Új magyar energiatőzsde indul - Ezt érdemes tudni róla

A pénzügyi eszközök definíciójának Európai Bizottság által elfogadott módosítása szükségszerűen megkívánta a már létező magyar energiapiacok átszervezését, és ebből a célból új tőzsde alakult: a HUDEX Magyar Derivatív Energiatőzsde Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A HUDEX 2018 januárjában átveszi a fizikai határidős piacot a HUPX-től és a CEEGEX-től, azok a piaci szereplők pedig, akik jelenleg fizikai határidős ügyletekkel kereskednek, két megoldás közül választhatnak.

A gáztőzsdén már bevezették az eurót

Euróalapú elszámolásra állt át a gáztőzsde. A CEEGEX a "jelentős" lépéstől azt várja, hogy az elősegíti a likviditás és a taglétszám növekedését, illetve a magyar gázpiac nyugat-európai piacokhoz történő integrációját.

Bevezeti az eurót a gáztőzsde

Több mint másfélszeresére nőtt a Közép-Kelet-Európai Gáz Tőzsde (CEEGEX) kereskedőinek létszáma az elmúlt három hónapban, miután 2017. május 1. és július 31. között kedvezményesen léphettek be új tagok a piacra. Egyéb fejlesztések mellett, a tőzsde azon is dolgozik, hogy októbertől euróalapú kereskedés válthassa a forint alapút.

Megkapta az MNB engedélyét az új magyar energiatőzsde

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) engedélyezte a HUPX Zrt. mint alapító számára a HUDEX Magyar Derivatív Energiatőzsde Zrt. tőzsdeként történő megalapítását. Az alapítási engedély kiadását követően a cégbíróság 2017. május 18-án bejegyezte a HUDEX Zrt.-t a cégjegyzékbe, amely megkezdi a felkészülést a tőzsdeként (szabályozott piac) való működésére.

Új szereplő a régiós gáztőzsdén

Magyarország legnagyobb földgázkereskedője, a Magyar Földgázkereskedő Zrt. (MFGK) árjegyzői megállapodást írt alá a Közép-Kelet-Európai Gáztőzsdével (CEEGEX)

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.