A cikk a 2021-es BÉT50 kiadványban jelent meg. A kiadvány médiatámogatója a Portfolio.
A magyar családi vállalatok egy része jó érzékkel találja meg a piaci réseket. A rátermettebbek középvállalattá válnak, de tartósan csak azok maradnak a felszínen, amelyek erős exportlábat is építenek. Éppen ilyen a mára már több, mint nyolcmilliárdos árbevételt elérő, uszodatechnikában utazó Aquacomet is, amely a medencefedések és a kompozit medencék terén nagy nyugati piacokra lépett be. A medencefedések alumíniumból és polikarbonátból készülnek egyedileg és nagyobb sorozatokban is. Ezekből 2021-ben több mint 4000 darabot fognak legyártani.
A ma már Budapesten élő Kovács Róbert és fia, ifjabb Kovács Róbert, a rendszerváltás idején még mással foglalkoztak. A történetet a család harmadik generációjából, az ifjabbik unoka, Loránd meséli. Ő ma már testvérével Ákossal együtt a cégcsoport egyik irányítója.
Loránd nagyapja főmérnök volt a győri Tungsramban, édesapja pedig erdőmérnökként és közgazdászként végzett. A ’80-as évek végén pedig a maguk fajta agilis mérnökök előtt is megnyílt a kisvállalkozói út. Igaz, az apuka, ifjabb Kovács Róbert, nem uszodatechnikával kezdte: pályaelhagyó erdőmérnökként először a ’80-as években, az akkor megjelenő IBM személyi számítógépeken futó operációs rendszerre írt számviteli és vállalat gazdasági szoftvereket, amit anno még az óriási Videoton is használt.

Akkoriban 6-8 ezer forint kiemelkedő mérnöki fizetésnek számított, amikor ifjabb Kovács Róbert pár hónap vállalkozói tevékenysége eredményeként több, mint 400 ezer forintnyi szoftverjogdíjat realizált. A rendszerváltást követően Magyarországra is megérkeztek a szilícium-völgyi óriások, így új vállalkozói tevékenységet kellett találni. Az új cég kezdetben mérnöki szolgáltatásokat nyújtott majd többek között az osztrák és német szakkiállításokat, vásárokat járva az uszodatechnika felé vették az irányt. Ezen a piacon már a ’90-es években is kiemelkedő volt a fogyasztói igény Ausztriában, amely vonzó célországnak számított egy nyugat-dunántúli cég számára.
Kezdetben fólia bélésű medencék, és medencegépészet kereskedelmével, majd medencefedések gyártásával foglalkoztak. A gyártáshoz megvásároltak egy 700 m2-es csarnokot, amelyet korábban autószerelő műhelyként hasznosítottak. Az osztrák piac ígéretes volt, első saját építésű medencefedés-eladásuk mégis Magyarországhoz köthető: a ’90-es évek elején a Magyar Légierő a balatoni üdülőjében található medencéjére megrendelt egy lefedést. A volt autószerelő műhelyben le is gyártották majd leszállították az első saját gyártású medencefedést.
A kilencvenes évek végére azonban egyértelművé vált: az igazi lehetőségek a tehetősebb nyugat-európai piacokon kínálkoznak, hiszen ezen építmények árának jelentős része anyagköltség, ám a hazai munkaerő költségelőnye olyan nagy, hogy marad nyereség az exporton. A versenyelőny mellett az Aquacomet kezdetektől figyelt a minőségi gyártásra és a színvonalas promócióra, amellyel kivívta a nyugat-európai vásárlók bizalmát.
A stratégia bejött: az ezredfordulóra a kezdeti pár tucat után már évi 300-400 medencefedést gyártottak, időközben jóval nagyobb csarnokban, ekkor már nagyságrendileg félmilliárd forint körüli bevételi szint mellett. Ekkortájt a bevétel mintegy négyötöde exportból származott, főként Ausztriából. Nem sokkal Magyarország EU csatlakozása előtt viszont már Németországban is sikerült disztribútori megállapodást kötniük, így organikusan ugyan, de ütemesen folytatódott a menetelés. A cég mindvégig nagyobbrészt visszaforgatott nyereségből működött.
Az ezredforduló után már 60 fő körüli létszámmal gyártottak, és jelentős terjeszkedésben voltak. Az osztrák, német, svájci, cseh és szlovák szállítások mellett 2005-2006 táján már a francia piacon is megjelentek, mindenütt viszonteladó partnerek révén. Franciaország az uszodatechnika legnagyobb nyugat-európai piaca, hiszen mintegy másfél millió háztartásban van medence az országban. Mivel pedig a medence az erős középosztály „hobbija”, és új országok léptek a képbe, az Aquacomet a 2008-as válságot alig érezte meg, és a 2008 és 2012 közötti időszak is a töretlen növekedésről szólt. Ekkorra már majd tucatnyi országba szállítottak, a belföldi értékesítés a bevételnek csak mintegy tizedét tette már ki.
2012 körül az Aquacometnek a svéd piacon is sikerült megvetnie a lábát, méghozzá egy könnyen szállítható, több szabványméretben készülő, házilag is összeszerelhető medencefedés-családdal, melyet AQ Box névre kereszteltek. Ez a termékcsalád újabban egyre több piacon is népszerűbbé válik. Majd 20 évvel ezelőtt a Győri Ipari Parkba költözött a cég, és mára már nem kevesebb, mint 7 hektárnyi földterületen, hat csarnokban, összesen több mint 15 ezer négyzetméternyi fedett üzemterületen folyik a gyártás.
A vállalkozás 2021-es prognosztizálható árbevétele meghaladja a 8 milliárd forintot, amely nem tartalmazza – az egyelőre nem konszolidált – német leányvállalat várhatóan 10 millió eurót meghaladó (mintegy 3,5 milliárd forintos) forgalmát. A kezdetben felállított üzleti modell tehát ma, jóval nagyobb léptékben is remekül működik.
A Covid járvány persze felforgatta a piacot, ám a jelen és a jövő ennek ellenére a további, ütemes növekedésről szól: félmilliárd forintból nemrég robotizált porfestő üzemet építettek, s csak az elmúlt években kétmilliárd forintot ruháztak be, miközben az említett üzemterületek saját vagyonkezelő cégben vannak. A több, mint 4 ezer darab legyártott medencefedés mellett 2021-ben a cégcsoport kerámia medencéből is eléri a 650 darabot az éves gyártási kapacitást illetően, a jövőben azonban a medencék terén is az éves több ezer darab a gyártási cél, méghozzá ipari festőrobotok alkalmazásának és kelet-európai bérgyártásnak a segítségével.
A tervek szerint a gyártás egy részét Ukrajnába helyeznék ki, Köln közelében pedig ipari telket terveznek vásárolni, ahol logisztikai és kereskedelmi központot létesítenének. Innen a francia piacot is gyorsabban, olcsóbban szolgálhatják ki, ahol szintén saját leányvállalattal folytatják a termékek eladását. Az Aquacomet cégcsoport nyugat-európai jelenlétét és annak erősödését a hazai munkatársakon kívül több, mint 20 alkalmazott segíti Németországban és Franciaországban. A tervek közt szerepel a jelenlegi tevékenységén túl a szolgáltatási, tanácsadási, telepítési üzletág fejlesztése is.
Címlapkép: Kovács Ákos, Kovács Róbert, ifj. Kovács Róbert, dr. Barkassy-Grünfeld Loránd, vezetőségi tagok
Vlagyimir Putyin és Benjamin Netanjahu Gázáról egyeztetett
Fogolycseréről és a gázai békefolyamatról is beszéltek.
Bejelentésre készül Orbán Viktor - Hétfőn sajtótájékoztatót tart
Sajtótájékoztatóra készül a kormány és az iparkamara.
Megállapodás Oroszország és Ukrajna között - 1200 ukrán térhet haza
Nagyszabású fogolycsere indul a két ország között.
Vámháború: Trump visszakozott, de így is brutális a vám a brazil kávén
Súlyos terhek sújtják a brazil exportot.
Trump két problémás ügyet is kreált magának
Az argentin peso árfolyamáról és a Pekinggel folytatott kereskedelmi háborúról van szó.
Bajban a német gépgyártás - Nagy leépítés jön a Kukánál
Gyenge a kereslet és erős az ázsiai verseny.
Új halálos járvány tört ki, egyelőre nincs rá jóváhagyott gyógymód
Tünetek: magas láz, erős fejfájás és izomfájdalom.
Korrupciós botrány Ukrajnában: nagytakarítás jön az energetikában
Vezetőcserék jönnek a kulcsfontosságú állami energetikai vállalatoknál.
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
Követett részvények - 2025. november
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Sok hasznos tipp pénzügyi szakemberektől
Kun-Welsz Edit, a HOLD portfóliókezelője és Sándorfi Balázs, a Bankmonitor.hu alapítója volt a Friderikusz podcast vendége. A szakemberek most nem a közgazdaságtan mélyére ástak, hanem... The
A kamatos kamat végtelen ereje - könyvajánló
A kamatos kamat az Univerzum legnagyobb ereje - szól az Albert Einsteinnek tulajdonított és sokféle verzióban keringő mondás. Igazából nem tudjuk, ő mondta-e, de a... The post A kamatos kamat vé
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.

