erste

78 milliárdot kap tulajdonosától a magyar Erste (2.)

78 milliárd forintos tőkeemelést hajt végre a magyar Erste Bankban az osztrák anyabank, mielőtt ugyanennyiért eladná a bank 30 százalékos részesedését a magyar államnak és az EBRD-nek. A június 20-án bejelentett tőkeemelésről ma hozott határozatot a tulajdonos. Ma derült ki, hogy elindulhat a társaság jelzálogbankja is.

Hat év után először lehet nyereséges a magyar Erste

A tavalyi 22 milliárd forintos adózott veszteség után idén már nyereségre számít a magyar Erste Bank. Idén 20-30%-kal nőhet a bank fedezetlen fogyasztási hiteleinek állománya a társaságnál. A Budapest Bank iránt nem, a MARK eszközvásárlási programja iránt viszont érdeklődik az Erste. Minderről Jelasity Radován elnök-vezérigazgató beszélt a Reutersnek.

Végre tényleg beszáll az állam az Erstébe

Még tavaly februárban jelentették be, hogy a magyar állam és az EBRD 15-15%-os részesedést szerez az Erste Group magyarországi leánybankjában. Végre kiderült: hétfőn írják alá a szerződést.

Bankok, amelyek sok magyarországnyi pénzről döntenek

Létezik olyan francia bank, nevezetesen a BNP Paribas, amely egymaga közel hússzor akkora, mint a teljes magyar bankszektor, de az osztrák Erstébe is duplán beleférne Magyarország bankrendszere. Egy friss tanulmány alapján állítottuk össze az alábbi érdekes ábrákat az eurózóna bankrendszeréről.

Jó napot, én vagyok a zombi magyar bankrendszer

Létezik olyan magyar nagybank, amely harmad annyi kihelyezett hitelből gazdálkodik, mint a válság elején, további három nagybank pedig a 2008-as szint felére zsugorodott. Nincs olyan bank a nyolc nagy között, amely nőni tudott volna ez alatt a hét szűk esztendő alatt. A devizahiteles elszámolások, a még csak ébredező hitelkereslet és az alacsony kamatkörnyezet miatt különösen kegyetlen volt a 2015-ös év bevételi szempontból, hiszen volt, ahol a nettó kamatbevétel a negyedével zuhant. Egy magyar nagybanknak azonban tavaly már bővült a hitelállománya, a hitelezési veszteségek visszaesésének köszönhetően pedig nyolcból öt nagybank immár nyereséggel zárta az évet.

Erste-részvények millióit adta el az Uniqa tulajdonosa

Eladta az Erstében meglévő 4%-os részesedését az osztrák Uniqa biztosító 30,6%-os tulajdonosa, az Uniqa Versicherungsverein Privatstiftung. Maga a biztosító pedig 100 millió eurót kaszálhat egy bécsi épület eladásán.

Egyik csapás a másik után éri a hazai brókercégeket

Nem volt könnyű 2015 a befektetési vállalkozásoknak, az év elején a svájci frank árfolyamküszöbének elengedése okozott több szolgáltatónak veszteségeket, részben emiatt terebélyesedett ki a brókerbotrány, ezért viszont az életben maradt cégek Beva-befizetései is emelkedtek. Bár a botrányok után az ügyfelek bizalma lassan visszatért, az ügyfélállományok elkezdtek visszaépülni, a tavalyi eredményeken alapos nyomot hagytak a nem várt események. Idén év elején a bevételek és a profit is tovább csökkent, bár negyedévről negyedévre javul a szektor eredménye, éves bázison még nem látunk fordulatot a szektorban.

Kirúgások, fiókbezárások a bankoknál: kijózanító számok érkeztek

Azt hinnénk, hogy a 2008 és 2015 között eltelt hét szűk esztendő a drasztikus megszorítások időszaka volt a bankszektorban. Van ebben igazság, de a szabályozói terhek miatt a hitelintézetek működési költsége így is csak 3%-kal, dolgozói létszáma pedig 13%-kal, vagyis 5800 fővel csökkent. A legjobban a fiókszám csappant meg: saját adatgyűjtésünk alapján átlagosan negyedével szűkebb fiókhálózattal működnek a bankok, mint a válság elején. A legnagyobb létszámleépítést a CIB, a Raiffeisen és a Budapest Bank hajtotta végre, a legtöbb fiókjától pedig a Raiffeisen, az UniCredit és a CIB vált meg hét év alatt.

Eladná bedőlt jelzáloghiteleit az Erste és az UniCredit Magyarországon

Nem teljesítő jelzáloghitelek eladását tervezi az Erste és az UniCredit Magyarországon egyenként 250-300 millió eurós összegben - írja a Reuters, megjegyezve: a kilakoltatási moratórium megszüntetése és az ingatlanárak növekedése javítja a keresleti étvágyat ezekre a hitelekre.

Lemásolta az Erstét a CIB anyabankja

A Reuters elemzői konszenzusában szereplő 713 millió eurónál nagyobb, 806 millió eurós adózott eredményről adott számot az Intesa Sanpaolo. Az Erstéhez hasonlóan a vártnál alacsonyabb hitelezési veszteségek segítették a bankot, miközben a bevételei jelentősen csökkentek.

Elfogadták Londonban a magyar Erste megvásárlását

Elfogadta az EBRD igazgatósága a magyar Erste Bank 15%-ának megvásárlását - írja a Reuters. Mivel az EBRD társutas kisebbségi részvényesként szokott banki tranzakciókban részt venni, természetesnek tűnik, hogy a tranzakció véglegesítését az Erste és az állam közötti tranzakció sikeréhez kötik.

Eladhatják a magyar Erste Bank egy részét

"Nagyon valószínűnek" nevezte Andreas Treichl osztrák Erste-vezér, hogy június közepéig eladják a magyar leánybank 15%-át a magyar államnak - számolt be a Reuters. A tranzakcióra vonatkozó szándékot még 2015 februárjában jelentették be, de azóta nem történt nyilvánosan érzékelhető előrelépés.

Három fronton erősít az Erste Biztosító

A nyugdíjbiztosítások felfutása, a call center teljesítményének növekedése és a Citibank lakossági üzletágának integrációja jelentheti az Erste Biztosító számára az idei növekedés motorját - hangzott el a társaság sajtóeseményén. Az életbiztosítások költségszintjének újraszabályozása nem okoz nagy felfordulást a biztosítónál.

Nyolcból hét magyar nagybank nyereséges lehet idén

Nyolcból hét magyar nagybank egyértelműen nyereséget vár az idei évtől - derült ki a Reuters felméréséből. A hírügynökség szerint fordulat van kibontakozóban a magyar bankszektorban.

Jön az OTP nagy napja

A magyar részvények lehetnek a nagy nyertesei annak az átsúlyozásnak, amit a Bécsi Tőzsde hajt végre az egyik fontos kelet-közép-európai részvényindexében. A döntéssel több milliárd forintnyi addicionális forgalom csapódhat le az OTP-ben, a Molban és a Richterben.

Bővül az Erste hitelkártya-üzletága

Mától átveszi az Erste a Citibank magyarországi fióktelepének a hitelkártyák direkt értékesítését végző csapatát, aminek köszönhetően új értékesítési hálózattal bővül az Erste Bank - közölte a társaság. Szeptember elején jelentették be, hogy az Erste vásárolja meg a Citibank magyarországi lakossági és hitelkártya-üzletágait.

Nem csak a CSOK segíthet, ha nincs pénzed lakásra

Ha lakásra teszünk félre és egy lakástakarékra szeretnénk bízni a pénzünket, fontos azzal tisztában lennünk, hogy egy szerződést fizetve még a maximális futamidő alatt sem gyűlik össze elég pénz ahhoz, hogy egy lakást tudjunk venni a megtakarításunkból. Valamelyest könnyít a helyzeten viszont az, hogy a lakástakarékok hitelt is adnak a megtakarított pénzünk mellé.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.