kamatdöntés

Majdnem egy év kellett hozzá, de „helyreállhat a világ rendje” Magyarországon

Majdnem egy év kellett hozzá, de „helyreállhat a világ rendje” Magyarországon

Várhatóan újabb 100 bázisponttal 13 százalékra csökken az irányadó kamat a Monetáris Tanács keddi ülése után – mondták a Portfolio által megkérdezett szakértők. Vagyis majdnem egy évig tartott „ledolgozni” a tavaly októberi 500 bázispontos kamatemelést, amire az árfolyamválság elkerülése miatt volt szükség. A nagy kérdés, hogy innen hogyan folytatja az MNB októbertől, akár erről is további információkat kaphatunk kedden.

Továbbra is ellenállónak tűnik az amerikai munkaerőpiac

Továbbra is ellenállónak tűnik az amerikai munkaerőpiac

Az Egyesült Államokban 20 ezerrel, 201 ezerre, január vége óta a legalacsonyabbra csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte az amerikai munkaügyi minisztérium csütörtökön. A szakértők véleményének átlagában jóval nagyobb, 225 ezres szám szerepelt.

Nem emelt a brit jegybank

Nem emelt a brit jegybank

Nem módosította alapkamatát a Bank of England. A brit jegybank csütörtöki bejelentése alapján a monetáris tanács az eddigi 5,25 százalékon hagyta az irányadó kamatlábat.

Megint nagyot emelt a kamatokon a török jegybank

Megint nagyot emelt a kamatokon a török jegybank

A török központi bank csütörtökön 30%-ra emelte az irányadó kamatlábat, ami 25%-ról 500 bázispontos ugrás, mivel Ankara továbbra is kétszámjegyű inflációval küzd. A hírre a török líra enyhén gyengült.

Napokon belül eldől az OTP sorsa

Napokon belül eldől az OTP sorsa

Az amerikai jegybank kamatdöntése után borúsabbá vált a nemzetközi befektetői hangulat, ez is nyomás alatt tartja az OTP árfolyamát, de a technikai kép is kezd elromlani, mutatjuk a kapaszkodókat.

Többek között a hazai részvénypiaci befektetésekről is szó lesz a Portfolio Signature Online Klubján.

Jerome Powell a kamatdöntésről: még nem tudjuk, hogy sikerült-e legyőzni az inflációt

Jerome Powell a kamatdöntésről: még nem tudjuk, hogy sikerült-e legyőzni az inflációt

A Fed magyar idő szerint este 8-kor tette közzé kamatdöntő üléséről szóló közleményét, amelyből kiderült, hogy a jegybank változatlanul hagyta az irányadó kamatot. Emellett a jegybank előrejelzéseiből kiderült, hogy a Fed idén még egy kamatemelést prognosztizál most, és jövőre csak két kamatvágást várnak, ami jelentős változást jelent a júniusi előrejelzéshez képest. Mindezzel együtt viszont a jegybank közgazdászai szerint megvalósítható az áhított puha landolás. Jerome Powell elnök a sajtótájékoztatón sok fontos kérdést megválaszolt, és azon túl, hogy a Fed adatvezérelt jellegét hangsúlyozta, tovább árnyalta a képet mind az előrejelzésekről, mind a várható monetáris politikai lépésekről. Ami talán a legfontosabb tanulság: a Fedet tényleg zavarja, hogy a gazdaság ennyire erős.

Karnyújtásnyira a csodától a Fed - de még kiderülhet, hogy illúzió volt az egész

Karnyújtásnyira a csodától a Fed - de még kiderülhet, hogy illúzió volt az egész

A közvélemény egyre biztosabb benne, hogy a Fed - történelmében gyakorlatilag először - sikeresen hajtja végre az úgynevezett puha landolást, azaz recesszió nélkül tereli vissza az inflációt a célhoz. A betonstabilnak látszó várakozás több ponton is billeg: egyáltalán nem biztos, hogy a gazdaság ereje tartós lesz, ha pedig mégis, nem látszik, miért ne pattanna fel ettől az infláció. A központi bank pontosan tisztában van a "felpattanó gazdaság-csökkenő infláció" érvelés tarthatatlanságával, és ha ezzel kapcsolatos vélekedését ma a nyilvánosság elé tárja, az meglepetésként hathat a piacokra. A kamatdöntésben ugyanis aligha lesz meglepetés, nem is ezért lesz érdekes a mai ülés.

Kritikus 36 órát indít el a világon a Fed

Kritikus 36 órát indít el a világon a Fed

A jövő héten a globális monetáris döntések 36 órás periódusa várhatóan felforgatja a világgazdaságot, meghatározva a jegybanki kamatpályákat az év végéig. A szerdán a Federal Reserve kamatdöntésével kezdődő és két nappal később a japán jegybankkal végződő monetáris politikai kavalkád a G20-as csoport felének gazdasági pályáját határozhatja meg.

Varga Mihály: a kormány nem támogatja az EU döntéshozatali reformját

Varga Mihály: a kormány nem támogatja az EU döntéshozatali reformját

Az Európai Unió tagállamai megosztottak Brüsszel gazdasági kormányzási reformjavaslatával kapcsolatban, amely az egyik kiemelt téma a tagállamok pénzügyminisztereinek pénteken kezdődött, spanyolországi informális tanácskozásán - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-nek telefonon Santiago de Compostelából nyilatkozva.

Harapófogóban a jegybank: sok kérdésre választ kapunk csütörtök délután

Harapófogóban a jegybank: sok kérdésre választ kapunk csütörtök délután

Emel még tovább a kamaton az EKB? Egyértelművé teszi, hogy elértük a szigorítási ciklus csúcsát? – ez a két legfontosabb kérdés, amire választ keresünk az Európai Központi Bank csütörtöki kamatdöntő ülése előtt. Akárhogy is határoz az eurózóna jegybankja, az az árfolyamokra is hatással lehet, az euró-dollár esetleges hevesebb kilengése pedig a forintot is érzékenyen érintheti.

Az EKB kötéltáncot jár a kamatláb-dilemmában

Az EKB kötéltáncot jár a kamatláb-dilemmában

Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke hétfői beszédében tartózkodott attól, hogy bármilyen jelzést is adjon, hogy a következő ülésen kamatemelésről vagy -tartásról döntenek a közelgő ülésen. Viszont a makrogazdasági helyzetben nagyon megfontolt lépés kell most az euróövezeti jegybanktól.

Kijött a hét legjobban várt adata: megugrott a munkanélküliség Amerikában, gyengül a dollár

Kijött a hét legjobban várt adata: megugrott a munkanélküliség Amerikában, gyengül a dollár

Váratlanul megugrott a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban augusztusban, ami ugyan önmagában rossz hír, de közben felveti a lehetőségét annak, hogy a Fed törekvése a gazdaság lassítására és az infláció letörésére sikeres volt. Ennek hatására jelentősen gyengül a dollár az euróval szemben. A foglalkoztatottság növekedésének eltérő módszertannal mért dinamikája eközben nem lassult, ami kissé ront az összképen, és nehezebben értelmezhetővé teszi a helyzetet.

Úgy néz ki, megmenekült a forint

Úgy néz ki, megmenekült a forint

Az MNB mai kamatdöntéséhez társított üzenetek, illetve a gyenge amerikai adatok együtt érdemi forinterősödést hoztak a délutáni-kora esti kereskedésben, és ezzel az euróval szemben egy lényeges technikai szinten jutott át a forint, a dollárral szemben pedig sikerült elkerülnie egy kritikus szint alá esést.

Itt a jegybank közleménye a kamatdöntésről!

Itt a jegybank közleménye a kamatdöntésről!

A várakozásoknak megfelelően 15%-ról 14%-ra mérsékelte irányadó kamatát a Magyar Nemzeti Bank - derül ki a friss jegybanki közleményből. Ezzel a monetáris politika negyedik egymást követő alkalommal vágott a tavaly őszi forintkríziskor egekbe emelt irányadó kamatán, és egy lépésre van attól, hogy a ráta a vészkamatemelés előtti szintre süllyedjen. Az előretekintő jelzés szerint ez szeptemberben be is következhet, hiszen a közlemény így fogalmaz: "A javuló kockázati megítélés fennmaradása esetén a jegybank folytatja az egynapos tenderek kamatkondícióinak összezárását az alapkamattal."

Piacmozgató hírek sora jön ezen a héten

Piacmozgató hírek sora jön ezen a héten

A Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő ülése mellett a héten számos egyéb fontos esemény is mozgathatja a piacokat: érkeznek foglalkoztatottsági statisztikák az Egyesült Államokból, friss inflációs adatok Európából, de fontos konjunktúramutatókat is közölnek.

Megérkezett a Fed-jegyzőkönyv: vége a kamatemeléseknek?

Megérkezett a Fed-jegyzőkönyv: vége a kamatemeléseknek?

A Federal Reserve tisztviselői megosztottak voltak a további kamatemelések szükségességét illetően az amerikai jegybank júliusi ülésén - derül ki a szerdán közzétett jegyzőkönyvből. Míg "a legtöbb" döntéshozó az infláció elleni küzdelmet helyezte előtérbe, azonban "néhány résztvevő" kiemelte a túl nagy kamatemelés gazdasági kockázatait.

A végéhez közeledik az EKB nagy szigorítása, de ma még ráijeszthetnek a piacokra

A végéhez közeledik az EKB nagy szigorítása, de ma még ráijeszthetnek a piacokra

A szinte már biztosra vehető mai kamatemelésen túl sok konkrétumra nem számíthatunk az EKB-tól ma, a következő kamatdöntésről vélhetően most nem árulnak el annyi információt, mint legutóbb. Leginkább azért, mert minden bizonnyal még maguk sem tudják, mit fognak lépni. Az inflációs helyzet elsőre jól néz ki, a reálgazdasági helyzet viszont nagyon bizonytalan. Ilyen helyzetben a jegybanknak érdemes lehet kivárnia a beérkező adatokat, mielőtt elkötelezné magát a szeptemberi emelés mellett. Jól megkomponált kommunikációra van szükség, hogy a mai sajtótájékoztató ne legyen semmitmondó, de a kamatpálya tetejére vonatkozó ígéreten túl vannak egyéb eszközei az EKB-nak, ha szigorúk akarnak lenni.

Kirántották a talajt a forint alól – már a kamat sem számít?

Kirántották a talajt a forint alól – már a kamat sem számít?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A műsor első részében a forint gyengüléséről és a jegybank keddi kamatdöntéséről beszéltünk, főleg arról, hogy ezek milyen kapcsolatban állnak egymással és egyáltalán meddig védheti a még mindig magas, de csökkenő kamat a forintot. Vendégünk volt Beke Károly, a Portfolio makroelemzője. A második blokkban azt jártuk körül, hogy milyen következménye lehet annak az orosz döntésnek, hogy nem hosszabbítják meg a gabonaszállítási megállapodást, amely azt szavatolta, hogy a Fekete-tengeren a terményeket biztonságban lehessen szállítani. Erről Ács Bencét, a Portfolio Globál rovatának elemzőjét kérdeztük.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elszálltak a bérek, elfogyott a munkaerő, egyetlen út előtt áll Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.