Bank

Citi: sokkal többet ér az OTP

Átfésülte modelljét a Citi, legfrissebb elemzésükben az OTP papírjaira 5175 forintos célárat határoztak meg, a bank részvényeit vételre ajánlják.

Elfogadták a bankok elszámoltatásának törvényét

Szerdán elfogadta a kormány a bankok elszámoltatásáról szóló törvényjavaslatot, még a héten kiderülnek a részletek is - derül ki Kurucz Éva kormányszóvivő szavaiból. Közben elkezdődött a Fidesz kihelyezett frakcióülése, ahol Rogán Antal frakcióvezető már belengette a terveket.

Vészjósló üzenet a bankoknak? (2.)

Rogán Antal mai, Magyar Nemzetnek adott interjújából csak utalásszerűen derül ki, információnk szerint azonban a Fidesz frakciója tényleg azon gondolkodik, hogy a kedvezményesen végtörlesztők is visszakapják, amit a bankok "tisztességtelenül vettek el tőlük". Becsléseink szerint ez több mint tizedével növelheti meg az elszámolás teljes költségét a bankszektor számára, így az akár az 1000 milliárd forintos szintet is megütheti.

Engedély nélküli hitelezésért bírságolt az MNB

Engedély nélküli pénzkölcsönnyújtási és bejelentés nélküli pénzügyi szolgáltatás közvetítésére irányuló függő ügynöki tevékenységet végzett a Meritum Hungary - állapította meg az MNB, amely megtiltotta a jogsértő tevékenységek folytatását, s összesen 56 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a társaságot.

Több banknál is izgulhatnak: elbukhatják a nagy tesztet

120 eurózónabeli bank mérlegét vizsgálta át tüzetesen az Európai Központi Bank. A cél a rejtett kockázatok feltárása és annak megítélése: hogyan vészelnének át a bankok még egy nagyobb európai gazdasági visszaesést. A rossz teszteredményekre a bankoknak tőkeemeléssel vagy eszközeladásokkal kell majd válaszolniuk. Elemzések szerint sok nagybank is fenn akadhat a szűrőn, mint például a Monte dei Paschi di Siena, Commerzbank és a Banco Comercial Portugues, de a Royal Bank of Scotland és a Lloyds esetében is van miért izgulni- írja a Wall Street Journal.

A népszavazástól tartva menekítik a pénzt a befektetők

A jövő heti skót népszavazás következményeitől tartva az alapkezelők, a nyugdíjalapok és a befektetők elkezdték kivonni a pénzüket az országból, a becslések szerint is legalább több milliárd fontos összegről van szó. Szakértők szerint nagy az aggodalom az emberek körében, több nagyobb intézmény is úgy dönthet a függetlenségre válaszul, hogy átteszi a székhelyét az Egyesült Királyságba - írja a Financial Times.

OTP: reméljük, ez volt az utolsó csapás

A válság óta egyetlen ország sem ért el érdemi növekedést működő bankrendszer nélkül - hívta fel a figyelmet az OTP mai exportrendezvényén Wolf László vezérigazgató-helyettes. A banki veszteségek ellenére tapasztalható verseny a bankok között - hangsúlyozta, és a devizahiteles elszámolásra utalva azt mondta: reméljük, hogy ez volt az utolsó nagy csapás, a bankadó enyhülni, a hitelezés pedig nőni fog. A vállalati hitelpiacon a 2008-as 7,5%-ról mára 12,6%-ra növelte részesedését az OTP - ismertette Csonka Tibor kkv-igazgató, aki szerint egyre fontosabb tevékenységükben az exportfinanszírozás.

Most dől el a devizahitelesek sorsa - Csapda a tervekben?

A devizahitelesek és a bankok számára sorsdöntő frakcióülést tart mától a Fidesz Tapolcán. Pénteken be is nyújtják információnk szerint azt a törvényjavaslatot, amely a kölcsönök újraszámításáról és a devizahitelesek kompenzációjáról szól. Eldől tehát, mennyit kapnak vissza a devizahitelesek és milyen formában, az azonban nyitott kérdés maradhat, miként zajlik majd a devizahitelek forintosítása, és mi jön utána. Könnyen előfordulhat például, hogy a törlesztőrészlet hirtelen csökkenését fokozatos emelkedés követi majd. 9 kérdés és 9 válasz formájában összefoglaljuk, amit most tudunk. Nagyjából ennyi lényeges kérdést meg kellene válaszolniuk a politikusoknak is, úgy látszik azonban, hogy a tervek szétcsúsztak, és nem lesz egyszerre mindegyik problémára megoldás.

Céláremelés érkezett az OTP-re

Kismértékben megemelte a Concorde az OTP részvényeire megfogalmazott célárát legfrissebb elemzésében, mely így 3800 forint. Az ajánlás azonban változatlanul egyenlő súlyozás.

Devizahitelek: a K&H részlegesen pert nyert

Az MKB Bank, a K&H Bank, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank és az Impuls-Leasing Hungaria Pénzügyi Lízing Zrt. devizahiteles keresetét tárgyalta ma a Fővárosi Törvényszék.

Magyarország dobogós a régiós céglistán

Továbbra is Lengyelország áll az élen, Magyarország pedig a harmadik a régiós céglistán - derül ki a Coface hitelbiztosító Top 500 című kiadványából, amely a kelet-közép-európai térség ötszáz legnagyobb vállalatát állítja sorrendbe. Az érintett félezer nagyvállalat összesített árbevétele 645 milliárd euró volt, ami szerény, 0,2 százalékos emelkedést jelent a tavalyi évhez képest. A listán 62 magyar cég szerepel, a legnagyobb a MOL, amely régiós szinten a második helyen áll.

15 éve nem látott banki részvénykibocsátás készülődik

A Royal Bank of Scotland (RBS) megszabadulna az amerikai Citizens bankban lévő részesedésének 25%-ától - írja a Wall Street Journal. A 3,5 milliárd dollár értékű kibocsátással a legnagyobb banki IPO készülődik 1999 óta.

Indulhat az Alba takarék betéteseinek kártalanítása

Immár hatályos a jegybank határozata, amellyel visszavonta az Alba Takarékszövetkezet működési engedélyét. Mindez megnyitja az utat a takarék végelszámolása vagy felszámolása, illetve a betétesek kártalanítása előtt - derül ki az MNB közleményéből.

Indulhat a buli a Citinél

Némiképp nagyobban lesznek a Citigroup harmadik negyedéves költségei a második negyedévi állapothoz képest. A kockázati- és mérlegmenedzsmenthez társuló magasabb költségekkel a bankcsoport bizonyítani akarja a szabályozói szervek felé egy nagyobb osztalékfizetési és részvényvisszavásárlási akció megalapozottságát- írja a Reuters.

Ellepték Amerikát a kontinens bankjai

Az eseménytelen nyár után, szeptember első napjaiban nagyon izgalmasan alakult az amerikai vállalati kötvénypiac, az európai bankszektor több szereplője is a kedvező környezetet kihasználva nagyobb kibocsátásokat vitt véghez. A kontinens bankjai forráséhségben szenvednek, a dollárban történő kibocsátásnak számos előnye van, többek között a széles befektetői kör és a kedvező értékesítési kondíciók. Szakértők szerint az európai bankok a kötvénypiacon több rekordot is megdönthetnek, a következő hónapokban fennmaradhat az átlagosnál magasabb aktivitás - írja a Financial Times.

Még szigorúbb lesz Amerika a bankjaival

A Fed olyan új szabályozást készít elő, amely a globális szabályoknál szigorúbbakat állapítana meg a bankok tőkéjére, likviditására és tranzakcióira - írja a Reuters.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.