Első magyar kortárs művészeti aukció Londonban
Felfokozott hangulatban zajlott a Dobossy Aukciósház által megrendezett első magyar kortárs aukció Londonban. A csütörtök esti teltházas eseményen Maurer Dóra képei eladási rekordot döntöttek.
Felfokozott hangulatban zajlott a Dobossy Aukciósház által megrendezett első magyar kortárs aukció Londonban. A csütörtök esti teltházas eseményen Maurer Dóra képei eladási rekordot döntöttek.
A Jaguar Land Rover (JLR) egy hétre leállítja a termelést három brit gyárában november első hetében.
A kisebb cégeknek, startupoknak, vagy egyéni vállalkozóknak is már pofonegyszerű megfelelő mini irodát találniuk, köszönhetően az itthon is egyre népszerűbb közösségi irodatereknek. Nem árt, ha a bérlői szervezetek rugalmasan tudnak reagálni mindenféle piaci igényre, akár arrra is, ha csak pár napra, vagy órára van szükség egy munkaállomásra egy irodaházban. Megnéztük, hogy mennyire elterjedtek a flexibilis irodák itthon.
Michel Barnier, az Európai Bizottság Brexit-ügyi főtárgyalója aggasztónak nevezte csütörtökön egy konferencián Boris Johnson brit miniszterelnök ír-északír határral kapcsolatos álláspontját. Barnier szerint Johnson megváltoztatta London korábbi álláspontját, és csak a fizikai határellenőrzés bevezetését akarja elkerülni a határon. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy London nem akar jogi elkötelezettséget, egyenlő versenyfeltételeket vagy összehangolt állami támogatási szabályokat vállalni a tisztességes verseny biztosítása érdekében a Brexit utáni világban.
A terület környezetbarát fenntartására 60 év után ismét birkákat vezényeltek London egyik közkedvelt parkjába, a Hampstead Heathre. Öt birka fog legelni az egy hétig tartó próbaidőszakban, és ha jól végzik dolgukat, meghosszabbítják alkalmazásukat.
Mi vár a kemény Brexit után a brit földön élő uniós migránsokra vagy látogatókra? Nem világos a helyzet azok után, hogy a brit kormány váratlanul közölte: a várható október 31-i kilépés után azonnal véget vetnek az EU-polgárok szabad mozgásának - számolt be az InfoRádió.
A brit kormányfő az Európai Unióval való "rettenetes összejátszással" vádolt meg képviselőket szerdán. Boris Johnson a Facebook közösségi portálon tartott élő közvetítésben úgy vélekedett, hogy az Európai Unió kevésbé hajlik a kompromisszumra az Egyesült Királysággal a brit EU-tagság megszűnéséről szóló új megállapodásról amiatt, hogy a londoni parlament ellenzi a kilépést.
Túl messzire ment a piac a bankrészvények kiárusításával, a szektor hatalmas értéket kínál a hosszú távú befektetők számára - mondta egy neves londoni alapkezelő vezetője. Meg is nevezte kedvenc bankpapírjait.
Megvétózta Sadiq Khan, London polgármestere a brit fővárosba tervezett Tulipán felhőkarcolót - írja a Dezeen. A Foster + Partners által tervezett formabontó épület 305 méteres magasságával London második legmagasabb épülete lenne.
Theresa May távozó brit miniszterelnök pénteken közölte: Nagy-Britannia egyebek mellett azért nem tudott kilépni az EU-tagság megszűnésének (Brexit) március végi eredeti határnapján az Európai Unióból, mert "egyes képviselők" teljesen kompromisszumképtelennek bizonyultak, és ennek mértékét ő is alábecsülte.
Drámai felmelegedés várható a világ nagyvárosaiban 2050-re egy új svájci modellszámítás eredményei szerint.
Az elemzőket és a piacot egyelőre nem győzte meg a legnagyobb német bank hétvégi bejelentése a 18 ezer fős elbocsátásról és az évtizedek óta nem látott szerkezet-átalakításról. A legtöbben sokallják a szerkezet-átalakítás 7,4 milliárd eurós költségét és nehezen megvalósíthatónak látják a profitra vonatkozó célszámokat. A tegnapi 5% feletti esés után ma is közel 2%-os mínuszban mozog a bank árfolyama.
Végleg bezárja londoni operációját a hedge fund menedzser John Paulson, aki többek között azzal szerzett nevet magának, hogy több milliárd dollárt kaszált a 2008-as válságon azzal, hogy az amerikai lakáspiaci lufi kipukkanására fogadott - írja a Financial Times.
Összekapcsolták hétfőn a Londoni Értéktőzsdét (LSE) és a sanghaji tőzsdét. A lépés lehetővé teszi, hogy az e piacokon jegyzett vállalati papírokkal letéti jegyek formájában mindkét tőzsdén kereskedni lehessen.
Londonba érkezett hétfőn az amerikai elnök. Donald Trump állami látogatáson, vagyis hivatalosan II. Erzsébet királynő vendégeként tölt el három napot a brit fővárosban.
Költözik több mint negyedszázada használt székhelyéről az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), de új székháza is London pénzügyi központjában lesz.
Csütörtökön is folytatódtak a négy napja kezdődött, jelentős közlekedési fennakadásokat okozó környezetvédelmi demonstrációk Londonban. A megmozdulásokat szervező csoport pénteken, a húsvéti hétvége legforgalmasabbnak ígérkező napján a londoni Heathrow repülőtér működését is meg akarja bénítani. A Scotland Yard csütörtöki tájékoztatása szerint eddig 425 tüntetőt vettek őrizetbe.
London irányító testülete elfogadta a Foster + Partners által megálmodott építmény felhúzását. Az épület formája miatt a Tulipán nevet kapja - írja a Financial Times.
A jövő héten a világon elsőként vezetnek be ultra alacsony károsanyag-kibocsátású zónát (ULEZ) London belvárosában, ahová a nem megfelelő károsanyag-kibocsátású járművek a nap 24 órájában, a hét minden napján csak díjfizetés ellenében hajthatnak be, átlagosan 12,5 fontot (4690 forint) kell fizetniük az autóknak a meglévő dugódíj mellett.
Kezelhetők a mellékhatásai.
Folytatódtak a rakétatámadások.
"Talán mégis meg kellene gondolnom, hogy kirúgom?"
Gyakorlati, hasznos, érthető
Mit várhatunk ebben a konfliktusban?
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.