Bank

Belép-e Magyarország a bankunióba?

Nincs kategorikus álláspontja Magyarországnak arról, hogy csatlakozzon-e a bankunióhoz, vagy sem - mondta Kisgergely Kornél, az MNB pénzügyi szervezetek felügyeletéért felelős ügyvezető igazgatója az MKT nyíregyházi Közgazdász-vándorgyűlésén.

Novemberben tényleg elindul a bankunió

Sokkal nagyobbak az EU bankjai saját országuk GDP-jéhez képest, mint az amerikaiak az USA-éhoz képest. Ez, illetve a bankok és államok közötti kölcsönös pénzügyi visszacsatolás (válság során negatív spirál) szükségessé tette a bankunió létrehozását. A bankunió a tervek szerint halad, így novemberben elindulhat az első pillér, vagyis az EKB keretein belül működő egységes bankfelügyeleti mechanizmus - mondta az MKT idei, nyíregyházi Közgazdász-vándorgyűlésén Farkas Ádám, az EBA főigazítója.

A szenvedő bankóriás nagy átalakításba kezdett

A Credit Suisse az utóbbi években 30 milliárd dollárnál is több vagyont vesztett, az adóelkerülési botrány igencsak megtépázta a privátbanki üzletágat. Részben ezért nagyobb átalakításokat indítottak el a szervezetben, a kelet-európai vezető távozik, több üzletágat is összevonnak és egyben kezelik az EMEA régiót. A cél a top ügyfelek kiszolgálása, amelyeknek legalább 50 millió frankos likvid vagyona van - írja a Reuters.

Magyar devizahitelek: egy francia bank nagyon tud valamit

Mindössze két hitelező ért el részleges győzelmet eddig a Fővárosi Törvényszéken az egyoldalú szerződésmódosítások ügyében: a fogyasztási hitelekre szakosodott Cetelem és a jelzáloghitel-kiváltások egykori specialistája, az UCB Ingatlanhitel. Az ügy érdekessége, hogy mindkettő a francia BNP Paribas leánycége, és hogy a bíróság úgy látja: az infláció alapján lehet kamatot változtatni.

Várni kell a CIB Lízing devizahiteles perében is

A Fővárosi Törvényszék ma három újabb pénzügyi intézmény, egy bank, egy pénzügyi vállalkozás és egy lízingcég devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalta. Mint kiderült, az UCB Ingatlanhitel részlegesen pert nyert, egyes időszakokban megfeleltek a tisztességesség kritériumának. A Budapest Bank esetében a döntést 18-ára, míg a CIB Lízingnél szeptember 19-ére halasztották a döntést.

Devizahitelek: Rogán elmondta, meddig kell fizetniük a bankoknak (2.)

A bíróságok által tisztességtelennek ítélt egyoldalú kamatemeléseket és az árfolyamrés miatt visszajáró pénzt február végéig kaphatják meg az ügyfelek - mondta Rogán Antal az Echo TV műsorában. Jövő héten, a szerdától péntekig tartó kihelyezett frakciógyűlésen döntenek az elszámolási javaslat részleteiről.

Az európai átlag tizedét költjük életbiztosításra

Az Európai Biztosítók Szövetsége, az Insurance Europe frissen publikált összesítése szerint a világ legnagyobb biztosítási piaca az európai: 2013-ban a kontinens biztosítói mintegy 1119 milliárd eurós díjbevételt értek el, ebből az életbiztosítási díjbevételek 667 milliárd eurót tettek ki. Egy ügyfél átlagosan 1124 eurót költ Európában életbiztosításra, Magyarországon ennek az összegnek alig egy hetedét fordítják ugyanerre a célra - olvasható a MABISZ közleményében.

Közel a Libor végjátéka

Az amerikai jegybank már gőzerővel keresi a Libor alternatíváját - írja a Financial Times. A Libor-botrányt követően égetővé vált egy olyan, pénzügyi tranzakciókhoz használható benchmark kamatlábat találni, amely át tudja venni a Libor szerepét. Úgy tűnik, a Fed jó úton jár a probléma megoldásában.

Gyanús iráni tranzakciók a Commerzbanknál

Hamarosan megállapodást köt a német Commerzbank az amerikai hatóságokkal a bank által Iránnal és más országokkal bonyolított, az amerikai szankciókat sértő tranzakciók miatti bírságról - írja a Reuters saját forrásaira hivatkozva. Úgy tudni, a bank 650 millió dollárt fizethet.

100 milliárd dollár: ennyi kell egy újabb válság elkerüléséhez

A legnagyobb amerikai bankoknak a jelenleginél 100 milliárd dollárral több jó minőségű eszközt kell tartaniuk, hogy teljesíteni tudják a Fed 2017-ben életbe lépő likviditási szabályait, amelyek egy újabb pénzügyi válság megelőzését célozzák - írja a Financial Times.

Egy bankot le-, egyet felminősítettek

A JP Morgant a Nomura semlegesről vételre minősítette fel, eközben a Bank of America ajánlását vételről semlegesre módosította - számolt be a Marketwatch.com.

Még veszteségesebb lett a magyar Raiffeisen - Mutatjuk a többi bankot is

Az év első felében 33,4 milliárd forintos adózás utáni veszteséget ért el a hazai Raiffeisen Bank - olvasható ki a társaság nemrég megjelent első féléves jelentéséből. Ez a szám rosszabb a menedzsment által vártnál és a tavalyinál is, feltehetően elsősorban a devizahiteles csomag miatt, amely nélkül javult volna az eredmény.

Devizahitelek: újabb hitelintézet bukott el

A Fővárosi Törvényszék két újabb pénzügyi intézmény devizahiteles törvénnyel kapcsolatos keresetét tárgyalja ma. Eközben kiderült: a kormány ezen a héten tájékoztató kampányt indít "a bankok elszámoltatása", valamint az újabb rezsicsökkentés ügyében.

Csoda történt: devizahiteles pert nyert az egyik bank (3.)

Részlegesen megnyerte a magyar állam ellen indított devizahiteles pert a Magyar Cetelem Bank; a Fővárosi Törvényszék szerdán kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélete szerint bizonyos időszakokban megfeleltek a tisztességesség törvényi kritériumainak a bank euróalapú személyi kölcsöneinek általános szerződési feltételei.

A magyar bankszektor jobban teljesít?

Bár Magyarország bankszektora továbbra is sérülékeny, az elmúlt évek során jelentős fejlődést tudott felmutatni - írja a Morgan Stanley frissen megjelent, feltörekvő piaci bankszektorokról szóló elemzésében. A tanulmány kiemeli Brazíliát, mint az egyik legkockázatosabb bankszektorral rendelkező országot, de Oroszország és Törökország sem büszkélkedhet eredményeivel.

Új igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok az FHB leányánál

Az FHB Jelzálogbank Nyrt. tulajdonában lévő FHB Bank Zrt. igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjainak mandátuma 2014. augusztus 31. napján lejárt - közölte a BÉT honlapján a társaság. A közleményből az is kiderül, kik lettek az új tagok.

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Irán jelzést adott – máris eldőlt a háború?
Ricardo

Legyünk optimisták!

A túlzottan drámai világképről címmel friss posztom olvasható a nagyszerű individualista blogon. Röviden: a világ...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.