Olcsóbban vonhat be most kínai forrást a magyar állam, mint tavaly

3,9-4,5% közötti indikatív hozamsávot határozott meg a magyar állam annak a kínai belső piacon kibocsátani tervezett ún. pandakötvénynek, amelyről egy ma reggeli lapinformáció szólt, hogy rövidesen piacra kerülhet - tudta meg az IFR. Tavaly júniusban 4,85%-os hozam mellett vont be kínai forrást a magyar állam, így tehát ehhez képest most olcsóbb lehet majd az újabb eladósodásunk.

Befulladt a 3 éves magyar kötvényaukció

A 15 milliárdos keretösszeggel meghirdetett 3 éves magyar államkötvény aukcióra mindössze 6,9 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett ma, ezért az Államadósság Kezelő Központ úgy döntött, hogy inkább egyetlen fillérnyit sem ad el ebből a papírból. Ezt azért is tehette meg, mert közben a két másik (5 és 10 éves) kötvényünkre intenzív volt a vételi érdeklődés, így a ráemelésekkel végül közel annyi forrást tudott bevonni a két papírból már délelőtt (34,5 milliárdot), mint amennyit a háromból összesen akart (40 milliárd). Aztán a délutáni tendereken még néhány milliárd forintnyi forrást szintén sikerült bevonni.

Elkapkodták a magyar kötvényeket a befektetők (2.)

Az összesen meghirdetett 50 milliárd forintnyi keretösszegre 105,7 milliárd forintnyi vételi ajánlatot nyújtottak be a befektetők a 3 mai államkötvény aukción, így az Államadósság Kezelő Központ 60 milliárd forintot fogadott el ezekből. A korábbi hetekre jellemzőnél sokkal visszafogottabb volt a vételi érdeklődés az 5 és 10 éves kötvényeknél, de ezzel együtt a 3 és az 5 éves papíroknál a meghirdetetthez képest 5-5 milliárddal megemelte az elfogadott mennyiséget az adósságkezelő. Az előző aukciókhoz képest egyébként újra érdemben süllyedtek az átlaghozamok.

Távozik az ÁKK két vezetője

A Portfolio piaci körökből származó információi szerint szeptember 1-jétől távozik az Államadósság Kezelő Központ általános vezérigazgatói tisztségéből Borbély László András, illetve a nemzetközi ügyekért, így a devizakötvény kibocsátások levezényléséért felelős Búzás László. A Portfolio-nak sikerült elérnie Borbélyt, aki nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Hatalmas összegű kötvényt cserélt el ma az adósságkezelő

Az elmúlt hónapok legnagyobb államkötvény csereaukcióját bonyolította ma le két kötvénysorozat kapcsán az Államadósság Kezelő Központ, amelyek keretében 87 milliárd forintnyi, 2017-bnen lejáró kötvényt cserélt összesen 79 milliárd forintnyi 2020-as, illetve 2023-as lejáratú papírokra.

Jól sikerült az év első kincstárjegy aukciója

Szokatlanul hosszú (10 hetes) hátralévő futamidejű diszkontkincstárjegyet hirdetett meg az ún. 6 hetes likviditási diszkontkincstárjegy aukciója keretében az Államadósság Kezelő Központ, amelyre intenzív vételi érdeklődés érkezett, így az adósságkezelő 60-ról 70 milliárd forintra megemelte az elfogadott ajánlatok mennyiségét.

Brutális kereslet a magyar dollárkötvény iránt!

Négy globális nagybankot bízott meg ma egy 10 éves dollárkötvény kibocsátásával az Államadósság Kezelõ Központ és a vonzó kibocsátási kondíciók miatt brutális vételi érdeklõdés mutatkozott. Az összesített ajánlati könyvbe ugyanis több mint 10 milliárd dollárnyi ajánlat érkezett be, amelybõl a magyar állam 2 milliárd dollárnyi összeget fogadhat el. Ez megegyezik azzal, amelyet elõzetesen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mondott. A kibocsátást a 10 éves irányadó amerikai államkötvény hozama (2,7%) felett eredetileg 350-360 bázispontos felárral hirdették meg, de végül a vonzó árazás miatt felfutó kereslet mellett 325 bázispontra szûkítették. Ez azt jelenti, hogy Magyarország 5,95% körüli dolláralapú hozam mellett adósodik el, ami a februári kibocsátás hozamánál (5,37%) érdemben magasabb. Fontos azonban látni, hogy az emelkedõ forrásköltség teljes egészében a menetközben megemelkedett amerikai kötvényhozamokkal magyarázható, ugyanis a februárihoz képest (345 bázispont) most kisebb felárral tudtunk forrást bevonni.

Fontosabb részletek

  • A kibocsátást jó idõzítéssel és nagyon vonzó kamatfeltétellel indította el az ÁKK
  • Ezek érdemben feljebb tornászhatták a vételi érdeklõdést
  • Emiatt pedig sikerült lejjebb vinni a kibocsátás tényleges felárát
  • Az 5,95%-os nominális hozam nem alacsony, de jelenleg egy ilyen tranzakciónak ennyi az ára az adott szintû dollárkötvény hozam és magyar felár alapján
  • A bevont pénzt az ÁKK euróra cseréli, így a tényleges forrásköltség lejjebb szorítható
  • A pénzt nagy valószínûséggel két, januárban és májusban lejáró devizakötvény törlesztésére fordítja az ÁKK, így csak átmenetileg emeli meg a mai forrásbevonás az államadósságot
  • Elképzelhetõ, hogy az idén év végi GDP-arányos adósságráta még a mai kibocsátással együtt is „kihozható” alacsonyabbra, mint a tavaly év végi
  • Ehhez az kell, hogy az állam leépítse a likvid pénzügyi tartalékait az év végi záró dátumra (lejárattól elmaradó kibocsátásokkal és kötvény visszavásárlásokkal)

10 milliárdnyi rövid kötvényt vett ma vissza az ÁKK

Két, jövőre lejáró államkötvény kapcsán tartott ma visszavásárlási aukciókat az Államadósság Kezelő Központ, amelyek keretében összesen közel 10 milliárd forintnyi papírt vett vissza.

Újra 4% alatti átlaghozam a 3 hónapos aukción

Mérsékelt túljegyzés és kissé terv feletti eladás alakult ki a ma megtartott 3 hónapos (D131113) diszkontkincstárjegy aukción, amelyen múlt keddhez hasonlóan most is 4% alatti átlaghozam alakult ki.

Százmilliárdokat bukhatunk a gyenge forinton

Magyarország versenyképességének javítása szempontjából elengedhetetlen az államadósság GDP-hez mért arányának mérséklése - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Borbély László András, az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese.

Mit számít az IMF-hitel visszafizetése Magyarországnak?

Matolcsy György mai bejelentésével egyre biztosabbá vált, hogy a magyar gazdaságpolitika a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való kapcsolat végleges lezárásával is készül a jövő évi választásokra. Ezt részben a magas pénzügyi tartalékai, részben amiatt tudja megtenni, hogy a fennálló tartozása már egyébként is jelentősen csökkent. Az alábbiakban néhány olyan szempontot világítunk meg, amelyek az IMF-es hitel "előtörlesztése" kapcsán lényegesek.

Még 20 milliárd forintnyi kötvényt eladott délután az ÁKK

A délelőtti államkötvény aukciókon kialakult erőteljes vételi érdeklődés láttán mindhárom sorozat kapcsán meghirdetett délutánra nem-kompetitív tendereket az Államadósság Kezelő Központ. Ezeken a meghirdetett csaknem teljes keretösszeget lejegyezték az elsődleges forgalmazók, így 20,3 milliárd forintnyi forrást tudott még bevonni az adósságkezelő a délelőtt kialakult aukciós átlaghozamok mellett.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.