forint

Kivárnak a forintbefektetők

Péntek óta nem beszélhetünk jelentős forintmozgásról, hiszen az euróval szembeni jegyzések a 313-315 közötti szűk tartományba ragadtak. Mindez amellett következett be, hogy a nemzetközi részvénypiacokon a geopolitikai feszültségek továbbra is intenzíven mozgatják az árfolyamokat. A forintpiaci stabilitás az augusztus eleji "vihar" után a magyar állampapírpiacra visszatért viszonylagos stabilitással is összefügghet.

Visszajött nap végére a forint

A hétfői nyugodt nap után kedden stabilan 313-313,5 körül kezdett a forint az euróval szemben, majd az orosz humanitárius segély körüli nemzetközi huzavona, az újabb orosz hadgyakorlat és a váratlanul rossz német ZEW-index rontani kezdte a hangulatot. Ez, illetve az extrém mélységbe süllyedt magyar rövid pénzpiaci hozamkörnyezet együtt magával húzta a forintot is. Kora délután már csaknem 315 forintot kértek egy euróért, de innen a délután második felében újra fordítani tudott a forint 314-ig. A magyar inflációs adat nem okozott érdemi piaci reakciókat, hiszen a várttól csak minimálisan tért el.

Állami pénztartalékok: elindult a meredek csökkenés

Júliusban közel 148 milliárd forinttal 2115 milliárd forintra mérséklődtek a magyar állam likvid pénztartalékai, azaz a jegybanknál tartott betétállománya - közölte az előzetes adatot ma a Magyar Nemzeti Bank. A kismértékű csökkenés annak ellenére következett be, hogy a hónap során a magyar állam egy nagy törlesztést hajtott végre. Ha viszont előretekintünk, akkor arra számíthatunk, hogy a pénztartalékok meredeken csökkenni fognak az év végéig. Ez egyébként a gazdaságpolitika jól felfogott érdeke is.

Jót tesz a forintnak a külföldi hangulatjavulás

Bár a hétvége távolról sem nyugodtan telt a geopolitikai válsággócokban, mégis határozottan javult hétfőn a nemzetközi befektetői hangulat, ami a forintnak is segített. Délelőtt még a török elnökválasztás utáni piaci nyugtalanság a lírán keresztül a magyar fizetőeszközt is gyengítette, de ez délutánra visszafordult. Az euró jegyzése így egész nap 314 alatt maradt.

Fontos jel: heti csúcson zárt a forint

A reggeli bizonytalan kezdés után dél körültől határozottan javult a nemzetközi befektetői hangulat, és ez a forintot és a régiós devizákat is egyértelműen segítette. Mivel nem alapvető, fundamentális hátterű külföldi hangulatjavulásról, inkább technikai jellegű felpattanásról beszélhettünk ma a fejlett részvénypiacokon, így nem volt meglepő, hogy az amerikaiak iraki légitámadásának hírére újra romlott a hangulat. Ez azonban a forintot már nem fékezte, hiszen nap végéig folytatódott a fokozatos erősödés. Emiatt péntek estére lényegében a heti csúcsát állította be a forint az euróval szemben 312,8 körül. Ez kifejezetten fontos (és egyúttal biztató) technikai jel a forint jövő heti iránya, teljesítménye szempontjából.

Erősödik a forint Draghi szavaira

A reggeli újabb forintgyengülési hullám 317 közelében elakadt az euróval szemben, majd ahogy kicsit javult a hangulat, úgy tudott kissé erősödni a magyar fizetőeszköz. A délelőtti kötvényaukció meglepően jól alakult, és ez is szerepet játszott ebben. Aztán az EKB felőli délutáni üzenetek hatására hullámszerű forinterősödést láttunk, így közel 1%-ra eltávolodott a tegnap elért 2,5 éves mélyponttól. A forint erősödése azért is tudott bekövetkezni, mert megállt, illetve megfordult az a heves állampapírpiaci eladói hullám, ami tegnapig jellemezte a piacot.

Fellélegezhetünk: megnyugodni látszik a kötvénypiacunk

Egyáltalán nem alakult rosszul a mai kötvényaukció, sőt! Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) mind a 3, 5 és 10 éves kötvényekből sokkal többet tudott eladni a meghirdetettnél. Noha a hozamok az utóbbi napok kötvénypiaci feszültségeinek köszönhetően jelentősen megugrottak a korábbi aukciós eredményekhez viszonyítva, de a tegnapi másodpiaci jegyzéseknél már érdemben alacsonyabbak lettek. Ez kifejezetten megnyugtató jelnek tekinthető, még ha a forinton ez egyelőre nem is látszik.

330 forintig is elszaladhat az euró árfolyama Heim szerint

330 forintos euró sem kizárt, a bankok akár 1700 milliárd forintos veszteséget is elszenvedhetnek, de az állam is beszállhat a terhek viselésébe - nyilatkozta a Figyelőnek Heim Péter, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke.

Hátraarcot fújtak a forintnak

A reggel elért 316-ról még tovább gyengült a forint és így új mélypontra került az euróval szemben, érintve a 317-es szintet is. A dolog nem meglepő annak tükrében, hogy külföldön sem igazán javul a részvénypiaci hangulat, a magyar devizahiteles mentőcsomag körüli híráramlás pedig naponta szolgáltat új (és a bankrendszer számára negatív) fejleményeket, ráadásul a forint mélybe vágott kamata tartósan fáj. Az orosz ellenszankciók, illetve az esetleges ukrajnai lerohanás forgatókönyve is nyugtalaníthatja a befektetőket. Estére azért kissé erősödni tudott a forint.

Fontosabb részletek

  • A tegnapi 0,7 százalékos gyengülést követően eddig ~0,3 százalékkal gyengült tovább a forint az euróval szemben
  • A kötvénypiaci hangulat nagyon feszült, ~20 bázispontos hozamemelkedést lehetett látni reggel
  • Egyre hangsúlyosabb szempont lehet az egyre feszültebb orosz-ukrán konfliktus
  • A dollár további erősödése pedig nem állt meg, ami az amerikai befektetők számára még kevésbé teszi vonzóvá a feltörekvő piaci devizákat
  • A devizahiteles csomag újabb részletei egyre vadabb képet vetítenek előre a magyar bankrendszer veszteségei kapcsán
  • Ráadásul a közelgő forintosításhoz hiába használják majd az MNB devizatartalékait, egyes szereplők - ahogy a végtörlesztésénél - úgy megelőző jelleggel most is igénybe vehetik a forint spot piacát, tovább fokozva az arra nehezedő nyomást.

Megszólalt az MNB a forintgyengülés ügyében

A forint elmúlt napokban tapasztalható gyengülése igazodik a régiós devizák hasonló árfolyammozgásához - mondta Veres István Attila, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénz- és devizapiaci igazgatója az MTI megkeresésére azzal kapcsolatban, hogy szerdán a forint/euró árfolyam több mint két és féléves mélypontra süllyedt. Azt is kiemelte, hogy ha veszélybe kerül az árstabilitás, akkor léphet a jegybank. Egyébként pedig szoros figyelemmel követik a piaci fejleményeket.

Esik a forint - Mikor avatkozhat be az MNB?

Két és féléves mélypontjára zuhant a forint tegnap. Hol van hát ilyenkor a Magyar Nemzeti Bank, a pénzügyi stabilitás őrzője? - Teszik fel egyre többen a kérdést, azt remélve, hogy a jegybank majd beavatkozik. Csakhogy a kérdés egyáltalán nem ilyen egyszerű, ezért most körüljárjuk, hogy a jegybank milyen viszonyban is van az árfolyammal és milyen esetekben avatkozhat be annak szabad piaci alakulásába.

Ez a három legfőbb oka a régiós devizák zuhanásának

A sorozatban jó amerikai makroadatok dollárt erősítő hatása, az orosz-ukrán válság durvulása és a romló kockázati étvágy miatt eső részvénypiacok az a három fő tényező, amely most elsődlegesen nyomasztja a feltörekvő piaci devizákat, azon belül is különösen a kelet-közép-európai devizákat - írja kora délutáni piaci hírlevelében a Morgan Stanley stratégiai csapata.

Meddig gyengül a forint? - Videó technikai elemzés

Az elmúlt napokban nehéz volt úgy hírműsort hallgatni, hogy az ne a gyengülő forint hírekkel kezdődjön. Erre rá is szolgált az új csúcsra törő árfolyam. Videónkban a technikai elemzés eszközeire támaszkodva tekintjük át, hogy meddig szárnyalhat az EURHUF, illetve azonosítjuk a meghatározó akadályokat az árfolyam előtt.

Nagyot gyengült a forint - Mi áll a háttérben?

Két és féléves mélypontjára zuhant a forint az euróval szemben tegnap, és azóta sem tudott magához térni. A hirtelen kialakuló forintnyomás mögött kötvényeladások állhattak, de sajnos sok más szempont is hozzájárulhatott ahhoz, hogy ennyire sérülékeny legyen a hazai fizetőeszközünk.

Gyenge szinten ragadt a forint

Két és féléves mélypontra zuhant ma a forint az euróval szemben 316 körüli szintnél. A gyengülés hirtelen jött délután két óra körül, ami mögött főként az állhatott, hogy jelentős pozíciókkal rendelkező kötvénytulajdonosok próbálnak kiszállni a magyar piacról, de ahhoz az "túl vékony". Ez megdobta a kötvényhozamokat, illetve a forintot is gyengítette. A dollárral szemben 16 hónapos mélypontra bukott a magyar fizetőeszköz 236-nál, míg a svájci frankkal szemben 4,5 hónapos mélypontról beszélhetünk 259 körüli árfolyamnál.

Fontosabb részletek

  • Ma mintegy 0,7%-ot gyengült a forint az euróval szemben
  • A gyengülési hullám délután kettő körül bontakozott ki
  • Közvetlen hír/bejelentés nem volt köthető ehhez az időponthoz
  • A piaci vélemények szerint az esés mögötti legfontosabb ok az, hogy jelentős pozícióval rendelkező kötvénytulajdonosok próbálják elhagyni a magyar piacot a bizonytalan nemzetközi befektetői légkörben
  • Általánosan elmondható, hogy az alacsony kamatkörnyezet rontja a forint alapú eszközök vonzerejét, de talán ennél is fontosabb, hogy a leállított kamatcsökkentési ciklus profitrealizálást eredményezhet(ett)
  • Továbbá megjegyzendő, hogy sosem volt még ilyen olcsó forint elleni pozíciót felvenni a devizapiacon, annak alacsony kamattartalma miatt
  • A régióval kapcsolatos rossz hírek sajnos manapság a forintban csapódnak le, ami a fizetőeszközünk rossz kockázati megítélésével függhet össze.

Meddig zuhanhat a forint? - Technikai elemzés

Azzal, hogy áttört a 315,5-ös rendkívül fontos technikai szint a forint euróval szembeni árfolyamában, újabb technikai szinteket kell keresnünk, hogy választ tudjunk adni arra a kérdésre: meddig zuhanhat a forint.

Ez is fájhat a forintnak

Amint arra már sokszor felhívtuk a figyelmet az elmúlt hónapokban: a forintnak bizonyára fáj (növeli a gyengülés irányába való sérülékenységét), hogy rendkívül alacsonyra süllyedt a kamattartalma (carry), amit a befektetők azért kapnak, mert tartják forint vételi pozíciójukat. Ennek fordítottja is igaz, azaz nagyon olcsóvá vált a forint gyengülésére irányuló pozíció tartása.

Ezért ütötték meg a forintot

A másodpiacon eladott kötvényekből kapott pénzt a külföldi szereplők kivitték (átváltották) és ez gyengítette a forintot - értékelik a hirtelen lezajlott délutáni forintgyengülést és a hozamemelkedést az elemzők.

Nem tudott visszaerősödni a forint

A múlt heti forintpiaci nyomás alábbhagyott péntek estére. A jelenség nemcsak a forint esetében, hanem a feltörekvő devizák többségénél is megfigyelhető volt, tehát nem hazánkkal kapcsolatos fordulatról volt szó. Ez a korrekció ugyanakkor nem volt hosszú életű, a hétfői kereskedésben nem tudott érdemben elszakadni a 313-as szinttől a forint euróval szembeni árfolyama.

Este erősödött a forint

A csütörtöki általános részvénypiaci eladói hullámot és az emiatti feltörekvő devizapiaci gyengülést pénteken csak átmenetileg szakították meg a sorozatban érkező viszonylag jó amerikai makroadatok. Péntek késő délután újraindult az esés, így a forint is csak minimálisan tudott erősödni a napközben elért sokhavi mélypontjaihez képest a vezető devizákkal szemben. Az euró ellenében 314 felett, a dollárhoz képest 234 felett, a svájci frankkal szemben 259 közelében készül a hétvégére a forint.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.