Donald Trump amerikai elnök továbbra is elkötelezett a NATO 5. cikkelye mellett és részt vesz a júniusi hágai NATO-csúcstalálkozón - jelentette ki Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter pénteken Brüsszelben.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden, egy hágai konferencián ismét felszólította a nemzetközi közösséget, hogy tegyenek közös erőfeszítéseket az orosz háborús bűnök üldözése érdekében.
Az Europol hágai központjából eltűnt személyes akták esete súlyos biztonsági aggályokat vet fel, mivel ezek az iratok a bűnüldözés vezetőinek érzékeny adatait tartalmazták; az ügy körülményei és következményei jelenleg is vizsgálat alatt állnak - számolt be a Politico.
Erőszakos összecsapás tört ki szombat este Hágában két eritreai csoport között, amelyekben randalírozók köveket dobáltak, rendőrautókat és más járműveket gyújtottak fel, valamint súlyosan megrongálták egy épületet - közölte a holland rendőrség.
Az izraeli-palesztin konfliktus minden szereplőjének be kell tartania a nemzetközi humanitárius jogot, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) feladata, hogy biztosítsa a törvény védelmét mindenki számára - jelentette ki Karim Khan, a hágai székhelyű bíróság főügyésze vasárnap. Mark Regev, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szóvivője külföldi újságíróknak azt mondta, Izrael gondoskodni fog a humanitárius segélyek Gázai övezetbe jutásáról - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. A szóvivő hozzátette: a háború hosszú lesz, nincs időbeli korlátja.
Hollandiában a rendőrség szombaton vízágyúkkal oszlatta szét az autópályán tüntető klímaaktivistákat. Az Extinction Rebellion által szervezett tüntetők az olajipar állami támogatásának megszüntetését követelték - számolt be a Reuters. Több ezer ember vonult végig az A12-es autópályán Hágába, figyelmen kívül hagyva a hatóságok figyelmeztetését, hogy ne zárják el a holland kormány székhelyére vezető fő közlekedési útvonalat.
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma csütörtökön is elkészítette a szokásos, orosz-ukrán háborúval foglalkozó napi jelentését, melyben ezúttal a orosz információs, és jogi hadviselés újabb lépésével foglalkoztak.
Hollandia és Kanada közösen eljárást indít Szíria ellen a nemzetközi jogok megsértése miatt a hágai Nemzetközi Bíróságon - közölte a testület hétfőn.
Június elsején rendezik meg a BRICS tagállamok külügyminisztereinek éves találkozóját a dél-afrikai Fokvárosban, augusztusban pedig újabb csúcsot tartanak az országban, melyre Vlagyimir Putyin orosz elnök is meghívást kapott. A Dél-Afrikai Köztársaság meglepően egyszerű módon igyekszik kijátszani az orosz elnök elleni elfogatóparancsot – Írja a Bloomberg.
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) részes államai aggodalmuknak adtak hangot szombaton amiatt, hogy előző nap az orosz belügyminisztérium körözést adott ki az ICC főügyésze és több bíró ellen.
Sokan súlyosan megsérültek, amikor egy legalább ötven embert szállító személyvonat egy a síneken lévő építőipari eszköznek ütközött és kisiklott, majd lángba borult – jelentette kedden kora reggel a helyi mentőszolgálat. FRISSÍTÉS! Egy ember életét vesztette a balesetben.
Az Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekményekre reagáló sürgős lépéseket helyezett kilátásba szerdai lengyelországi sajtóértekezletén Karim Khan, a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyésze.
A krími válság miatt nem rendezik meg júniusban Szocsiban a világ hét vezető ipari hatalma, az úgynevezett G7-es csoport és Oroszország - G8-ként emlegetett - csúcstalálkozóját, ehelyett a hetek Oroszország kizárásával tartanak majd csúcsszintű megbeszélést Brüsszelben.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Egy követeléssel is előáltt az orosz elnök.
Egyre nagyobbak a pluszok a piacokon.
Tovább éleződhet a viszony a két nagyhatalom között.
Felszólalt a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezetője.
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.