finanszírozás

Új világ jön hétfőtől - Beengedik a biztosítókat az egészségügybe?

A vasárnapi önkormányzati választások után akadálymentesen láthat neki a kormány számos nagy rendszer, többek között az egészségügy reformjának. A krónikus állami forráshiány leküzdésére igénybe vennék egyes hírek szerint a magántőkét is, bevonva a piaci egészségbiztosításokat a finanszírozásba. Felcsillant a remény a biztosítók előtt: végre érdemi növekedésnek indulhat a ma még mindössze évi 7 milliárd forintos hazai magán-egészségbiztosítási piac. A kulcsfogalom a vegyes finanszírozás lehet.

Fantáziát látott az állam a győri sikersztoriban

A Széchenyi Tőkealap ötvenedik befektetéséhez érkezett, a Pannon Tools Kft. 150 millió forintos tőkét kap az üzleti terveinek megvalósításához. Az alap ezzel együtt már 6,5 milliárd forint kihelyezéséről hozott döntést - derül ki a társaság közleményéből.

Új területre eveznek át a sikeréhes befektetők

Egyre inkább kezdenek beindulni a kreatív ipari startup cégek Magyarországon, az állam, a befektetők és a vállalkozók is együtt tanulják, hogy miként is kellene a rendszernek működnie. A kockázatitőke-befektetők elsősorban ICT és a biotechnológiai szektorban fektetnek be a magas hozamelvárások miatt, viszont az elmúlt években megindult a kreatív iparba is a tőke, ez viszont még nem jelenti azt, hogy ne lennének problémák - derült ki a Design Hét Budapest befektetői kerekasztalán elhangzottakból.

Osztrák matracgyár épül Zalában

Mintegy félmilliárd forintos beruházással épít matracgyártó üzemet Zalaegerszegen az osztrák ADA cégcsoport, amely 100 új dolgozót alkalmaz a jövő nyárra elkészülő gyárban.

Varga: Magyarország még mindig egy bankparadicsom

A devizahitelesek problémájának megoldásakor sikerült megtalálni azt az egyensúlyi pontot, ahol még nem kerül veszélybe a bankok működése, de rendezni lehet a bankrendszer ügyfelek felé fennálló "súlyos adósságát" - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában.

Szigorítják a hitelezést Svédországban (korr.)

A jelenlegi 70% helyett 50%-ban határozzák meg az ingatlan értékéhez képest azt a határt, amely fölött vissza kell fizetni a hitel tőkerészét Svédországban, ahol nagy hagyománya van a csak kamattörlesztéses hiteleknek.

Nagy döntésekre készülnek a devizahitelek ügyében

Akár már a jövő héten dönthet az Alkotmánybíróság az első, júliusi devizahiteles törvényről. A Magyar Nemzeti Bankban eközben gőzerővel készülnek az elszámolás legapróbb részleteit is szabályozó rendeletek, hogy november elején megjelenhessenek - írja a Magyar Nemzet.

A válság óta nem történt ilyen a magyar cégvilágban

Idén az első három negyedévben 25 027 vállalkozást töröltek, és egyidejűleg 20 649 újat jegyeztek be a cégnyilvántartásba - közölte az összesített adatokat a listát összeállító gazdasági információ szolgáltató cég, a feketelista.hu az MTI-vel.

Képviseletet nyitott az Eximbank

Győr után Székesfehérváron nyitja meg második vidéki képviseletét az Exim - jelentette be a város polgármesterével tartott közös, szerdai sajtótájékoztatóján a bank vezérigazgató-helyettese.

Valakik tényleg nagyon jól járnak a devizahiteles csomaggal?

Jobban jártak volna a devizahitelesek, ha forinthitelt vettek volna fel annak idején? És a devizahiteles csomag mennyire változtatja meg a relatív helyzetüket? Becsléseink alapján az alábbiakra jutottunk:

  • az átlagos frankhitelesek 2011 óta magasabb törlesztőrészletet fizetnek, mint forinthiteles társaik,
  • az átlagos (árfolyamgáton kívüli) frankhitelesek törlesztőrészlete most több mint harmadával magasabb a hasonszőrű forinthitelesekénél,
  • a devizahiteles elszámolások során velük nagyjából egy szintre kerülhetnek, hozzájuk képest nagyon jól azonban valószínűleg senki sem jár,
  • az eddig törlesztett összeg alapján csak azok a frankhitelesek állnak rosszabbul a forinthiteleseknél, akik 2008 bizonyos hónapjaiban vettek fel hitelt,
  • a legjobban a jen- és euróhitelesek jártak eddig, de ők kevesebbet is kaphatnak vissza az elszámolások során.

Friss számok érkeztek: elkapkodják Matolcsy olcsó hitelét

Erős hónapja volt a Növekedési Hitelprogramnak. A program második szakaszának tavaly október 1-jei indulása óta 402,7 milliárd forintnyi hitelszerződést kötöttek a kis- és középvállalkozások - közölte az MNB. A hitelek 58%-a friss beruházási hitel.

Így kerülhetjük el az összeomlást

A világ legnagyobb bankjai beleegyeztek abba, hogy módosítsák a derivatív ügyleteik szabályozását annak érdekében, hogy elkerüljék a Lehmanhoz hasonló csődhelyzet kialakulását. A Credit Suisse és a Goldman Sachs mellett 16 másik bank is ígértet tett arra vonatkozóan, hogy nem fogják felbontani a derivatív szerződéseiket a pénzügyi problémákkal küzdő partnerintézményeikkel szemben - írja a Financial Times.

A magyar lakosság milliárdjai forognak kockán

Nagyon jó időszakban van a hazai alapkezelői szakma, a mélybe eső hozamok mellett az ügyfeleket sikerült megtartani, és a pénzpiaci alapokból elinduló tőke átáramlott rövid kötvény és vegyes alapokba, sőt a kezelt vagyon fokozatosan emelkedik. A legnagyobb kihívás az alapkezelőknél, hogy az ügyfelekkel megértessék, kockázatot kell vállalni a magasabb hozam reményében. A szakma a jó teljesítményekkel sem maradhat adós, a kötvény- és részvénypiacok kilátásai bizonytalanok, így érdemes lehet olyan alapokat vásárolni, amelyek rugalmasan tudnak a piaci eseményekre reagálni - hangzott el a Dorsum Alapkezelői Klubján.

Távozik a végrehajtók elnöke

Húsz év után lemondott a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara elnöke, Krejniker Miklós - írta szerdai számában a Magyar Nemzet. Korábbi hír szerint tavasszal 200 ezer, a devizahiteleseket megsegítő törvény alapján felfüggesztett végrehajtási eljárás indulhat újra.

Devizapiaci botrány: hamarosan fizethetnek a trükköző nagybankok

A devizapiaci manipuláció ügyében eddig számos külföldi és amerikai nagybank bűnösségét is megállapították, az amerikai hatóságok pedig az év végégig legalább egy ügyben ítéletet akarnak hozni. Mindeközben a brit felügyelet már egy lépéssel előrébb jár, és összesen akár 3,3 milliárd dollárnak megfelelő bírságot is kiszabhat - írja a The New York Times.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.