bankok

Titkos tárgyalásokon dőlhet el a Deutsche Bank sorsa

Eddig mind az amerikai, mind a német politikusok cáfolták, hogy bármilyen tárgyalásra sor került volna a legnagyobb német banknak belengetett 14 milliárdos amerikai bírság miatt. A németek azt mondták: ezt a balhét a banknak kell elvinnie. A Reuters azonban úgy tudja, hogy már "minden szinten" folynak a titkos tárgyalások.

IMF: a nyugati bankok harmada gyakorlatilag menthetetlen

Európa és az Egyesült Államok legnagyobb bankjainak közel harmada már olyan rossz állapotban van, hogy a kamatkörnyezet javulása, de még egy komolyabb gazdasági fellendülés sem segítene a helyzetükön az IMF legfrissebb jelentése szerint.

Két új kérő jelentkezett be az UniCredit leányáért

Az ügyhöz közeli források szerint a Pioneer megvásárlásáért folytatott tárgyalások már a második körhöz érkeztek, az Amundi és a Poste Italiane vezette konzorcium mellett az Aberdeen és a Macquarie is az esélyesek között van - számol be a hírről a Reuters.

November elejétől lesznek OTP-sek az Axa Bank ügyfelei

A korábban tervezett 10 hónap helyett 9 hónap alatt, vagyis várhatóan november 1-jével megvalósul az OTP-nél az Axa Bank lakossági üzletágának év elején bejelentett integrálása - hangzott el az OTP mai háttérbeszélgetésén. Másfél évnyi jelzáloghitel-folyósítást "spórol meg" a vásárlással a legnagyobb magyar bank.

Haladékot kap a Raiffeisen a lengyelektől

A lengyel pénzügyi rendszer felügyeletét ellátó KNF két hónappal meghosszabbította a Raiffeisennek adott határidőt, hogy megállapodásra jusson a lengyel leánybankjának eladása ügyében. Eközben az osztrák nagybank cseh online banki üzletága, a Zuno bejelentette, hogy 2017 első felében Csehországban és Szlovákiában is beszüntetné tevékenységét - írja a Reuters.

Több tízezer ember kirúgásával zsarolják a bankok az EU-t

A brit kilépés szélsőséges esetben a bankoknak és a velük együtt dolgozó cégeknek 40 milliárd angol fontos (azaz közel 14 000 milliárd forintos) bevételkiesést is okozhat, valamint 70 000 munkahely és 10 milliárd fontnyi adóbevétel kerül veszélybe a City lobbicsoportja szerint. A frissen elkészült jelentést most arra próbálják meg felhasználni a pénzügyi cégek, hogy különleges bánásmódot harcoljanak ki az EU-tól és a brit kormánytól.

Hogy tetszene, ha felvennél 5000 forintot 1000 forintért?

Az Egyesült Államokban tavaly 10 éves rekordra emelkedett az idegen ATM-es pénzfelvétel díja, a bankok az alacsony kamatkörnyezetben többek között ezzel a díjjal jutnak bevételhez - derül ki a Bankrate felméréséből. Magyarországon azért ennél sokkal kényelmesebb helyzetben vannak a banki ügyfelek.

Kifulladóban a Növekedési Hitelprogram

Az elmúlt egy hónapban 30 milliárd forintnyi új szerződés született a Növekedési Hitelprogramban - derül ki az MNB friss közleményéből. A program idei kihasználtsága mindössze 39%-os.

Strasbourgig viszi a botrányt a bukott Quaestor-vezér

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul Tarsoly Csabának, a Questor-ügy elsőrendű vádlottjának ügyvédje. A Questor-csoport elnök-vezérigazgatójának védője szerint ügyfele előzetes letartóztatását semmi nem indokolja, védelmére pedig nem tud megfelelően felkészülni a jelenlegi körülmények közt - írja az Index.

Hízik az ország második legnagyobb takarékja

Október 1-jén a Lébény-Kunsziget Takarékszövetkezet és a Bakonyvidéke Takarékszövetkezet egyesült az ország második legnagyobb takarékjának számító Pannon Takarék Bank Zrt.-vel - közölte az SZHISZ.

A Deutsche Bank csak a jéghegy csúcsa

Látványosan jobb helyzetben vannak az amerikai bankok nyolc évvel a pénzügyi válság kitörése után, mint európai társaik. Jobb, de főleg egységesebb a tőkehelyzetük, és már maguk mögött tudhatják a bírságok nagy részét, szemben az európaiakkal.

Álszenteskedik a Deutsche Bank a német gazdasági miniszter szerint

Sigmar Gabriel német gazdasági miniszter szerint álszent dolog a Deutsche Banktól a spekulánsokat hibáztatni a részvényárfolyam esése miatt, miközben maga a bank tette a spekulációt egy üzleti modellé - írja a Reuters, amely éppen egy Iránba tartó repülőgépen tudta megszólaltatni a minisztert.

Decemberben derül ki, kié lesz az UniCredit leánya

Megvárná az UniCredit az olasz miniszterelnök által decemberre kiírt népszavazást, és csak utána döntene arról, hogy kinek adja oda alapkezelőjét. Korábbi források szerint négy ajánlat is érkezett a Pioneerre, az üzletág eladásából a bank 3 milliárd eurót gyűjthet össze - írja a Reuters.

Közel tízezer forintos célár jött az OTP-re

Igen jelentős céláremelést hajtott végre a JP Morgan az OTP esetében, mely így a korábbi 7310 forintról 9570 forintra nőtt. Az új célár 32 százalékkal magasabb az aktuális tőzsdei árnál.

Minden rendben lesz a Deutsche Banknál

Minden rendben lesz a Deutsche Banknál, a pénzintézet sok tőkével is likviditással rendelkezik - mondta az ügy kapcsán az amerikai JP Morgan vezére. Az utóbbi napokban a német bank a befektetők célkeresztjébe került.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.