tartalékrátáját a gazdaság élénkítése céljából.

Kínkeserves napok előtt a görög bankok és betétesek

Minden, görög bankautomatából most kivett euróbankjegy mögött az Európai Központi Bank sürgősségi likviditáskerete áll. Azzal, hogy a görög mentőprogram hosszabbítás nélkül fog lejárni, az ELA folytatása kérdéses, ez pedig súlyos következményekkel járhat az egész görög bankrendszer számára - kezdi cikkét a Financial Times, melyben azt járja körül, hogy mit tehetnek ebben a helyzetben a görög bankok és mi várhat a görög betétesekre.

Így pánikolnak a görögök

Megijedtek a görögök a miniszterelnökük péntek éjszakai kijelentésétől, miszerint július 5-én népszavazást tarthatnak a nemzetközi szervezetekkel kötendő megállapodásról. Hírügynökségi beszámolók szerint a bankautomatáknál már délelőtt kígyóztak a sorok, ami arra utal, hogy a görögök szerint a népszavazás után elkerülhetetlenné válik az eurózónából való kilépés.

Megállapodást kötött az MNB és a kínai jegybank

Bázelben a People's Bank of China és a Magyar Nemzeti Bank megállapodást kötött a renminbi (RMB) elszámolási mechanizmus kialakításáról, valamint egy ügynöki megállapodást arról, hogy a PBC az MNB ügynökeként befektetéseket fog végrehajtani a kínai bankközi kötvénypiacon - olvasható a jegybank honlapján.

Ezektől rettegnek a világ leggazdagabb emberei!

14,6 millió gazdag ember él most a földön, a vagyonuk 2017-re még a 70 ezer milliárd dollárt (!) is meghaladhatja. A legtöbb gazdag ráadásul már nem is Amerikában, hanem az ázsiai térségben van, India pedig robbanásszerűen tör előre az országok között. A Capgemini és az RBC Wealth Management legfrissebb elemzése szerint a női milliomosok még az átlagnál is nagyobb mértékben tartják készpénzben a vagyonukat, és a felmérésből az is kiderül, mitől félnek leginkább a világ gazdagjai.

Magyar cégekbe fektet a kínai nagybank

A Bank of China Ltd. magyarországi érdekeltsége vállalati fejlesztési beruházások finanszírozására fordítja 500 milliós eurókötvény kibocsátásából befolyt összeget - jelentette pénteken a Hszinhua hivatalos kínai hírügynökség.

A görög para miatt figyelmeztet az OTP

Az OTP Bank netbanki belépőoldalán figyelmezteti az ügyfeleket arra, hogy a Görögországba irányuló deviza-átutalásokat bár teljesítik, de azt már nem tudják garantálni, hogy a görög bankok is így tesznek majd.

Fékrendszer blokkolásgátló nélkül? - Az MNB szabályainak első kilométerei

2015. január 1-jével életbe léptek az MNB egészséges háztartási hitelezést fenntartását segítő eszközei, a jövedelemarányos törlesztőrészlet (JTM) és a hitelfedezeti mutatók (HFM). Bár korábban mindkét típusú arányszám valamilyen módon megjelent a létező hitelezői gyakorlatban és szabályozásban egyaránt, az új szabálycsomagban a JTM-re vonatkozó előírások valamelyest újdonságot képviseltek. Az első negyedév tapasztalatai segítséget nyújtanak a mutatószámok "első lépéseinek" értékeléséhez. Megfigyeléseink alapján pedig elmondható, hogy azok nem eredményeztek azonnali visszaesést az éledező háztartási hitelpiacon, ugyanakkor effektív gátakat szabnak annak, hogy az egészséges hitelezésből túlzott eladósodás alakuljon ki a jövőben.

Indul az Alibaba bankja!

A tavaly óta tőzsdén jegyzett Alibaba kínai leánya, az Ant Financial Services (AFS) csütörtökön elindította online bankját Kínában - írja a The Wall Street Journal. A fiókhálózattal nem rendelkező MYbank elsősorban kínai kis- és mikrovállalkozások hitelezésével foglalkozik majd.

Pácban van a Raiffeisen és az Erste

Először még sikersztorinak tűnt a bécsi központú Raiffeisen Bank International, az Erste Bank és a Bank Austria (utóbbi már az UniCredit része) kelet-közép-európai terjeszkedése, de a válság kirobbanása után keserű szájíz maradt a bankoknál. A régió gyenge teljesítménye, az orosz-ukrán válság és régiós bankoknál jelentkező egyedi problémák nagy nyomást helyeztek a profitabilitásra, emiatt a Raiffeisen és az Erste is kénytelen átstrukturálni az operációját. Ráadásul az osztrák szabályozók elvárásai miatt újabb tőkeemelésre kényszerülhetnek a nagybankok - írja a Financial Times.

Jön a forinthiteles elszámolás!

Újabb fontos fordulónap jön a banki elszámolások folyamatában, a forinthitelek és a valódi devizahitelek esetében ugyanis június 30-i fordulónappal kell elszámolniuk a pénzügyi intézményeknek.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss inflációs adat! Újra gyorsult az áremelkedés Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!