eon

Vigyázat, csalók élnek vissza az E.ON nevével!

Ismeretlen támadók az E.ON nevében küldenek az energiavállalat elektronikus értesítőihez nagyon hasonló formátumú e-maileket, és ezzel próbálják elérni, hogy különböző, általában alacsony összegeket átutaljanak számukra. A cég az elmúlt órákban több bejelentést kapott ezekről a nagyon veszélyes visszaélési kísérletekről. Az energiavállalat arra kéri ügyfeleit, hogy kiemelt óvatossággal járjanak el átutalási megbízásaik teljesítése során - olvasható a közleményben.

A falvak és városok közvilágítása is megújulhat

A magyar Tungsrammal együttműködésben kínál az E.ON korszerű és fenntartható, okos technológián alapuló közvilágítási megoldásokat. A két cég három évre szóló megállapodása szerint a párezres falvaktól a nagyvárosokig bármely település önkormányzata élvezheti a jövőben a közösen megvalósított, modern közvilágítás előnyeit - szerepel a cég közleményében.

Jövőre indul az E.ON és a Microsoft legújabb együttműködése

A nemzetközi E.ON csoport és a Microsoft együttműködésben új szabványokat teremtő szoftveres megoldást fejlesztett ki az okosotthonok számára, a termék jövő év elejétől kerül a piacra és alkalmas lesz többek között arra, hogy áramköltséget takarítson meg és egységesítse a fűtési és hűtési rendszerek vezérlését - szerepel az E.ON közleményében.

Miért drágul a gáz idén? Mit éreznek ebből a magyar cégek?

A szélsőséges időjárás nem csak a mezőgazdaságra vagy a turizmusra van hatással, hanem az energiapiacra is. A nyári hőségben több légkondicionáló üzemel, ezért nagyobb az áramfogyasztás, de az időjárás miatt a gáz ára is emelkedhet. Kérdés, hogy mit éreznek ebből a magyar cégek?

Bukott részvények támadása - Videó technikai elemzés

Az elmúlt évek a tőzsdei szárnyalásról szóltak, ám több részvénynek sikerült dacolni a vételi erővel, és képesek voltak évtizedes zuhanásokat produkálni. Ilyen mélytengeri búvár az EON és a General Electric, ahol a következő videókban vételi zónák után kutatunk.

Masszív veszteség az E.ON-nál

Közzétette az idei első kilenc hónapra vonatkozó beszámolóját a német energetikai óriáscég, az E.ON, melyben súlyos veszteségről számolt be a befektetőknek. A külön tőzsdére vitt leánycégen, a Uniperen 6,1 milliárd eurós leírást hajtottak végre.

Drámai válások a német energiaiparban

Hatalmas átalakulások mentek végbe a német energiaszektorban, néhány hét különbséggel az E.ON és az RWE is tőzsdére vitte átalakulás utáni új cégét. A két nagyvállalat sok szempontból eltérő stratégiát alkalmazott a szétválásnál, eddig úgy tűnik az RWE strukturálta jobban a folyamatot: az Innogy-t magas árazás mellett többszörösen túljegyezték, az anyacég árfolyama pedig nem esett olyan sokat. Igaz, az E.ON sem panaszkodhat alapjaiban, hiszen a két cég együttes piaci értéke most magasabb, mint a Uniper tőzsdei bevezetése előtt.

Tovább darabolódhat az E.ON

Az E.ON fontolgatja, hogy áramelosztó hálózati eszközeinek legalább egy részét leválasztja, és befektetőknek értékesíti, akár tőzsdei kibocsátás formájában - tudta meg a Wirtschaftswoche.

Az év egyik legizgalmasabb kibocsátása: mi történt eddig?

Hétfőn debütáltak Németországban a Uniper részvényei, egyelőre stabilan 10 euró környékén állt be az árfolyam, azonban nem kizárt, hogy a következő hetekben-hónapokban nagyobb csapkodás lesz még a részvényeknél. A menedzsment elvárása eddig teljesülni látszik, a két cég együttes kapitalizációja a kibocsátás óta végig magasabb volt az E.ON múlt pénteki kapitalizációjánál.

Több mint 1,3 millió család kerülhet még az állami Főgázhoz

Az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltatóhoz tartozó Főgáz felkészült mintegy 1,3 millió fogyasztó átvételére, így a Főgáz lehet Vas, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Bács-Kiskun, Csongrád és Békés, illetve Zala, Somogy, Veszprém, valamint Tolna, Baranya, és Fejér megyékben a földgázfelhasználók egyetemes szolgáltatója - közölte a társaság.

Nemsokára eldől, ki lép a kivonuló gázszolgáltatók helyére

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nyilvános felhívást tett közzé a földgáz egyetemes szolgáltatók körében az engedélye visszavonását kérő két társaság, az E.ON Energiaszolgáltató Kft. és a GDF Suez Energia Magyarország Zrt. felhasználóinak ellátására - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

Hatalmas veszteséget jelentett az E.ON

Az E.ON fennállása óta a legnagyobb veszteségét szenvedte el 2014-ben, ami az energia szektorban végbemenő több éve tartó válságnak tudható be - derült ki a cég negyedéves gyorsjelentéséből. A cég vezetősége úgy gondolja, előre kell lépni a megújuló energia területen.

Örülnek a német energiaszolgáltató számainak

Ma hajnalban jelentett az E.On, mely EBITDA soron jobb, míg a nettó eredmény soron gyengébb számokat tett közzé az elemzői prognózisnál. A társaság továbbra is nehéz időszakot él az átalakuló energiapiacon, ennek ellenére a menedzsment nem változtatott idei prognózisán. A részvények mérsékelten erősödnek.

Adidast kell venni?

A lecsorgásban újabb részvények érkeztek fontos támaszokhoz, melyek korántsem biztos hogy kitartanak. Ma az E.On és az Adidas mellett az EURCAD grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

Menekülnek a német energiaszolgáltatóból

Mintegy 2 százalékos eséssel kezdték a mai kereskedést az RWE részvényei, miután piaci pletykák szerint a társaság vezérigazgatója tőkét tervez emelni.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.