Lejjebb tekerték a víz hőmérsékletét a Duna Aréna versenymedencéiben, mindeközben a másodosztályban azért lobbiznak a focicsapatok, hogy hamarabb kezdődjenek a focimeccsek, hogy ezzel is spóroljanak a kivilágításon.
Kültéri medencék fedőszerkezeteinek Európa-szerte elismert gyártójává és jelentős medencegyártóvá lépett elő a ‘90-es években egy kis csarnokból indult győri családi vállalkozás, az Aquacomet. A cég 2021-re nyolcmilliárd forint feletti bevételt tervez, 200-nál több dolgozóval, hat nagy csarnokban gyártanak, főként exportpiacokra stabil nyereség mellett.
A magyar tulajdonú Wellis Magyarország Zrt. 8,5 milliárd forint beruházás hajt végre Ózdon, 800 új munkahelyet hoz létre a városban és környékén, ehhez a kormány 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Halvány jelek serint elmozdultunk a mélypontról.
Közösen fognak semaglutide injekciót fejleszteni.
Az Adalvo nevű vállalattal közösen.
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
A jelenlegi adatok szerint sereghajtók vagyunk az EU-ban.